Oktalanság-e kutatni a szavak mélységét?

1Kor 15, 35-37., 41-49 - De - kérdezhetné valaki - hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el - romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el - dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el - erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember, élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

Lk 8, 4-15 - Amikor egyszer Jézust nagy tömeg vette körül és a városokból tömérdek nép zarándokolt hozzá, mondott egy példabeszédet: „Kiment a magvető, hogy elvesse a magot. Vetés közben néhány szem az út szélére esett. Eltaposták, és az ég madarai felcsipegették. Más szemek köves talajra hullottak. Kikeltek, de aztán elszáradtak, mert nem kaptak elég nedvességet. Ismét más szemek szúrós bogáncs közé hulltak. A szúrós bogáncsok velük együtt nőttek, és elfojtották őket. A többi mag jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott.” Amikor befejezte, fölemelte a hangját: „Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!” Tanítványai megkérdezték, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek csak a példabeszédek szólnak, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. Ez a példabeszéd értelme: A mag az Isten szava. Az útszélre hulló szemek azok, akik meghallgatják a tanítást, de aztán jön a gonosz lélek, kitépi szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A köves talajba hulló szemek azok, akik meghallgatják s örömmel fogadják a tanítást, de nem ver bennük gyökeret, így aztán a kísértés idején hűtlenné válnak. A szúrós bogáncs közé hulló szemek azok, akik meghallgatják, de később az élet gondjai, javai és élvezetei meggátolják őket fejlődésükben, ezért termést már nem hoznak. A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.

Oktalanság-e kutatni a szavak mélységét? Mi titok, miért titok, és mire való, hogy a titkok rejtekében nekünk fény dereng? Pál, a mai szentleckében egy újabb titkot tár fel azok számára, kik hittel keresik Krisztusban a szentet, az Isten gazdagságát, melyet számunkra tartogat, kik még romlásban, dicstelenek, erőtlenek, és érzékiek vagyunk. Kár volna e szavaival vitatkoznunk. Kár volna – és talán ellenünkre való is -, hogy ne tekintsük magunkat rothadásra ítélt magoknak, melyet elvetnek ebbe az anyagi világba, hogy kiderüljön rólunk az, mire vagyunk érdemesek. Mert, ahogy az elvetett magot is, éri a föld ölelése, a nap melege, az eső harmata, úgy bizony bennünket is mindez. De, hogy melyikünk érzi mindezt tehernek, vagy melyikünk számára éltető, érlelő, kibontakoztatását segítő környezet, az akkor derül ki, hogy mivé leszünk? De mi, akik mind egy földbe lettünk vetve, egymást megítélni képesek lehetünk e? Ugye nem, hiszen ki mondhatja a másikról, vagy akár saját magáról is el, hogy mire lett vetve? Melyik mag ismeri a földművest, annak szándékát, hogy melyik mag milyen termésre lett szánva, gabona é, vagy gyümölcs, esetleg virág? Ahogy az is bizonytalan a számunkra, hogy melyikünknek mit jelent a jó talaj, és melyikünk tekinti a táptalaját kövesnek, vagy szúró bogáncsosnak?

Mit is jelent számomra a szentírás? Tápoldat, vagy mérgező illatanyag? Lehet, hogy egyszerűen közömbös vagyok iránta, se nem mérgez, sem nem táplál, tudomást sem veszek róla, vagy éppen ajánlott irodalomként porosodik a polcomon? Miközben azokkal a könyvekkel vonom el figyelmemet a növekedésemről, melyek élettelenek, haszontalanok. Az is lehet, hogy a mellém sodródott haszontalan gyomnövényre bízom magam? Számtalan eset befolyásolja egy földbe vetett mag sorsát. Azonban engem, Isten embernek teremtett, aki szabad akaratával, eszével, tapasztalatszerzésre vagyok képes. Ráadásul, a tapasztalataimat összevethetem, értékelhetem, minősíthetem, rangsorolhatom, vagyis: egy intelligens terméssé teremtett. Miért, mi a célja Istennek ezzel a teremtményével?

Megdöbbentő, ugyanakkor elsőre érthetetlen is Jézus határozott utasítása, felénk, emberek felé: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” [Jn 15,16]. Azonban, ha ezt már nem az érzéki, hanem a szellemi lényünkkel igyekszünk érteni, akkor ráismerünk, hogy a teremtmény e legmagasabb szintjén álló lényhez szól általa, maga a Teremtője! Aki nem is utasítást ad, hanem elvárását fogalmazza meg teremtményével szemben, aki felelősséggel, hatalommal, bizalmat kap a Teremtőtől arra, hogy részévé váljon a teremtésnek! Nem nevezlek szolgának többé benneteket, hanem barátaimnak! Valahogy így szól hozzánk Jézus a Jn 15,15-ben. A teremtés könyvében az Atya szájából ez így hangzik el: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá …” [Ter 1,28]

Ebben az összefüggésben lehet értékké számunkra Szent II. János Pál pápa EVANGELIUM VITAE enciklikája, mely az emberi élet titkait fürkészi, arról elmélkedik, hogy magzati létünket segítse szelíden, alázatosan engedelmességre szoktatni. Mert ez a bölcs ember is arra vágyott, hogy mi minél többen Teremtőnk dicsőségét szolgáljuk – bő terméssé válva.

Magként szemlélni önmagam! Felelős, bölcs, földművelő gazdának pedig az Atyát, ki a Fiát küldi ki a földre, hogy gondoskodjon arról, hogy bőséges termés legyen, amikor elérkezik majd a betakarítás ideje. De, ez a Fiú megérti Atyja akaratát, aki nem akarja lerabolni a földet, műtrágyával, vagy génezéssel. Az Atya valami olyasmire gondol, hogy nem akarja, hogy a magok a maguk szándéka ellenére legyenek termékennyé. Az Atya úgy gondolja, hogy az válhat szándékainak dicsőítőjévé, hasznára, aki maga is megérti az atyai szándékát, akaratát; az Atya Isten országáról való elképzeléseivel egyetért.

Jó szívvel, önszántamból akarni a jót. Amit az Atya a Fiúval, általam akar jónak.

Azt hiszem, hogy értek mindent. Ám a végén jövök rá, hogy csak próbálom, mert szeretném érteni Isten titkait. De végül Istenbe vetett hitem az, ami beláttatja velem, hogy szándékaimat is rá kell bíznom Teremtőmre, ha valóban szeretném a jót, azt a jót, amit az Atya annak tart. Engedelmessé, megengedővé, szabad akaratommal szolgálni téged Atyám alakíts, tegyél képessé, Jézus Krisztus, a Mester által, ki Szentlelkével alakít, formál, nemesíteni próbál engem! Ámen