Tamás a racionális emberkép mintája

Ef 2,19-22 - Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Zs 116 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Jn 20,24-29 - Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.”

Tamás a racionális emberkép mintája: csak azt hiszem, amit látok! A világ fejlődése attól az, hogy az ember egyre inkább biztonságban érzi benne magát. Feltalálja magát - feltaláljuk magunkat a világban, megtaláljuk a magunk kedvére, kényelmére kérdéseinkre a válaszokat, hogy egyre inkább uralmunk alá vonjuk a világot, az életet. Ez azt eredményezi, hogy egyre büszkébbé, egyre önzőbbé, egyre gőgösebbekké válik az ember: „ - ugyan ki parancsolhat nekem, amikor minderre képes vagyok!” Racionálissá váltunk az évszázadok során. Már úgy érezzük, mert ezt hitetjük el magunkkal, hogy elég az élethez, hogy „megéljünk” azt, hogy hiszünk magunkban, hiszen mindent irányítani, mindenen uralkodni lehetek képes – előbb vagy utóbb. Isten mesevilág – bátorkodunk már így gondolkodni. Mindenünk meg van, minek kellene ehhez istenkép. Amit csak az rajzol meg magának, aki nem képes megélni ezt az életet, és megszerezni magának bármit – mert azt hisszük magunkról, hogy bármit megszerezhetünk, amire vágyunk, amit kívánunk. És, hogy vágyaink, kívánságaink arra vannak, hogy azokat kielégítsük.

Jézus nem meginti Tamást, hanem megáldja! Megerősíti a hitében. Mert Jézus tudja, hogy az ember hit nélkül nem ér egy fabatkát sem. Ha hitemet eldobom, elhagyom, akkor emberségemet dobom el, és önmagamról mondom ki a leminősítő ítéletet: elég nekem az állati sors, nem akarok emberré lenni.

Isten nem akarja azt, hogy az a teremtménye, akit Ő a maga hasonlatosságára teremtett, ráadásul a Vele való életközösségre, mely az örök élet - de, aminek elnyeréséhez szabad akarattal kimondott igenlésével juthat csak el – vesztesévé legyen szándékának, ezért hitet ad számára, és reményt. De, mert ez az ember számára nem elég, még önmaga áldozatát is bemutatja az ember számára, hogy meggyőzővé tegye számunkra, hihetővé azt, hogy az a szeretet, amivel szereti az embert és az emberben minden teremtésének mozzanatát – hiszen érte való minden teremtés műve – az egyetlen, és minden evilági érték felett álló érték a számára. Isten szeretete nélküli élet, - mely szeretetet nekünk kínál, és ráadásul fizetséget sem kérve érte, hogy ebben a szeretetben osztozzunk mi egymás között - embertelen világ. Az ösztön, az anyagiasodásba, vagyis a természetbe belevesző, a megsemmisülésbe hanyatló létforma. Így méltatlan az emberhez, aki Isten képmására lett teremtve, és képessé arra, hogy Istennel közösségre juthasson! Vagyis a jelenlegi dimenziók felett álló életminőségre lett az ember teremtve. Ahol halál, rothadás, enyészet nem létező fogalom. (Hiszen annak kell elpusztulnia, az nem lehet maradandó, amiből hiányzik a szeretet, ami szeretet nélküli, és a szeretetet romboló – a bűn, a gonoszság, a szeretetnek ártó szándék, akarat.) Hogy erre eljuthassunk, az Istenbe vetett hitre, bizalomra, reményre szüksége van az embernek. Szükségem van! E nélkül nem tapasztalhatom meg Isten végtelen szeretetét, mely éltetni akar és „átmenekíteni” a Vele való életközösségre.

Ma sem tudok jobbat, mint ide idézem Barsi Balázs atya gondolatát, mely Szent Tamás hitére bíz bennünket, és ő maga is Szent Tamás hitéből táplálkozik, mert akarja, vágyakozik az Istennel való közösségre:

„Az a keresztény hívő, aki kételkedik Jézusban, legjobban teszi, ha életgyónást végez, ahol minden rejtett bűnét magyarázkodás nélkül megvallja és belátja, hogy menthetetlen bűnös. Ilyenkor a mi Urunk mindig megjelenik a lélek előtt, és felmutatja neki érte elszenvedett sebeit, mint szerelmének jeleit. A feloldozásban megkapja azt a hitet, amely a szeretetben való hit. Legtöbb értelmi nehézségünk, vallási kételyünk mögött ott rejtőzik a még nagyobb és talán meg sem nevezett problémánk: nem merünk hinni Jézusnak, Isten Fiának irántunk való szeretetében. Amikor viszont kinyilatkoztatja szeretetét, s mi Tamással együtt felkiáltunk: „Én Uram, én Istenem!”, megoldódik minden nehézségünk, s elnyerjük az üdvösségre vezető hitet.”

Én Uram, én Istenem! A Belőled fakadó hitre vágyakozom, ebben erősíts meg engem minden nap, míg a Te szereteted le nem győzi hitetlenségemet! Add meg nekem! Ámen