A napokban

1Jn 1,1-4 - Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről - mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk -, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.

Jn 20,2-8 - Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.

A napokban, Mária, Erzsébet köszöntésére mondott szavai kapcsán elmélkedtem az örömről. János, levelének mai szavai szerint, az apostolok örömének van kapcsolata a kezdetekhez, ahonnan forrásozik, felfakad az „élet Igéje”. Az apostol célja pedig az, hogy bennünket is bele kapcsoljon ebbe az örömbe. Közvetítőjévé akar lenni a kegyelemnek, de, egyúttal, segítségemre is akar sietni, hogy azt, amit nekem kell megtennem ahhoz, hogy örömöm lehessen az „élet Igéjében”, abban társammá szegődjön. Bizonyítva azt, hogy eljutni arra az örömre, nem emberfeletti dolog.

Azt mondja János, hogy nyugodtan hivatkozzak rá, rájuk, akkor, amikor a hitemről vallok, amikor örömömről számot adok. Támaszkodhatok arra, amit ők láttak és hallottak, tapintottak, és készek arról tanúskodni. Még valamit mond: mégpedig azt, hogy ők, akik közösségben vannak az Atyával és a Fiúval, Jézus Krisztussal, mégis, örömük akkor lesz csak teljessé, ha ebbe a közösségbe képesek lehetnek engem is, bennünket is bevonni. Ebben rejlik az apostolok örömének, és tanúságának misztériuma, amivel nekem van dolgom, hogy megértsem, majd megéljem, és végül, erről az örömről magam is tanúságot tegyek.

Bizony, az én örömöm sem lehet teljessé addig, míg én magam nem tudom az apostoli életérzést, életigenlést, „élet Igét” átörökíteni, tovább adni. A kérdés az: eljutottam már annak az örömnek a szintjére, amikor már igényemmé lett, hogy megosszam másokkal? Ha még nem, akkor bizony van még mit munkálkodnom a magam örömén. Amihez hívom, és kérem a kegyelmet magamra, a magam számára!

A tegnap megszületett gyermek mára már is szólít: jöjj, kövess engem! Legyél az élet, az örökélet tanúja! Jézus Krisztus, küld el Szentlelkedet, hogy a kegyelem ereje töltsön el engem, mely születésedből, életedből, és isteni kinyilatkoztatásodból árad rám, és megszentelni kész! Ámen