Könnyen esünk abba a hibába
Iz 60, 1-6 - Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.
Ef 3, 2-3a, 5-6 - Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén.
Mt 2, 1-12 - Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.
Könnyen esünk abba a hibába, hogy a körülmények elvonják figyelmünket a lényegről. Bennünket nem kéne, hogy lefoglaljanak a bölcsek, vagy Heródes magatartása, viszonyulása a történethez. Ahhoz a történethez, ami számunkra a lényeges. De még Mária alakja, illetve szerepe a történetben, vagy Józsefé sem olyan fontos, mint az, amiért mindezek a szereplők bekerülnek a mi látószögünkbe. Hiába, no, szeretjük a történeteket, szeretjük az eseményeket, aminek van hír értéke. Inkább, mint azt, ami az eseménnyel a mi saját dolgunk volna.
Mert hiszen ami történik, és amiben Jézus főszereplővé válik, az nem más, mint Isten és ember – a Teremtő és teremtménye - személyes találkozása. Ennek kellene megtörténnie. Nekem kell megtalálnom a helyemet az üdvösség történelmében, melyben nekem szán helyet, engem hív be a képbe a Teremtő Isten: Ember, vedd észre Érted, Veled történik mindez, hogy én, a te Istened életedbe beléphessek, és te közösségre leljél velem.
Mégis, ha valamelyik szereplője a történetnek - akkor, amikor a történet elém kerül – foglalkoztatni kezd, akkor annak oka az lehet, hogy azzal a szereplővel most éppen valamilyen közösségbe kerültem. Életállapotom, és a történet adott személye között létrejött valami azonosulás. Valami, ami éppen számomra fontos. Vagy azért, mert zavar, vagy azért, amiért tetszik az, amit az illető személy ebben a jelenetben képvisel. Ha úgy tekintek a történetre, mint találkozásra; én, aki éppen most élem az életemet, de akihez közel hozza Isten a maga történetét, akkor létrejöhet a találkozás az Istennel. Van miről beszélgetnünk, vagy hallgatni, hogy mit akar Isten nekem mondani, mivel akar engem megsegíteni. Abból az alapállapotból szemlélve a találkozásunkat, hogy az Ő szeretete végtelen, értem való, minden személyes érdeken felül álló, nem akar megvásárolni, és nem is akar eladni, nekem akar jót. Teljességemet óhajtja, vágyakozza, mert számára az a jó, ha én megtalálom helyemet abban a teremtett teljességben, ami általa jónak lett nevezve, Aki a mindenséget és minden részletét jónak teremtette!
Ha ezt így, legalább értem, akkor kezdem felfogni, hogy mindebben mekkora érték számomra Jézus jelenléte. Aki az Isten Fia, Aki a megtestesült Isten, Aki egylényegű az Atyával, Aki emberi módon képes megfogalmazni a világ teremtésekor deklarált „jó” fogalmában a teremtés használati utasítását, ahhoz, hogy én – e jelentéktelen, parányi, porszemnyi, de mégis részt kapva Isten lelkéből – jól érezhessem magam teremtett mivoltomban. De hozzám hasonlóan jól érezhesse magát mindenki más is, a maga teremtett mivoltában, akik emberek vagyunk, és emberként egyben társai is az Istennek a teremtésben, mely míg világ a világ, zajlik, állandósultan jelenidejűen, amit talán fel sem fogunk, ha nem látjuk jelenünket Isten jelenlétűnek! Isten jelenlétében van jelenünk! Nem kívüle, és nem nélküle, ráadásul nem tudta és akarata nélkül! Aki része az egésznek, az nem lehet az egészen kívül. A termés együtt nő a konkollyal, csak a végén fogják azokat elválasztani egymástól! A gyönyörű az, hogy az ember vonatkozásában ez úgy igaz, hogy bennünket az Isten ellátott tudattal, értelemmel, szívvel és lélekkel, és még szabad akarattal is. Ilyen módon én dönthetem el azt, hogy terméssé akarok lenni, vagy konkollyá! Az izgalmas az, hogy a minősítést végül az Isten fogja kimondani, ki termő kalász, és ki vált haszontalan gazzá. Amiben azonban roppant nagy súlya lesz annak, hogy ki mivé akart lenni, és ki, mit volt képes érte tenni. Keresem e az igazságot, az Igazat, ahogy a bölcsek? Vagy az igazságot a magam e világi hasznára akarom megvásárolni, vagy éppen eltüntetni?
Uram, mennyei Atyám, én akarom úgy élni az életemet, ahogy az a Te jelenlétedben való rész. Melynek érdeme csak az lehet, ha a Te teljességedet a magam képességeivel, lehetőségeivel, adottságaimmal szolgálom, megdicsőítem, bizonyítom, elismerem, igazolom hittel, szóval és tettel – szeretettel; hogy amit akartál, amit teremtettél, amit elképzeltél, az valóban jó! Segíts meg engem, hogy legyek létemmel Benned, szándékod, akaratod szerint! Ámen