A megszentelt élet éve

Bír 13,2-7.24-25a - Volt azonban egy córai, Dán-nemzetségbeli ember, név szerint Mánue. Felesége meddő volt, de az Úr angyala megjelent neki és így szólt hozzá: „Te meddő vagy és nincs gyermeked; de foganni fogsz és fiút szülsz. Óvakodj tehát attól, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. Ő kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből.” Erre az asszony elment férjéhez, s azt mondta neki: „Isten egyik embere jött hozzám, de külseje olyan volt, mint egy angyalé: igen félelmetes. Amikor megkérdeztem, kicsoda, honnan jön és mi a neve, nem akarta megmondani nekem, hanem ezt felelte: „Íme, foganni fogsz és fiút szülsz: óvakodj attól, hogy bort és szeszes italt igyál, s valami tisztátalant egyél, mert a gyermek Isten nazírja lesz gyermekségétől fogva, anyja méhétől egészen halála napjáig.”„ Meg is szülte a fiút és elnevezte Sámsonnak. Aztán a gyermek felnövekedett, s az Úr megáldotta, és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke.

Lk 1,5-25 - Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából. A felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek az Úrnak minden parancsa és igazsága szerint. De nem volt gyermekük, minthogy Erzsébet magtalan volt, és már mindketten előhaladott korban voltak. Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében szolgálatot teljesített az Isten előtt, s a papi szolgálat rendje szerint sorsvetés útján rá került a tömjénezés sora, bement az Úr templomába, miközben az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában. Akkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a tömjénoltár jobb oldalán. Ennek láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg őt. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni [Ter 17,19]. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik [Szám 6,3; Bír 13,4], és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa [Mal 3,23-24], a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak.” Ekkor Zakariás megkérdezte: „Hogyan győződjem meg erről? Hiszen én öreg vagyok, és a feleségem is előrehaladott már napjaiban.” Az angyal ezt felelte neki: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örömhírt meghozzam neked. De íme, megnémulsz, és nem tudsz beszélni addig a napig, amikor ezek megtörténnek, mivel nem hittél szavaimnak, amelyek a maguk idejében beteljesednek.” Ez alatt a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott szólni hozzájuk, és megértették, hogy látomást látott a templomban; ő pedig intett nekik és néma maradt. Amikor azután elteltek szolgálatának napjai, visszament a házába. E napok után Erzsébet, a felesége méhében fogant, s elrejtőzött öt hónapig, mondván: „Így cselekedett velem az Úr ezekben a napokban, amikor rámtekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.”

De hát, az Úr, a mi Istenünk, csak ilyen módon, és csak egyes embereket szentelne meg? Nem, hiszem, és vallom, a Fiúval egységben, az Atyának engedelmességgel, a Szentlélekben bizonyossággal, hogy Istenünk, az egyetlen Isten, minden teremtményét megszenteli, már a teremtés kezdetétől. Nekünk embereknek van szükségünk rá, hogy ebben a megszentelő kegyelemben újra, meg újra megújuljunk, emlékeztetve magunkat rá, hogy Istenben van teljességünk, Hozzá tartozunk, Általa vagyunk, Benne van bizalmunk, hitünk, reményünk a szeretetben kiteljesedni.

Talán, Ferenc pápa, ezért is nevezi nevén ezt az évet, úgy, mint megszentelt élet éve, hogy ki e megszentelődésben magát megérintve érzi, az növekedhessen, kibontakozhasson és magával vonzani, erre emlékeztetni, képes lehessen másokat is.

A megszentelt élet éve mit jelent a számunkra, világiak számára?

Ferenc pápa meghirdette 2014 advent kezdetével a megszentelt élet évét, mely 2016 február 2-án, Jézus templomban bemutatásának ünnepén zárul.

Miért megszentelt élet éve?

