Jó nekem dicsérni Istenemet

Jer 20,10-13 - Mert hallottam sokak rágalmát, rettenetet mindenfelől: „Jelentsétek! Jelentsük fel őt!” Akik barátságban voltak velem, mind bukásomat lesik: „Hátha rá lehet szedni, legyőzhetjük, és bosszút állhatunk rajta!” De az Úr velem van, mint hatalmas hős, ezért üldözőim elbuknak, és nem győznek; nagyon megszégyenülnek, mert nem járnak sikerrel, örök gyalázatuk nem megy feledésbe. Seregek Ura, aki megvizsgálod az igazat, aki látod a veséket és a szívet, hadd lássam bosszúdat rajtuk, mert eléd tártam ügyemet! Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert megmentette a szegény lelkét a gonosztevők kezéből!

Zs 17,2-7 - és Saul kezéből. Így szólt tehát: Szeretlek Uram, én erősségem! Uram, én erősségem, menedékem és megszabadítóm; Én Istenem, segítségem, akiben reménykedem, oltalmazóm, üdvösségem szarva, aki fölemelsz engem. Dicsérem és segítségül hívom az Urat, és megszabadulok ellenségeimtől. Körülvettek a halál hullámai, megrémítettek a gonoszság örvényei, körülfogtak az alvilág kötelei, hatalmukba kerítettek a halál tőrei. Szorultságomban az Urat hívtam segítségül, Istenemhez kiáltottam. Ő meghallgatta templomából szavam, és hozzá intézett kiáltásom a füléhez jutott.

Jn 10,31-42 - Erre a zsidók ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azt mondta nekik: „Sok jótettet mutattam nektek az Atyától, azok közül melyik tettért köveztek meg?” A zsidók azt felelték: „Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem a káromlásért, mivel ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus azt felelte nekik: „Vajon a ti törvényetekben nincs megírva: „Én azt mondtam: Ti istenek vagytok?” [Zsolt 82,6] Ha azokat mondta isteneknek, akikhez az Isten igéje szólt - márpedig az Írás érvényét nem veszti -, miképp mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: „Káromkodsz!”, mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem, de ha cselekszem, akkor, ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy megtudjátok és belássátok, hogy az Atya énbennem van, és én az Atyában.” Erre ismét el akarták őt fogni, de kisiklott a kezük közül. Ezután ismét eltávozott a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott maradt. Sokan jöttek hozzá, és azt mondták: „János ugyan semmi csodajelet sem cselekedett, de mindaz, amit János róla mondott, igaz volt. És ott sokan hittek benne.

Jó nekem dicsérni Istenemet, még úgy is, ha másnak szavaival! Ezért hagyom benne a mai elmélkedésemben a zsoltáros szavait.

Azon azért el kell tűnődnöm, hogy mi a különbség abban, amikor Jézus meghívja apostolait, amikor gyógyít, amikor az utána menő tömeget tanítja, és a között, amikor a zsidókhoz beszél, akik követ ragadnak aztán ellene?

Ha Jézus beszédére figyelek, az iménti jelenetben, akkor azt látom, hogy Jézus higgadt, türelmes, következetes, és még megértő is. Próbálja a zsidók problémáját kezelni.

Azt gondolom, ebben a történetben is, ahogy minden korban, az ember hatalmi játékáról van szó, aki minden helyzetben, minden helyzeten uralkodni akar. Nem is biztos, hogy rossz szándékból, hanem azért, amiért biztonságát önmagában, és az önmaga által felállított törvényekbe, keret rendszerbe helyezi. Nem képes kilépni szerepeiből, földhöz ragadtságából, és bizalmát, biztonságérzetét belehelyezni abba, aki ... Tulajdonképpen, nem akarja az Ember kiengedni a kezéből a maga világi élete fölötti irányítás jogát - tudomást sem akar venni róla, hogy végül is, nincs is hozzá jogosultsága.

Megengedő-képességem hiánya Istennel szemben, a bűnöm! Az emberiség bűne. Ez az eredendő bűnünk. Ragaszkodunk ehhez a világi életünkhöz, és ragaszkodunk e fölötti rendelkezési joghoz. Amihez tulajdonképpen annyi közünk van, hogy lettünk és vagyunk ebben az állapotunkban, de amihez tulajdonképpen kevés közünk van. Mert nem tehetünk róla, hogy lettünk, és azért sem tudunk tenni túl sokat, hogy vagyunk. Sőt, az ellen sem tudunk túl sokat tenni, hogy ez az állapotunk meg fog szűnni.

Egyetlen kérdés marad fenn, mindezek után, ami értelmet nyer, hogy akkor mi végre vagyok? Ha más kérdéseket próbálok feszegetni, akkor lássuk be, hogy önmagunkat tesszük nevetségessé, gyerekessé. Ebből azt a következtetést vonom le a felnőtt világról, hogy nem éri fel felnőtt természetét, létezését, komolysággal, és tudatossággal. Bizony, az ember megrekedt gyermeki mivoltában, amitől nem szeretne eltávolodni, nem mer felnőni a feladathoz. Félelemben élünk! A felelősség félelemében, és a tudatosság ijesztő számunkra. Ez az oka a függőségeknek, a kényszeredett életeknek. Nem tudunk mit kezdeni szabadságunkkal. De ez, ugyan úgy igaz azokra, akik állítják, hogy vallásosak, hogy van Istenük, mint azokra, akik tagadják a transzcendens mivoltukat. Többnyire mindegyikünk másba helyezi a bizalmát, de ez a más, minden esetben valami olyan más, ami feletti hatalmat mi magunk tudjuk meghatározni, és uralni. Vagyis: ember központú életet élünk, csak nehogy Isten legyen a mindenség ura!

Nem szeretjük az egyszerű képleteket, azokat a képleteket szeretjük, melyekben legalább két ismeretlen van, mert akkor az ismeretlenek ismeretlenségét magunk határozhatjuk meg: mi az ismeretlen, és miben ismeretlen.

Félünk a tudatosságtól. Márpedig Isten nagyon tudatos, következetes, és végtelenül nagyvonalú, pazarló a teremtés dolgában, amiben számunkra helyet kínál, részfeladatot oszt le számunkra. Na ez az, amit képtelenek vagyunk elviselni, hogy Valaki megmondja nyíltan, őszintén, egyértelműen, hogy mit tegyünk és mit ne. Hát még azt is, hogy mit hogyan tegyünk azért, hogy az mindenki számára jó legyen.

Szóval, meg kell állapítanom, hogy én, az ember, együgyű, buta, pökhendi, gőgös vagyok, akit egyedül Isten képes megszabadítani önmagától! Ha megengedem a számára, ha el tudom viselni azt, hogy Isten jobban tudja azt, mi jó nekem és mi nem. Nekem? Nekem, és a szeretteimnek; akikért én olyan elkötelezett, és felelős vagyok, hogy bele roppanok inkább, mint engedném, hogy Valaki segítsen rajtam, és nekem!

Nekem, egyedül nekem mondja szavait Jézus, senki másnak: „Ha benneteket mondta isteneknek (az Atya), akikhez az Isten igéje szólt - márpedig az Írás érvényét nem veszti -, miképp mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: „Káromkodsz!”, mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok?” Inkább hallgatnátok ma Isten szavára: „Ne keményítsétek meg szíveteket”! (Zsolt 95,8)

Istenem, Atyám, Jézus Krisztus Atyja, gyengeségemben Te legyél erősségem, hogy uralkodj életemen! Ámen