A kommunikáció művészet

1Kor 4,1-5 - Úgy tekintsen ránk minden ember, mint Krisztus szolgáira, és Isten titkainak intézőire. Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen. Nekem azonban az a legkisebb gondom, hogy ti mondjatok rólam ítéletet, vagy más emberi fórum, sőt magam sem ítélem meg magamat. Semmiben sem érzem ugyan magamat bűnösnek, de ez még nem tesz engem igazzá. Az Úr az, aki megítél engem. Tehát ne mondjatok ítéletet idő előtt, amíg el nem jön az Úr, aki a sötétség titkait megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza. Akkor majd mindenki megkapja a dicséretet Istentől.

Lk 5,33-39 - Azok erre megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig csak esznek és isznak?” Ezt válaszolta nekik: „Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.” És példázatot is mondott nekik: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, akkor mindkettő megmarad. És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: „Jobb az ó”.”

A kommunikáció művészet. Ráadásul, a szeretet művészetének mércéje. Pál káprázatosan kommunikálta küldetését. Azt a kérügmát, ami a sajátja volt, de mindenkié lehetett, akik keresték az újat, a nemesebbet, a jobbat és igazabbat. És tette ezt úgy, hogy tisztában volt azzal, hogy bár törekszik az igazságra, de az még nem teszi önmagát igazzá. Ez a mi emberségünk lényege talán, hogy tisztában lenni azzal, mi az igaz, mindannak ellenére, hogy igazzá lenni képtelenek vagyunk; itt, ebben az életben és ebben a természeti állapotunkban. Mert mi igaz, az a teremtett valóságban még csak töredékes, a teljességhez Isten dimenziói között van reménye a teremtménynek, melyre az Igaz irgalmassága, kiengesztelődése, és általa a végső megigazultság ajándékaként juthatunk el. De, amiért tennünk kell, hogy az Igazat megdicsőítve, megdicsőülhessünk Benne és Általa.

Ettől annak a másvilágnak akkora az értéke, misztériuma, és méltósága is. Ettől új a kereszténység a zsidósághoz képest, ettől régi az a ruha, melyet a zsidóság visel, és ettől különbözik a zsidó a kereszténytől. Az új bor Krisztus kinyilatkoztatása, az új tömlő kell legyen a keresztény, ki befogadja, kiérleli az új bort. Hogy mindkettő megmaradjon.

Ízlelgethetjük mi már az óbort, az ószövetségi tanítást, de annak érdeme az, ami rámutat, mint jövendölés a kinyilatkoztatóra, és a kinyilatkoztatásra, úgy, mint felvezetése annak, vagy, mi felépíteni képes Krisztust, és üzenetét, kérügmáját.

De jaj annak a tömlőnek, mely elöregszik mielőtt még megérlelné az új bort. Vigyázzunk, nehogy kereszténységünk farizeusivá csökevényesedjen, mely megítéltetik, mert kiszakad, és kifolyik belőle a nemesedésre vágyó nedű.

Így válik Pál tanítása abszolút időszerűvé, jelenidejűvé, korszerűvé, maiként hangzónak: „Semmiben sem érzem ugyan magamat bűnösnek, de ez még nem tesz engem igazzá. Az Úr az, aki megítél engem. Tehát ne mondjatok ítéletet idő előtt, amíg el nem jön az Úr, aki a sötétség titkait megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza. Akkor majd mindenki megkapja a dicséretet Istentől.” E szavak neveljenek, növeljenek Atyám a Te szeretetedbe! Míg Veled eggyé nem lehetek! Ámen