Érzésem szerint Ferenc pápa jól látja azt, hogy van egy nagyon halovány kisebbség ebben a világban, mely kovásza, élesztője lehet. Így, a legbelső magtól szeretne elindulni, és újjáépíteni, újra gyújtani Krisztus egyházát – benne értve a keresztények egységét is. Talán nem véletlen, hogy a legvégére hagyja a püspökök megszólítását. Nem a papságban érzi a pápa a megújulás motorját – de a papságban is, amennyiben …, hanem sokkal általánosabb értelemben próbál szavainak, tanításának, mozgalmának társakat verbuválni.

Krisztus szegényei a leggazdagabbak, akiknek van mit megosztaniuk a világgal. Ehhez akar erőt adni, bátorítást, és lendületet. Meghívás ez, a pápával való közösségben megélni, tanúságot tenni Isten szeretetéről. Feltétele az, hogy a személy megszentelt életű legyen; élje, vallja, tanújaként Krisztusnak, Máriával. Nekünk, világiaknak, a szerzetesi életben megszentelődöttek köré kell gyűlnünk, ott melegednünk, hogy meleget és fényt tudjunk árasztani.

Ferenc pápa hangsúlyozottan széles körben értelmezi a megszentelt életet:

„A megszentelt élet éve azonban nemcsak a megszentelt személyeket érinti, hanem az egész egyházat. Ezért az egész keresztény néphez fordulok, …” [III/2.]

A pápának ezzel a szándékával kell meghallanunk felhívását:

„Ebben az évben a kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak: engedjük-e és milyen mértékben, hogy az evangélium megszólítson minket? Vajon az evangélium valóban „vademecum”-ként szolgál mindennapi életünkhöz és döntéseinkhez? Az evangélium követelményekkel áll elénk, és azt akarja, hogy radikálisan és őszintén éljük meg. Nem elég olvasgatni (bár olvasása és tanulmányozása rendkívül fontos), nem elég elmélkedni róla (amit nap mint nap örömmel teszünk). Jézus azt kéri, hogy éljük, valósítsuk meg az ő szavait.

Azt is meg kell kérdeznünk magunktól: vajon szeretetünk elsődlegesen és kizárólag valóban Jézusra irányul, …? Csak ha így van, akkor tudunk szeretni igazságban és irgalommal minden embert, akivel utunkon találkozunk, mert megtanultuk Jézustól, hogy mit jelent és hogyan kell szeretni: azért tudunk szeretni, mert az ő szíve dobog majd bennünk!” [I.2.]

Számunkra, világiak számára is szól a pápa, amikor az évhez fűződő várakozásairól beszél:

„Mi az, amit különösképpen várok ettől a kegyelmi esztendőtől a megszentelt élet számára?” [II.]

„Jól alkalmazhatjuk a megszentelt életre, amit az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításban írtam idézve XVI. Benedek egyik szentbeszédét: „Az egyház nem prozelitizmussal [térítéssel], hanem »vonzással« növekszik” (14. pont). … Életeteknek kell beszélnie, olyan életet kell élnetek, amelyen átsugárzik az evangélium megélésének öröme és Krisztus követésének szépsége!

Nektek is megismétlem, amit pünkösd előestéjén az egyházi mozgalmaknak mondtam: „Az egyház értékét alapvetően az evangélium megélése és hitünk tanúságtétele adja. Az egyház a föld sója, a világ világossága, az a feladata, hogy jelenvalóvá tegye a társadalomban Isten országának kovászát, ezt pedig mindenekelőtt tanúságtételével, a testvéri szeretetről, a szolidaritásról, az osztozásról szóló tanúságtételével teszi” (2013. május 18.).” [II/1.]

„Azt várom továbbá ettől az évtől, hogy „felébresszétek a világot”, … „Az evangéliumi radikalitás mindenkinek feladata, nemcsak a szerzeteseknek.” [II/2.]

„Még azt is várom tőletek, amit az egyház minden tagjától, hogy tudniillik lépjetek ki házatok küszöbén és induljatok el az egzisztenciális peremterületek felé. „Menjetek el az egész világra” – ez volt Jézus utolsó mondata, amelyet övéihez intézett, és amelyet ma is mindnyájunknak megismétel (vö Mk 16,15).” [II/4.]

