Bizony, eljöttek azok a napok

Iz 58,1-9a - Kiálts teli torokkal, ne kíméld, hanem emeld fel hangodat, mint a harsona! Hirdesd népemnek az ő bűnét, és Jákob házának az ő vétkét! Engem keresnek nap mint nap, és szeretnék megismerni útjaimat, mint olyan nemzet, mely igazságot cselekszik, és Istene döntését nem hagyta el. Igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének közeledni Istenhez. „Miért böjtöltünk, ha nem láttad, miért sanyargattuk lelkünket, ha nem tudsz róla?” Íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul. Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok! Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet.

Mt 9,14-15 - Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.

Bizony, eljöttek azok a napok. Barsi Balázs atya mondja: "böjtölésünk nem önmagában értékes, hanem csak annyiban, amennyiben köze van Jézus Krisztushoz és az ő böjtjéhez." Akkor, megkísérlem Jézus böjtjét, ebből a távlatból felidézni magamban. Tudva, hogy nem vonatkoztatható el a magam, pillanatnyi lelkiállapotától.

Jézus, nagyon magányos lehetett emberi környezetében. Még az apostolok között is rá kellett többször is döbbennie arra, hogy mennyire nem értik meg őt. Ha nézzük azt a közeget, amiben mozgott, akkor azt látjuk, hogy tőle távolodva, egyre kevesebb megértésre talál a hangja, tanítása, de még csodáinak a megítélése is. Neki, magának, a dolga mégis az volt, hogy bízzon, megbízzon, sőt, az elhangzott vélemények ellenére is határtalan bizalommal folytassa működését, egészen önmaga feláldozásáig. Emberként, gondolom, küszködött, viaskodott azzal a kísértéssel, hogy kiért, vagy miért kell ezt vállalnia? Ahhoz, hogy ezzel képes legyen megbirkózni, feltétlen bizalommal, személyes ráhagyatkozással kellett viseltetnie, lelki közösséget fenntartania az Atyával. Ami, mi úgy gondolhatjuk, hogy számára sokkal egyszerűbb, természetesebb, és magától értetődő lehetett, mert hiszen isteni személyiségéből eredő következtetésünk ez.

De, valójában, Jézusnak ez ilyen természetes, és egyszerű lehetett a maga istenségét és emberségét összeegyeztetni?

Bennem felmerül a kétség: szabad nekünk, embereknek ilyen egyszerűen elintézni?! Pontosan nekünk, akik emberként, mégis Istenfélő, Krisztust követő embereknek valljuk magunkat? Akik nagyon jól tudjuk, hogy mennyi gondot okoz önmagunk számára egónk, személyiségünk, társadalmi környezetünk, és ki tudja még milyen sok más külső és belső hatás, ami meggátol bennünket abban, eltérít bennünket attól, hogy hívő emberekként az Isten Igéjének rendeljük alá életünket.

Ha ezekbe bele gondolok, és a magam küzdelmét önmagammal, és világommal mérlegre teszem, akkor nem merem, nem szabad Jézust, aki ma már, kereszténységünk által Krisztusunk, egy ilyen laza mozdulattal eltávolítani, kiközösíteni a magam hitéből, de vallásosságomból sem! Jézus, ahogy arra enged következtetni több esetben is a Szentírás, küzdött és kísértőként definiálja emberi mivoltának küzdelmeit. Ma már ezt a problémát sem vallási szemüvegünkön keresztül szemléljük, hanem úgy, mint egzisztenciális kérdést, önmegvalósításunk részét. Alapállásunkban és szemléletünkben, életfelfogásunkban nagyon eltávolodtunk Krisztustól! Már a Szentírás sem tud bennünket Krisztus terébe visszaterelni. Ha! Mi magunk nem áldozzuk erre energiáinkat! Tudunk beosztással élni? Azt gondolom, hogy erre kellene leginkább a böjti időt fordítanunk. Egyensúlyt teremteni önmagunkban: hol a helye bennünk a világnak, és hol a helye bennünk Isten világának? Jézus, emberként ebben volt nagy, rendkívüli, minta, tökéletes ember! Nem áldozta fel emberségéért Istenségét, Isteni mivoltát! Nekünk, nekem, van még isteni mivoltom, vagy már engedtem, hogy a világ kioltsa? Képes vagyok rá, hogy istenségemet felélesszem? Amiben bizonyosságom: ha van rá hajlandóságom, akkor a Lélek, Isten Szentlelke kegyelmével hajlandó engem megerősíteni. Mentőöve dobásra kész! Uram, Atyám, Te legyél az én szabadítóm! Ne is csak abban, hogy képes legyek elkapni általad dobott mentőövet, hanem azért, hogy ne adjam fel az önmagammal való küzdelmet! Ámen