Pál azt tanácsolja

1Kor 4,6b-15 - Senki se fuvalkodjék fel kérkedve az egyikükkel a másikkal szemben. Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Már jóllaktatok, már gazdagok lettetek. Nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra jutottatok volna, hogy mi is uralkodhatnánk veletek együtt! Mert úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek a söpredékévé mind ez ideig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet.

Lk 6,1-5 - Történt pedig, hogy szombaton, amikor a vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették. A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: „Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?” Jézus ezt felelte nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak [1 Sám 21,2-7]? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?” Aztán hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”

Pál azt tanácsolja, hogy egyikünk se kérkedjen azzal, amije van, hiszen minden, ami van, ajándék! De, ha ajándékom, az akkor válik azzá igazából, ha azzal használok! Vagy ez már okoskodás?

Ha ebből a gondolatfoszlányból kiindulva gondolkodom el azon, hogy mi az, amit szabad, és mi az, amit meg kell tennem; illetve, mi az, amit nem szabad és nem kell megtennem; összegezve: mi a mozgásterem, akkor az a kérdés nyugtalanít, hogy megengedhetem-e azt, hogy e mozgásteremet bárki is szűkítse? Avagy, e mozgásteremet egyedül az imádságon keresztül szabad csak kibontakoztatnom? Megtalálva a bennem élő világ, és a valóság közötti harmóniát? Lehet úgy lenni, hogy nincs más ebben a világban és ebben az életben, csak Isten és én? Ebben a személyességben mit jelent Isten, és mit jelent az én?

Ebben a pillanatban ezt a hangot hallom: ha valaki lenni akarsz, legyél az én szolgám.

Szolgálni azt, aki a Van! Én ne legyek, hogy a Van lehessen. Ne akarjak, a Van elé helyezkedni. Az éppen most Való Létező helyett nem lenni. Csak csupán Őt engedni, hogy legyen általam. Imádsággá legyen cselekvésem! Minden gondolatom imádság legyen! Ahogy szavaim imádsággá váljanak! Megszentelődni a Van -ban, a Létezőben!

Erre te azt mondod, ez túl elméleti, hol ebben a gyakorlat, aki én vagyok? Én azt válaszolom neked: én nem az ént keresem, hanem azt, aki az énemet a maga dicsőségére teremtette. Hogy dicsőségét szolgáljam. Igen, tudom, és kész is akarok lenni rá, hogy e szerint változzak, alakuljak. Megengedve magamnak, és Neki is, hogy az legyek, aki lenni akar általam. Nincs szükségem arra, hogy én magamért való legyek, magányos, és egyedül levő legyek.

Érte valóvá lenni! Ne magamat megvalósítani, aki nem is tudom, hogy ki vagyok. Bár pillanatról pillanatra mindig kitalálok valamit, hogy most éppen mi lenne a helyes, a jó, a szép, és az igaz - szerintem. Amit persze, a következő pillanatban már egészen másként gondolok, vagy mást tartok szépnek, jónak, fontosnak, vagy éppen szükségesnek.

Tehát, megsemmisülni hagyni énemet, elfogyni, megértve, hogy „a test nem használ semmit” [Jn 6,63]. Ráadásul ép elmével megélni, hogy nem hallok, nem látok, nem tudok már menni, már nem tudok rágni, már nem vagyok nemző képes, vagy már nem vagyok termőképes, stb. De élek! És akkor felfedezni, megérteni, hogy a „lélek az ami éltet”! Megengedi az aggódást, a féltést, a vágyakozást, és az imádkozást – amiben képes lehetek kiengesztelődésre, korábbi, vagy/és mások jelen idejű bűneiért kiengesztelni, csak azzal, hogy megengedem már magamnak testi fogyatékosságaimat.

Atyám, Te valósíts meg engem, átengedem magam a számodra! Tegyél képessé, engedékennyé rá! Ámen