„A megszentelt élet éve csak akkor válik igazi kairosszá, isteni, kegyelemben és átalakulásban gazdag idővé, ha odafigyelünk a világ szükségleteire és tanulékonyan követjük a Lélek indításait.” [II/5.]

A megszentelt életnek szentelt év gondolatát tekinthetjük Ferenc pápa szent látomásának, szent víziójának következményeként. A pápa kitekintve pápai dolgozószobájából, a világot simogató tekintetével pásztázza. Mintha megszentelt életével arra a világra tekintene, és azt szólítaná meg, mely Isten szándéka szerint meghívott az Ő szeretetére: „Valójában minden szerzetes család, de az apostoli élet minden társasága és a világi intézmények körül is létezik egy nagyobb család, a „karizmatikus család”, …

Bátorítalak tehát benneteket is, világiak, hogy olyan kegyelemként éljétek meg a megszentelt életnek ezt az évét, amely tudatosabbá teheti bennetek a kapott ajándékot. [III/1.]

Még távolabbra tekint: „Arra hívom tehát az összes keresztény közösségeket, hogy ebben az évben különösképpen is köszönjék meg az Úrnak és idézzék hálásan emlékezetükbe azokat az ajándékokat, amelyeket kaptunk és még ma is kapunk az alapítók életszentségén, valamint sok megszentelt személy karizmájához való hűségén keresztül.” [III/2.]

Ebben az összefüggésben gondol az általa oly kedves, és fontos keresztény családokra is, mint a megszentelt életek kis tűzfészkeire: „Áldom az Urat, amiért a megszentelt élet éve éppen egybeesik a családról szó szinódussal. A család és a megszentelt élet mindenkit gazdagító és mindenkinek kegyelmet közvetítő hivatások, az emberi kapcsolatok építésének humanizáló terei, az evangelizálás helyei, ahol igazán segíthetjük egymást.” [III/2.]

Ferenc pápa víziója nyughatatlan, kevésnek tartja a keresztények közösségét. Még jobban bővíti a kört, akikkel együtt kíván gondolkodni, elvárva tőlünk, hogy kövessük bátorságát: „Jelen levelemmel bátorkodom azokhoz a megszentelt személyekhez, valamint olyan testvériségek és közösségek tagjaihoz is fordulni, akik a katolikustól eltérő hagyományt követő egyházakhoz tartoznak.” [III/3.]

„Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a monasztikus szerzetesélet és szerzetesi jellegű egyéb testvéri együttélési formák minden nagy vallásban megtalálhatók.

Ha együtt haladunk előre, az mindig gazdagít minket, és új utakat nyithat meg a népek és kultúrák közötti kapcsolatokban, amelyek manapság sok nehézséggel terhesek.” [III/4.]

Ferenc pápa egyértelművé kívánja tenni, és ebben nem enged találgatást, hogy minden vallásnak egyetlen lényeges szerepe az, hogy az ember számára utat mutasson Istenhez, Akivel személyes dolgunk van. De ezt a személyességet nem szabad, nem tekintheti egyetlen vallás sem magánügyének, egyedül csak a teremtmény individuuma és Isten közötti személyes magánügyként ápolhatja, és tisztelheti, hiszen csak akkor válhat mindegyikünk javára az élet, melyre lehetőséget kaptunk a Teremtőtől, és ez az ember méltó hivatása!

Ez az év, ami hosszabb is lesz, mint egy év, úgy tűnik számomra, hogy Ferenc pápa gondolatiságában, lelkiségében nagyon határozottan újra kívánja rajzolni a szentség, és a megszentelődés lényegét, értelmét. Ami az ember és Isten elidegeníthetetlen közösségébe kapcsolja a teremtés folyamatosságát, és állandósultságát, amin keresztül az ember – Isten társult partnereként -, megszentelődni képes.

Így az Isten országa is új értelmet kapjon, hogy ne elégedjünk meg azzal, hogy köztünk van; legyen bennünk, és általunk ott, ahol vagyunk!

(A szögletes zárójeles utalásokkal megjelölt idézetek: „Ferenc pápa levele a megszentelt élet évére” c. http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-levele-megszentelt-elet-evere-57302 cikkből vannak)