Micsoda energiák dúlnak emberekben

Jób 19,21-27 - Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem. Miért üldöztök engem úgy, mint Isten, és mért nem tudtok betelni húsommal? Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

Lk 10,1-12 - Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.” Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.

Micsoda energiák dúlnak emberekben! Megfelelési kényszerből, önérvényesítő, önmegvalósítás kényszeréből. Megtenni azt, amit jónak tartok. Vagy megtenni azt, amit elvárnak tőlem. Nekem meg kell felelnem - a másik ember elvárásának. Azzal hitetjük eközben magunkkal, hogy Isten ezt várja el tőlünk.

Így van ezzel a paptól a takarítóig, a nyugdíjastól az édesanyáig mindegyikünk. De vajon, hol van mindeközben az Isten? Amit úgy is kérdezhetek, hogy mindennek mi köze van ahhoz a szeretethez, aki az Isten?

Idegesítő kérdéseke ezek, különösen azok számára, akik szeretnének Isten szándékának megfelelni, de közben, minduntalan beleveszünk abba a hibába, hogy önmagunkat sem találjuk meg. Úgy értem ezt, hogy ha önmagunk személyiségével, és személyiségi hibáinkkal képesek lennénk együtt élni, vagyis megismerni, reálisan azonosulni önmagunkkal, érzelmektől mentesen, elfogultság nélkül, és még önmagunkat viszonyba tudnánk állítani Krisztus Istenképével is, na akkor bírnánk talán, őszinték lenni, valamint kóros és káros függőségeinktől eltávolodni. Azt már nem is gondolom, hogy megszabadulni azoktól, hiszen az már egy olyan szentségi életre való alkalmasságunk lenne, ami embertől talán el sem várható.

Nézzük például Jézust a mai esemény tükrében. Nem volt annyira öntelt, hogy mindent egyedül vitt volna véghez: elküldte tanítványait, hogy készítsék fel jöttére a népet, „maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült”.

Vallom, hogy veszélyes a vallás hit nélkül. Márpedig, sajnos, többségünk vallja a hitét, amiről fogalma sincs, hogy mi az, de mert a vallás erre tanította meg, hogy hitvallónak kell lenni. Márpedig, már hiszem, de talán mindig is ez okozott számomra konfliktust, hogy hittem abban, hogy a vallási neveltetésnek, a katekézisnek semmi értelme, haszna nincs az ember számára, ha az, számára, nem egy útnak, életének egy fázisa, mely arra szolgál, hogy ha megtér, akkor értse is, hogy mihez és miben tér meg. Csak megtérés vezethet el a hívő élethez! Ha csak vallásosak vagyunk, de hitünk nincs meg, akkor csak kihasználhatnak bennünket, és ugyanakkor mások megfelelési kényszerét, függőségeit táplálni lehetünk képesek, vagyis ártunk nem csak magunknak, de vallásos környezetünknek is. Ami azt jelenti, hogy romboljuk Krisztus közösségét, és nem építjük.

Például hányszor, de hányszor halljuk, és imádkozunk a szándékra: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra.” Vajon, egyszer is elelmélkedtünk azon, hogy a kérésben mit kérhetek a magam részére, hogy ne csak kérjek, hanem magam is a kérésemnek alá dolgozzak, vagyis tevékeny legyen a kérésem. Magyarul: ebben a dologban mindegyikünknek meg van a maga felelőssége – a pápától a templom cselédig, illetve a legutolsó, még hozzájárulást sem fizető keresztényig mindenkinek -, feladata, és módja rá, hogy az aratnivaló és a munkások egyensúlyban legyenek!

Jézus mai beszédében evangelizálásra szóló tanítását adja minden kereszténynek, nekem is. Nagyon határozott, tudatos, és kemény beszéd ez. Egyszer talán lesz rá bátorságom, hogy minden egyes mondatát kibontsam, értelmezzem a magam számára, legfőképpen. Most csak annyit emelek ki itt, „hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa!” Na most, ezt csak úgy szabad hirdetni, ha magam is értem, mit is jelent ez. Hozzám, mennyire van közel Isten országa? Mennyire érzem, mennyiben tapasztalom meg? Mennyiben ez az én hibám, ha nem vagyok ezekkel a kérdésekkel pozitív viszonyban, és mennyiben nem? Mit tehetek azért, hogy ezekkel a kérdésekkel pozitív viszonyba kerüljek?

Én, mennyire vagyok képes Isten országához közelebb kerülni? Mit kell tennem ahhoz, hogy Isten országának szele megérinthessen, hogy bizonyos lehessek abban, hogy Uram, TE Istenem, én Atyám, országod közelemben van! Biztos vagyok abban, hogy meg kell szenvedni azt, hogy az ember képes legyen áttörni a vallásosság és a megtérést követő hitre vezető út sorompóját. Bátorság, állhatatosság, kétségek, és bizonyosságra éhség is kell hozzá. A szeretetet direkt nem vettem bele ebbe a felsorolásba, hiszen, ha hitem nincs Isten szeretetében, akkor meg sem tapasztaltam valójában azt, hogy engem szeret az Isten. Ha nincs tapasztalásom irgalmáról, kiengesztelődéséről, megbocsátásáról, ezzel együtt a magam vétkességéről, bűneimről sem, akkor azt sem tudom, és nem is érzem, nem érezhetem, és nem is képedhetek el azon, hogy Isten mennyire szeret. És bizony, ha érdektelen és pazarló szeretetéről nem veszek tudomást, akkor hogyan hihetnék Benne anélkül, hogy ne legyen bennem fenntartás iránta, ahogy van önmagammal szemben és minden emberrel szemben is, hiszen az életem tele van az emberektől szerzett sebeimmel, csalódásaimmal.

Vajon, vannak saját érzéseink – Istennel való kapcsolatunk révén? Az érzéseink kifejezésére saját szavaink? Gondolataink, melyekkel a Lélek szól általunk? Mert a hitünk kifejeződése, örömünk oka, evangelizálásunk lényege az, hogy a magunk tapasztalatát osszuk meg másokkal! Hogy szeret az Isten, és az Ő szeretete által, melyet megtapasztalok, van hozzám közel Isten országa! Bennem, rajtam van szeretete. De én még e romlandó testben alkalmatlan vagyok rá, hogy Benne legyek. Igen Atyám, vágyom rá, hogy Te bennem és Tebenned legyek! Ámen