Fölemeltetett!

Szám 21,4-9 - Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Jn 8,21-30 - Majd ismét szólt hozzájuk: „Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre azt mondták: „Csak nem öli meg magát, s azért mondja: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”?” Ő azt felelte nekik: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre azt kérdezték: „Ki vagy te?” Jézus azt felelte: „Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.” Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: „Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.” Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Fölemeltetett! Túl vagyunk a történteken. Bizony, fel kell tenni magamnak a kérdést: mit változtat meg bennem a tény? Hogyan élem meg Jézus e szavait: „akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.”

Márpedig, e szavakhoz vagy van közöm - mert az odafent valókhoz ragaszkodom; vagy nem érzem, hogy mi közöm kellene, hogy legyen Jézus szavaihoz - mert az idelent valókhoz ragaszkodom.

Mérföldkő lehet Jézus mai szava a számomra. A személyes Isten tőlem vár feleletet: mi a te válaszod? Szögezi nekem kérdését! Erre a kérdésére válaszomat nem lehet elkenni. Szavatok legyen igen – igen, vagy nem – nem (lásd: Mt 5,37)! Ezt is Jézus mondja. Akiről azt mondja Richard Rohr, hogy Ő az archetipikus, „a történelemnek felajánlott Igaz Én”; a „feltámadt Krisztus a teljes tudatosság ikonja”! Akiből kell magamat megformázni, alakítani, hogy teljességemre eljuthassak.

Hiszem, elég valóságosan azt, hogy ahogy az Atya önmagából bontotta ki Jézust, az archetipikus embert, felvértezve Istenségével, úgy önmagából bontott ki minden egyes személyt, személyemet is, hogy része legyen a világban általam is? Jézus fenti szavaival erről akar megosztást közölni a világgal, az emberrel! Ki tudja már hányadszor, hiszen minden egyes tanításának ez a leglényegesebb motivációja. Miközben a vallások, az emberek mindig valami másról fecsegnek, megtévesztő módon, félrevezetve egymást is.

Isten bennem testesül meg, Jézus bennem akarja látni a maga folytatását, az emberiség üdvtörténetének megvalósulását.

Azt mondja Rohr – a Halhatatlan gyémántban, amiből valószínűleg még többször fogok idézni -, hogy a „tradicionalizmus az élők holt hite”! „Sokkal jobbat is tehetünk annál, mint hogy puszta tradicionalizmussal helyettesítjük a tényleges istentapasztalatot.”

Nem szabad megengednünk, de azért, mert vesztünket okozhatja, hogy belesüppedünk vallási gyakorlatainkba, szokásainkba. Ha képtelenek vagyunk azokat megtölteni személyes istenélménnyel, akkor károsak, mérgezők számunkra.

Jézus hogy mondja: „mindenkor azt teszem, ami kedves előtte”, és nem azt mondja, hogy azért teszem azt, amit teszek, mert így szoktam meg, vagy, mert tőlem mindig ezt várja el az Atya. Jézus arra koncentrál, hogy mi kedves az Atyának.

Ne higgyünk azoknak a penitenciáknak se, hogy napjában, minden cselekvést, imával kezdjünk el, gyakran imádkozzunk minden nap. Ez üres fecsegés, tradicionalizmus, ha nem vagyunk képesek személyes Istenkapcsolattá alakítani. Az ima baj, ha fecsegéssé válik, mert kényszeredetten eleget próbálok tenni a velem szemben támasztott követelménynek. Az ima helye az, hogy kiüresítem magam, az Atya iránt váljak érzékennyé, hogy megértsem mi kedves az Atya számára, mi az, amit tőlem vár, hogy megtegyem. Nem nekem kell teljesítenem, hanem engednem kell, hogy az Atya válhasson cselekvővé általam! Úgy, ahogy Jézus tette magát – emberségét – arra képessé.

Tudva, hogy én soha nem lehetek olyan tudatos, olyan teljes értékű Igaz Énképű, amilyen Jézus lehetett. De hinnem kell, annak tudatában kell lennem, hogy van olyan Igaz Énem, ami egyszerre isteni és emberi is. Amit hordozok magamban Isten ajándékaként, csak engednem kell, hogy lehessen. Bizony, beleerőltetjük magunkat sokszor, dogmatikus keretekbe, amelyek eleve képtelenné tesznek bennünket arra, hogy kibontakoztathassuk Igaz Énünket. Szerintem ezzel okozunk Isten ügyének legnagyobb kárt. Isten üdvösségszerzőkké teremt bennünket, amiben mi korlátozzuk le magunkat azzal, amilyen keretekbe beleszorítjuk magunkat.

Mennyei Atyám, Akiből vagyok, és Akiben vagyok, hogy Neked éljek! Segíts a Te szentséged által engem, hogy azzá legyek, aki számodra válhatok piciny világom üdvösségére, amely számodra legalább annyira fontos, mint az általad teremtett egész! Ámen