Az időben kell elkészülnünk rá, hogy időtlenekké lehessünk.

Sir 24, 1-4., 12-16 - A maga dicséretét zengi a bölcsesség, népe közepette dicséri önmagát. Megszólal a Magasságbeli népének körében, és hatalma láttán dicsekedve mondja: „Én a Fölségesnek szájából születtem, s ködként borítottam be az egész földet. Fönt a magasságban volt a lakóhelyem, és a trónusom felhőoszlopon állt. Dicsőséges nép közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén. Magasra nőttem, mint Libanon cédrusa, és mint a ciprusok a Hermon-hegységben. Magasra nőttem, mint Engedi pálmája, mint a jerikói rózsaültetvények. Mint a pompás olajfa a síkságon, mint a vízmelléki platán, úgy nőttem fel. Illatos vagyok, mint a fahéj és a balzsam, mint a kiváló mirha, illatot árasztok. Mint a stórax, a galbán, az ónix és a stakté, mint a jó illatú tömjén a sátorban. Mint a terebint, kiterjesztem ágaim, ágaim szépek és ékesek.

Ef 1, 3-6., 16-18 - Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Mindig hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek. Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között,

Jn 1, 1-18 - Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Az időben kell elkészülnünk rá, hogy időtlenekké lehessünk. Milyen tudatossággal terel, irányít bennünket arra, hogy majd, az által készített ajándék elfogadására, értékelésére, alkalmasakká legyünk. Mert bizony, az ajándék, csak akkor lesz azzá a számunkra, ha annak értékére rá tudunk csodálkozni. Fel kell nőnünk ehhez, kudarcok, veszteségek, magunk elértéktelenedésén keresztül is. Ilyen módon fontosak lehetnek számunkra csalódásaink. Melyek talán mindegyike önmagunkból való kiábrándulásunk, míg végül egészen el nem leszünk képesek veszíteni önmagunk értékét, mely a magunk szemében a legdrágább, és amiért korábban képesek voltunk mindenre, még gonoszságra is, még önzőn küzdeni is, hogy mások ellenében önbecsülésünket növeljük. De az Isten, mennyei Atyánk, türelmes eközben, és türelmes szeretetével alakítja életünket, hogy észre se vegyük, ahogy hatni próbál szabad akaratunkban meg nem alázva, meg nem sértve.

Nézzük meg Mária esetét, csak azokat a momentumokat, melyeket ismerünk életéből, amikor már határozott jelekkel szólítja arra a feladatra, amire alkotta Őt. Az angyali üdvözlet, Erzsébet áldó köszöntése, a pásztorok szavai, majd a bölcsek látogatása. Amikor pedig bemutatják Jézust a templomba, és találkoznak Simeonnal, aki nyomatékosítja Mária számára, hogy mit kell értenie azon, amit az angyali üdvözletkor igenjével magára vett. Minden egyes momentum, mely embereken keresztül szólította meg Máriát, és mégis érthetővé tette számára, hogy az Atya készíti fel anyai bölcsességére, feladatára, Istennek szentelt hivatására. De, hány és hány üzenetet nem hallunk, amit Máriának kellett meghallania, míg végül beérett rá, hogy Krisztus egyházának anyjává válhasson. Istenanyaságára, majd végül, minden ember égi édesanyjává teljesedjen ki! Az időben, és e világi térben készült Mária a feladat teljesítésére, anélkül, hogy önmaga tudta volna, mi az Atyának végső célja Vele. Mária számára, és merem mondani, mindeközben József számára is egyetlen dolog, szempont volt fontos: megengedés, engedelmesség a hívásra, mely az Atyától személyesen Hozzájuk szólt.

Az emberpár megjelenik a történelem kezdetén, akik akkor még elbuknak. Majd megjelenik a történelem sodrásában, akik azonban már képesek rá, hogy hitük által kitartsanak az Igenben. Pontosabban: képesek már Igent mondani az Atya meghívására, Aki minden ember megmentésére hajlandó emberré lenni. Megtestesülése az Igének Mária és József igenje által teljesülhetett! De nem voltak egyedül, hiszen ott volt Zakariás és Erzsébet, ott volt keresztelő János, Simeon és Anna próféta asszony. De ők, e személyek csupán kiragadottak a sorból, akik az idő tengelyén, e világ terében egyengették az Úr útját, akaratának beteljesedését.

„Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” Az Atyáéból. A kérdésre a feleletre a lehetőség a mi kezünkbe adatott: mit kezdek én ezzel a résszel, amit rám testált, rám szabott, rám bízott az Atya? Hol tartok én azon az úton, amikor felismerem, meghallom az Atyának hozzám intézett szavait, amire tőlem várja az én Igenemet? Mert Isten azt kéri, azt reméli, és nem várja el, de szeretné, ha én is el tudnék jutni arra az életállapotra, amire el tudtak jutni az Írás azon szereplői, akik szentekké lettek végül, hogy hirdessék: Isten nem vár többet tőlem sem, mint amire képes lehetek, Vele közösségben! Nekem kell a magam készülékét, testemet, testi szerveimet alkalmassá tenni rá, befogadóvá lenni Isten megszólítására, Aki nem emberi szóval, de emberi szavakon keresztül; nem emberi hangon, de emberi hangokon keresztül; nem tömjén illaton keresztül, de tömjén illata által is; nem emberi érintésen keresztül, de emberi érintés megtapasztalása által is – legyen az fájó, kínzó, akár kellemes, vagy bizsergető – jön hozzám, hogy a testi emberből végre lelki emberré formáljon, alakítson, újjá alkosson engem.

Hiszen az Ő kegyelme és az igazsága Jézus Krisztus által lett osztályrészünk, azért, hogy kiengesztelődése által, magában egyesíthessen. Teljességünkkel az Atya teljességét újjá alkossuk. Mert az Atya, csak a mi igenünk teljesülésén – melyet szabad akaratunkból váltunk valóra – keresztül nyerheti el a teremtés előtti teljességét, vagyis dicsőségét, mely után vágyakozik, ahogy én ma arra, hogy a magam teljességére eljuthassak.

Talán ez az a vágy, ami közösségre vezet engem az Atyával, és amit belém oltott, részt adva nekem a maga teljességéből! Kiszakítva lelkéből azt a részt, akit nekem szánt, de akit újra magával egyesíteni vágyakozik! Atyám, Veled közösségben vágyakozom a teljességre, miközben áldalak, dicsőítelek, imádlak, magasztallak, hogy engem, bűnös és parányi töredékedet, úgy óhajtod, ahogy a magad teljességét! Köszönöm Neked! Ámen