Ha nem találod a helyed, a szereped, a feladatod

1Kor 12,12-14.27-31a - Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai. Az egyházban Isten egyeseket először is apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; másoknak csodatevő erőt adott, vagy a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való szólás adományát. Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan szólnak nyelveken? Vajon mindnyájan értelmezik azt? Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra! Emellett még egy mindennél kiválóbb utat is mutatok nektek.

Lk 7,11-17 - Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: „Ifjú! Mondom neked: kelj föl!” A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának [1 Kir 17,23]. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” És: „Isten meglátogatta az ő népét!”. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.

„Ha nem találod a helyed, a szereped, a feladatod az Egyházban, annak alighanem az az oka, hogy nem a szeretetre törekszel, hanem valami másra.” – így tanít ma, Barsi Balázs atya.

„Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk … Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.” – áll Pál tanításában. A keresztségben, bennünket, a szeretet testébe oltottak bele. Igen oltványok vagyunk. Az oltó anyagunk Krisztus, Aki az Atya Istenbe olt bele. Oltókése az Egyház, és Krisztus egyházában a ránk váró szentségek, és minden ajándéka Istennek, mellyel magajándékozni kész, és melyet mi elfogadni – ajándékaként – készek vagyunk.

Azonban az ember, mindig ember marad. Viselnie kell, el kell viselnie, de fel is kell ismernie emberi mivoltának terhét, nehézségét, korlátait, keresztjét. Mindegy, hogy hogyan fogalmazzuk meg a magunk számára azokat a korlátainkat, melyek behatárolnak, illetve, melyek képességeinknek, lehetőségeinknek és még szándékainknak is határt szabnak. Erre vonatkozik az, hogy közösségbe, Krisztussal közösségbe kerülünk. Erre a közösségre bíz bennünket az, ki a keresztséget kéri a számunkra. Azért, hogy e közösség javunkra váljon, bennünket szolgáljon, miközben mi egymást szolgáljuk, de Krisztusban! Mert Krisztus a garancia rá, egyedül Ő lehet a garanciánk rá, hogy a jó felé törekszünk. Se magunk, se egymás számára nem nyújthatunk garanciákat. Sokkalta inkább – valljuk meg – arra vagyunk csupán képesek, hogy félrevezessük egymást. Ha mi nem vagyunk alázatosak Krisztusnak, ki oltóanyagunk, pontosan azért, hogy bele tudjunk nőni abba a szeretetbe, ami Benne – az Atyával való egysége folytán – emberként is van. Értünk valóan van.

Jézus bennünket is életre akar kelteni, ahogy azt a névtelen ifjút is, kit az emberek már holtnak tudtak. De Krisztusban új életre támadt, bizonyságul nekünk, hogy Krisztus bennünket is, minden embert – „akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok” - képes beleoltani az Új Életbe!

Azonban nekünk van dolgunk azzal, hogy mit kezdünk azzal az Új Élettel. Ami már nem vallásosság, vagyis evilági gyermekded játékosság, szórakozás, jópofáskodás, másoknak való megfeleltetés – amiről valljuk meg nem több felnőttként, mint kényszeredettség, függőségi játszma, vagyis beteges megfeleltetési kényszer – ami nem tudatosság, és nem szabad akarattal való engedelmesség. A vallás, mely eszköz, fel kell hogy váltsa a tudatossággal megélt, művelt, és növelt hit. Hit abban, remény abban, hogy teljességünkre juthatunk. Arra a teljességre, melyet Jézustól ismerünk, de az Atyánál van előkészítve a számunkra.

Tisztába lenni, ráismerni, magamban felfedezni, hogy Krisztus az Ő egyházában milyen feladatot bíz rám, mit vár tőlem, ma, vagy holnap. Esetleg, mi lett volna tegnap a dolgom ebben a közösségben? "Vajon mindnyájan értelmezik azt? Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra!" Ehhez is elengedhetetlen az imában való közösségre találás az Istennel. Amiben benne értem a bűntudatot, és a lelkiismeret vizsgálatot is. Kontroll alatt kell élni ahhoz, hogy szeretetre képessé legyek, de mégse önimádóvá! Magamat kell kontrollálnom, szabad akaratommal kell kialakítanom a magam ellenőrző rendszerét – módszerét -, hogy én jelentsem ki magamról azt, hogy „Igen Atyám, szeretetedet elfogadom, és válaszommal szeretetedért dicsőíteni akarlak téged!” Ámen