Egy ember, akinek van két fia

Mik 7,14-15.18-20 - Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, mely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén. Legeljék Básánt és Gileádot, mint a hajdankor napjaiban. Mint azon a napon, amelyen kivonultál Egyiptom földjéről, csodálatos dolgokat mutatok majd neki. Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt, irgalmasságot Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak a hajdankor napjaiban.

Lk 15,1-3.11-32 - Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: Azután így szólt: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: „Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!” Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: „Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!” Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: „Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hízlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.” Aztán elkezdtek vigadozni. Az időseb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Az így válaszolt neki: „Megjött az öcséd, és apád levágta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.” Erre az megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta apjának: „Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hízlalt borjút.” Ő azonban azt mondta neki: „Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.”

Egy ember, akinek van két fia - egy Atya, akinek mindenki a Fia! Világos párhuzam. Mert az Isten mindig példabeszédekben szól hozzánk. Azért is, hogy soha ne vegye el a szabad döntés lehetőségét tőlünk. A döntés minden helyzetben, minden esetben a mienk, az Emberé! Azonban, a döntésünket soha nem a jó és rossz közötti választással kell meghoznunk, hanem Istennel, vagy Isten nélkül. Ezen túl még az a döntéseink pikantériája, hogy amíg éljük döntésre kényszerített életünket, addig mindig van lehetőségünk arra, hogy döntésünket felülbíráljuk! Ha fejlődőképesek vagyunk, akkor képesek vagyunk rá, belátni visszatekintve, hogy helyesen, vagy helytelenül döntöttünk e az előbb.

Ma, azt tanítod nekem Jézusom, hogy fiúként bármikor lehetek én az öcs, és bármikor, ugyanakkor, de egy másik szituációban - akár - lehetek én a báty is. Ijesztő? Nem. Az élet, evilági létem, sokszínű; olykor kiábrándító, meglepő, fordulatos, izgalmas, dühítő, kihívó, csalódást keltő, mulatságos, lázító, kíváncsivá tevő, csábító, felháborító, érthetetlennek látszó, vagy éppen értelmetlennek látszó is lehet, de soha nem egyértelmű, és garantált. Döntéseinket szinte mindig vitatva, önmagunkkal vitatkozva, megvitatva önmagunkkal, talán konfrontálódva, hozzuk meg. Ebben megmutatkozik kettősségünk. Anyagi mivoltunk, és lelki beállítottságunk. Tehát: természetes az, hogy viaskodunk, viaskodik egymással a szellem és a lélek. Azonban, bármilyen érzést is kelt bennem a megélt pillanat, az a pillanathoz – a döntéshez – viszonyulásom, az én helyzetem.

Viszonyaimban az egyetlen közös nevező az, hogy én résztvevője, részese vagyok annak a pillanatnak, abban a térben, ahol vagyok. De minden cselekmény garantált, Isten jelenléte által! Mert én egy olyan történet szereplője vagyok, melybe talán értetlenül, érthetetlenül kerültem, a szabad döntésemmel járulva hozzá. Illetve, a történés minden szereplője, a maga – és az is lehet, hogy mások - döntésével - vagy értetlenségével, sodródásával - járult hozzá, az adott eseményhez, aminek következtében töltenek el jó, kevésbé jó, vagy rossz érzések. Ha érzéseim tisztázatlanok, akkor az annak bizonyítéka, hogy én bele sodródtam a történetbe. Vagyis, magam számára nem tisztázott a történethez a viszonyom. Az is lehet, hogy arra kell ráismernem, hogy nincs rendben Istennel a kapcsolatom. Teszem azt: minden döntésem felelősségét ráterhelem, hárítva a magam felelősségét!

Az én döntésem hitbéli: Isten arcú világban élek, vagy ember arcúban?

Istenem, Atyám! Hiszem, vallom jelenvalóságodat; jelenlétedet. Jelenvalóságomat a Te jelenlétedben! Köszönöm, és hálát is adok azért, hogy jelenlétedben hellyel kínálsz engem is. Lehetek Benned, mert Te bennem akarsz létezni, lélegezni. Te velem, általam, és bennem akarod önmagadat megújítani! Ó Atyám! Mi más is lehet erre a szándékodra az én válaszom, mint: akarom! Teljesüljön szándékod, szándékaim ellenére is, de még inkább engedelmességem által! Minden pillanat, mit velem megosztasz, teremtsen újjá engem Benned, hogy számodra, bőséges terméssé válhassak! Ámen