Mi újat akarsz ma mondani Uram

Siral 2,2.10-14.18-19 - Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákob minden lakóhelyét; lerombolta haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre sújtotta, beszennyezte a királyságot és fejedelmeit. A földön ülnek némán Sion leányának vénei; port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek. A földig hajtották fejüket Jeruzsálem szűzei. Elgyengültek a könnyektől szemeim, háborog a bensőm; földre omlott a májam népem leányának romlása miatt; mert elalélt gyermek és csecsemő a város terein. Azt mondják anyjuknak: „Hol van gabona és bor?”, amikor elalélnak, mint a sebesültek a város terein; amikor kilehelik lelküket anyjuk ölében. Milyen példázatot mondjak rólad? Mivel vesselek össze, Jeruzsálem leánya? Mihez hasonlítsalak, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg téged? Amit prófétáid láttak számodra, az hamisság és színlelés; nem tárták fel bűnödet, hogy megfordítsák sorsodat, hanem amiket láttak számodra, hamis és félrevezető kijelentések. Szívük az Úrhoz kiáltott. Sion leányának várfala, folyjon könnyed, mint a patak, éjjel és nappal! Ne engedj magadnak pihenőt, ne csillapodjék szemed bogara! Kelj föl, kiálts az éjszakában, az éjjeli őrségek kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezedet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon!

Mt 8,5-17 - Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: „Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.” Azt mondta neki: „Megyek és meggyógyítom.” De a százados így válaszolt: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: „Menj!”, elmegy, vagy a másiknak: „Gyere!”, odajön, a szolgámnak pedig: „Tedd ezt!”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: „Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!” Ezután Jézus így szólt a századoshoz: „Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.” És meggyógyult a szolgája abban az órában. Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Megérintette a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki. Amikor beesteledett, odahoztak hozzá sok ördögtől megszállottat. Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akik rosszul voltak, meggyógyította, hogy így beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Ő a mi gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket hordozta” [Iz 53,4].

Mi újat akarsz ma mondani Uram, ezzel a történettel? Számomra mindig kicsit érthetetlennek tűnt, hogy Jézus min csodálkozik el ennyire? Ő, aki már biztosan sok furcsasággal, és meglepő dologgal találkozott. Ráadásul úgy gondoljuk, hogy minden lépése mögött ott van az isteni mivolta, és az Atya személyes jelenléte, Aki mindent ismer, időtlenül, és jelen-idejű módon. De Jézus csodálkozása után, azonmód halljuk jövendölését is.

Nem sűrűn olvassuk a szentírásban, hogy Jézus valamin elcsodálkozna. De csodái is, általában nem azért történnek, mert megdöbben valakinek a hitén, hanem általában pontosan azért hajtja végre csodáit, hogy megdöbbentsen másokat, és hitre sarkalljon. A szentírás történéseiben általában Jézus zsidókkal áll kapcsolatban, és közülük gyógyít meg sokakat. Az a néhány, „idegen”, mint a leányának élelemért kuncsorgó asszony, vagy ez a római százados, kirívó esetek. Ráadásul mindegyik meggyőzi Jézust, hogy közöttük is vannak olyanok, akik felfigyelnek rá, és igénylik az Ő képességeit. Melyeken keresztül, rájuk is képes hatni. Talán ezek az esetek – ki tudja, mennyi volt még, ami nem került be a szentírásba, de, mert a zsidó emberek tollából született a szentírás (vajon, miért csak az ő tollukból?) – mondatják ki Jézussal ezt a súlyos jövendölést: „Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre.”

Valami azt mondatja velem, hogy Jézus ezen jövendölése, úgy, ahogy a többi szava sem válik mulandóvá az idővel, érvényes ma is! Ami aggódást, és félelmet kelt bennem, anélkül, hogy bárkit, még csak magamat is, megítélni merném.

De, megdöbbenésemben, vagy megilletődöttségemben? nagyon előre szaladtam. Bár azt még nem sikerült tisztáznom pontosan magamban, hogy mire csodálkozik rá valójában ennyire Jézus, bár sok magyarázatot hallottam már, az mégis elgondolkodtat, hogy azt mondja – követői, tanítványai és apostolai körében - „Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél.” Hát, bizony, ez egy nagyon komoly kritika mindazokkal, akik követői között vannak! Én azt vallom magamról, hogy követői közé tartozom. És azt is vallom, hogy Jézus szavai soha nem múlt idejűek, azok mindig – míg világ a világ – jelen időben hangoznak el!

Ebben a kontextusban olvasom, hallgatom Jézus mai szavait. Bizony, aggodalom, bizonytalanság, félelem (?), önvád, és kritika, és bűntudat kezd eluralkodni rajtam. Vigyáznom kell, hogy ne üssenek ki rajtam depressziós jelek.

Ebben az összefüggésben hogyan minősítsem magam, viszonyomat egyházammal, és tőlem függetlenítve is egyházamat, Jézussal? Mik a kilátásaim, mi a mozgásterem, és miben kellene magamnak megváltoznom ahhoz, hogy érzéseim kisimuljanak, elcsitulhassanak, és békességre lelhessek, melyet a remény és a hit bátorít.

Egyetlen kulcsfontosságú szót találok, melybe kapaszkodhatok, és az az, amiből hitem meríthet, hogy a remény ne hagyjon el, és ez nem más, mint a Mennyei Atya szeretete, amiről Jézus igyekszik mindannyiunkat meggyőzni.

Lehet, hogy bármelyik „idegennek” a hite nagyobb lehet az enyémnél. Akit megkereszteltek, aki számára keresztsége nem jelentéktelen, és aki minden bűnöm ellenére is bűnbánatommal Isten kiengesztelődésére szeretnék számítani, mely irgalmában válhat javamra. És pontosan ez az, ami miatt nem szükséges számomra annyira az, hogy velem csodát tegyen Jézus, olyan jellegű csodát, mint a századossal tett, mert számomra azzal tesz csodát Jézus, hogy kikönyörgi, sőt, megváltásával megszerzi számomra az Atya végtelen irgalmát, kiengesztelését. Hiszen nekem nem arra van szükségem, mint amire a századosnak. Nekem Isten megkönyörülő, irgalmas, megbocsátó és visszafogadó szeretetére van szükségem. Nekem, a tékozló fiúnak!

Könny buggyan ki szememből, miközben végtelen hála és boldogság szorítja el torkomat, hogy igen, lehet reményem rá, hogy Menyei Atyám, Jézus Krisztus nevére, és közbenjárására, nem szeret kevésbé, mint a századost. De a századost sem szereti kevésbé, mint engem! Bennünket, embereket, bármilyenek is vagyunk, szeretve vagyunk, és a mi apukánk egyikünkről sem mond le, az utolsó ítélet napjáig. Mindvégig reménykedik, hogy visszatalálunk, oda találunk Hozzá!

De jó, hogy van ilyen Isten a világ számára! És én, ezt az Istent a magaménak mondhatom, ráadásul apukámnak szólíthatom! Köszönöm Istenem, hogy engem, ezzel a csodával teszel boldoggá, gazdagabbá ma, és minden nap! Ámen