Jézus nem ugratni akar bennünket
Jón 3,1-5.10 - Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt nondta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.” Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.
1Kor 7,29-31 - Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele; mert elmúlik ennek a világnak a formája.
Mk 1,14-20 - Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!” Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban, és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.
Jézus nem ugratni akar bennünket. De azt szeretné elérni, hogy megugorjuk azt a lécet, ami az Ember mércéje. Mert, ahogy olvashatjuk, valami, vagy valaki felé fejlődési irányunk van. Azzal, hogy erre a világra megszülettünk, még a „mű” nem készült el. Csakhogy, a születéstől, a születésemtől a teremtés már nem nélkülem folytatódik. Részesévé válok a teremtésnek, ráadásuk társszerzővé lettem!
Na most, mit kezdek én ezzel? Erre várja az én válaszomat az Isten! Társulok hozzá, vagy önállósítom tőle a vállalkozásomat?
Jézus erről beszél ma: „Jöjjetek utánam”! Vagy, járjátok a magatok útját? Ugye, ez a számunkra mekkora dilemmát okoz.
Mikor követem? Mikor nem? Mikor ellenkezem? Mikor vagyok engedelmes a hívásnak? És a többi, még számtalan kérdés vitatkozik, és gyötör engem. Szabad vitatkoznom, kell gyötrődnöm a magam kérdéseivel? Én úgy gondolom, hogy nem, hogy szabad, de el is várja az embertől az Isten, hogy hozza meg mindegyikünk a maga szabad döntését. Ugyanakkor, Jézus szerepe, a Világ sodrában pontosan az, hogy annak, akinek szüksége van rá, akinek szívébe van vésve az a vágy, hogy Isten útján járjon, az Benne támaszt, barátot találjon. Az Istenfiúban.
Vegyük észre, hogy már korábban is szólította az embert az Isten, és az Istenfiú után is szólítja az embert az Isten: Korábban Jónás által is, ma pedig Pál által is.
Nézzük, konkrétan mit mond Pál? Hogyan kell azt értenünk, hogy „Jöjjetek utánam”?:
„Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna” – Vigyáznom kell, ne a másik ember legyen számomra az Isten. Inkább Istenben, Isten ajándékaként lássam a társamat. Másik oldalról nézve: engedjem meg, hogy a másik ember bennem Istenre találjon, arra, akinek temploma vagyok. „Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi?” [1Kor 6,19]
„akik sírnak, mintha nem sírnának”. Nem siránkozásról beszél Pál! Azonban arról beszél, ha jól hallom, hogy a fájdalom, a keserűség, a bánat, a csalódás, stb. mind-mind olyan érzés, ami az evilági dolgainkhoz való kötődéseinkről szól. Nekünk szabadnak kell maradnunk, tudnunk kell e világhoz kötődő dolgainktól függetlenednünk, ha azt a földön túli, lelki életben való teljesedést tekintjük végső célunknak, amit Atyánk készít a számunkra. „Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” [Mt 25,34]
„akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének”. Persze, hogy szükségünk van az örömre, arra az érzésre, ami igazolás rá, hogy helyben vagyunk. Hogy az éppen most fontos, és helye van azé letünkben, illetve, hogy helyünk van a világban. De, az örömünk ne tartson rabságban, béklyóban, nehogy elbízzuk magunkat, azt gondolva, hogy nekem minden sikerülhet, nekem nincs szükségem senki más tanácsára, segítségére. Nekem is dolgom van azzal, hogy más örömére lelhessen az életében, nincs jogom a másik ember örömét elvenni. „Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” [Jn 16,24]
„akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk”. Az idő és a tér ma korlátunk, behatárolónk, éppen ezért semmihez se ragaszkodjunk úgy, mintha azt akarnánk hirdetni, hogy nincs örökkévalóságunk. Mintha nem volna hitünk, reményünk, ami az Isten végtelen szeretetére képes hagyatkozni, és abból képes bennünket táplálni. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak” [Mt 6,19]
„akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele”. Ne elégedjünk meg a világgal, és a világban csábításaival ránk rontó mammonnal! Ne engedjünk annak a töredékes hitnek, ami e világban éhünket és szomjunkat oltja, vágyainkat kiszolgálja, mert akkor talán a fától nem látjuk az erdőt, a rengeteget, ami gazdagságunkká lehet. „Ezeket azért írom nektek, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, örök életetek van.” [1Jn 5,13]
Teremtő Isten, kit Atyámként szólítalak! A Veled való függetlenségemben Szentlelked által őrizz meg engem! Hogy arra a nagy ugrásra képes legyek, mi Hozzád vezet! Ámen
