Ha megkérdeznének, hogy van-e olyan ember

2Kir 2,1.6-14 - Történt pedig, hogy amikor az Úr fel akarta vinni Illést a forgószél által a mennybe, Illés és Elizeus éppen távozóban voltak Gilgálból. Majd azt mondta neki Illés: „Maradj itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött.” Ő azt mondta: „Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el.” Elmentek tehát mindketten együtt. Ötven ember azonban követte őket a prófétafiak közül, s amikor ők ketten a Jordán mellett megálltak, messziről, velük szemben azok is megálltak. Ekkor Illés vette a palástját, összegöngyölítette, ráütött vele a vízre, s az két részre vált, s ők mindketten átmentek a szárazon. Amikor aztán átmentek, azt mondta Illés Elizeusnak: „Kívánj valamit, amit akarsz, hogy megtegyek neked, mielőtt elvesznek engem tőled.” Azt mondta erre Elizeus: „Kérlek, legyen a lelkedből kétszeres osztályrész rajtam.” Ő azt felelte: „Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg.” Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe. Amikor ezt Elizeus látta, kiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője!” Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: „Hát most hol van Illés Istene?” Aztán ismét ráütött a vízre, s az két felé vált, s Elizeus átment.

Mt 6,1-6.16-18 - Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.

Ha megkérdeznének, hogy van-e olyan ember az életemben, akinek az elvesztése számomra elragadtatásként hatna, mit tudnék arra felelni? Persze, a kérdés elhangozhat úgy is, hiszen éveim száma már arra is megengedő, hogy volt-e már olyan személy, akinek távozása elragadtatásként hatott rám?

Talán, mindkét esetre mondhatok igent. De nem is ez a fontos, hogy utólagosan erre gondolva ráismerek erre az igenre.

Inkább kérdésem az, a magam számára, hogy hiszek-e abban, hogy én lehetek Elizeus, és, hogy számomra is megadatott, megadatik e az, hogy Isten elküld hozzám egy Illést, aki bevezet engem abba a reménybe, abba a rejtekbe, abba a közegbe, ahol – ha kérem – és akinek lelkéből kétszeres osztályrészt vágynék megkapni. Hát bizony ebben nem vagyok bizonyos. Kinek a hite hatott rám, annyira, hogy annak nyomán, erejéből, én magam Elizeussá válhatnék?

Mindenhez két ember kell minimum, azt már bizonyosan tudom. Egyik, aki hordozza a szentséget, és egy másik, aki vágyakozik e szentségre. Ha e kettő egymásra talál, találkozik – mert találkozniuk kell - az a hely és az az idő megszentelt Isten kegyelméből. De mert az a két személy megszentelődésre hajlandó és alkalmassá is tette magát!

Ehhez akar elvezetni hívő embert Isten a mai evangélium szavai által.

Igen, ha hiszem Isten végtelen, és hatalmas erejét, mely alázatában mutatkozik meg, ha rálel az emberre, ki alázatában járul Isten színe elé: azzal a vágyakozással, hogy „itt vagyok Uram!; akkor születik meg Illés. Aki rá fog találni Elizeusra is, akibe átörökíti a kegyelmet, mely Istentől való, és, hogy Isten jelenvalóságáról tegyen bizonyosságot a földön.

Ebben a mai evangéliumi részletben is a Lélek sóhajt fel: „vágyom rá, hogy rád találjak, hogy meghalljál, és meghallgass!” Mert Isten vágyakozik az igaz lelkek után, akik Illések lehetnek, és akik vállalják, hogy Elizeusokká legyenek. Hogy is van e történetben: ott voltak az ötven próféta fiak, követték Illést és Elizeust. Akik, mikor Elizeus visszatért egyedül, ugyan úgy, azzal a csodával, amivel Illéssel kelt át korábban a Jordánon, nem őt követték, hanem elsiettek Illést keresni, amit már ma nem olvasunk, de ez a folytatása a történetnek. Egy sem vette át Elizeus szerepét? Egy sem vállalta fel, hogy elhiggye mi történt, és, hogy Illés lelke él tovább Elizeusban? Hát bizony így vagyunk mi is mind, mai keresztények. Ezért ilyen a világ, amilyen.

Lássuk Ferenc pápát! Ki az aki mindent félretéve, ahogy tette Elizeus, követnénk Őt? Hol van egy fiatal is, aki úgy akar élni, hogy hiszi, és vágyakozza, hogy Ferenc pápa lelkének kétszeres osztályrésze lehessen övé?

Én akarom, a magam számára? Bizony, én is keresem a feltételeket: majd akkor, meg, majd így, és ebben, meg abban, mert én nem vagyok Ő, én képtelen vagyok erre, meg arra, meg én méltatlan vagyok rá, stb.

Nem jól van ez így. Ne engedd meg Uram, hogy én legyek az erősebb, aki kishitű és kétkedő, önző és méltatlan vagyok bármire is, mi Szent és Igaz, mert Belőled az! Ámen