Életre nevel Jézus

1Kir 19,19-21 - Elindult tehát onnan Illés és ráakadt Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántatott tizenkét iga marhával, s maga is egyike volt azoknak, akik a tizenkét iga marhával szántottak. Erre Illés odament hozzá, s rávetette palástját. Ő tüstént otthagyta a barmokat, s utána futott Illésnek, s azt mondta: „Hadd csókoljam meg, kérlek, apámat s anyámat, s aztán majd követlek.” Ő azt mondta neki: „Eredj csak és térj vissza, mert ami az én dolgom volt, megtettem veled.” Miután visszatért tőle, vett egy iga marhát, levágta, a marhák ekéjével megfőzte a húst, odaadta a népnek, hogy egyenek, aztán felkelt, elment, s követte Illést, s a szolgája lett.

Mt 5,33-37 - Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: „Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!” [Lev 19,12] Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya [Iz 66,1], se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa [Zsolt 48,3]. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.

Életre nevel Jézus. Ahogy ebben a világban és ehhez a világhoz alakítsuk viszonyunkat. Nem másért, hanem azért, mert Jézus, az Isten egyszülött Fia tanácsolja ezt. Ha ezt sikerül megvalósítani, és azért, mert az Istennek ez a tanácsa a mi életünkre, akkor megtesszük azt, ami tőlünk, általunk kell ahhoz, hogy az Istentől nekünk készített örökségre eljuthassunk. De, mert akkor a többit, ami rajtunk kívül még szükséges ahhoz, hogy eljuthassunk arra, ami a teljesség, akkor azt Isten hozzá tudja tenni. A maga irgalmas és megbocsátó, és mindent magában szerető Isten.

Ezt úgy tudnám példázni, hogy nekünk csak arra kell képessé lennünk, hogy felálljunk a sámlira. Ott meg tudjunk állni, ne legyen ott tériszonyunk, és ne is akarjunk rá leülni. Akkor Ott már elér bennünket az Isten, hogy felemeljen bennünket és magához ölelhessen. Még az kell, hogy azért álljunk fel arra a képzeletbeli sámlira, mert szeretnénk, ha Isten hozzánk lehajló szeretete elérhessen bennünket.

Bizony a keresztség még nem jelenti azt, hogy a sámlin meg tudunk állni. Az még csak annyit jelent, hogy tudomásunk lehet róla, hogy Isten mindent kész megtenni értünk. Ő felkínálja mindegyikünk számára a Vele való közösséget. Amiért nekünk fel kell nőni előbb testben, majd képességekben arra, hogy akarjuk Vele az Ő közösségét.

A keresztség csupán beavatás Krisztus közösségébe. Ahhoz, hogy a megkeresztelt hívővé legyen, ahhoz meg kell értenie a keresztség misztériumát, értékét, vagyis a gazdagságát. Az értés sem minden. Nem árt pontosítani, hogy a szellemlét értelme a szívből fakad, és nem az értelemből!

Emberileg, e világi értelemben felnőtté válás sem minden még. Mert az az állapot, jó esetben, értelmi képességek birtoklását jelenti, amikor tudatosultan lehetünk képesek döntéseket hozni. Adott esetben a jóról és a rosszról fogalmainkat kialakítani, majd folyamatosan alakítani – döntési helyzeteinkben. A lelki érettség azonban nem esik egybe, legalább is nem okvetlenül esik egybe a fizikai érettségünkkel. Azért nem, mert a lelki érettség az a tudatosult állapot, amikor az ember már nem ragaszkodik tudatosultságához feltétlenül. Feltétele az, hogy megengedi a tudatának azt, hogy a Lélek alakítsa, befolyásolhassa, egyéni döntéseit. Vagyis, a világról szerzett tapasztalatai, ismeretei, tudása és képességei, sőt önismerete – pontosabban elismerve önismerete hiányosságait, vagy önmagával szembeni elfogultságát – csak részét képezik döntéshozatalainak, melyet a Lélek véleménye felülbírálhat minden esetben.

Addig, amíg a megkeresztelt ember nem éri el lelki érettségét, nem tekinthető hívőnek, még akkor sem, ha önmagáról azt tartja! Ez a köztes állapot a vallásos ember sajátja. A lelki érettséget sok ember nem képes elérni fejlődési folyamatában. Az ilyennek sokkal nagyobb szüksége van a kegyelemre, a közbenjárásra, mint annak, aki lelki fejlődésében képes a testi valóságán, töredékességén, anyagi mivoltán túl, és az anyagi világhoz való ragaszkodásától függetleníteni magát. Ráadásul az ilyen ember sokkal nagyobb terhet jelent közössége számára, mert olykor megtévesztő, és félrevezető is. Pedig, valljuk meg, ezek az emberek vannak túlsúlyban, közösségeinkben. Minden megkeresztelt embernek szüksége lenne a megtérésre – vallja Richard Rohr is.

A bérmálás szentsége sem több mint a felnőtté válás szentsége. Amikor a személy önmaga tudatosságával, érettségével – fizikai érettségével – tudatosítja, kifejezi azt, hogy már érti – önállóan, felelősséget felvállalva azért, hogy - a keresztség, számára gazdagság. Ezzel a tudással vágyakozik rá, és kéri a Szentlélek kegyelmét hozzá, hogy lelkileg is éretté váljon, lehessen a keresztség szentségének kibontására; lelki emberré akar válni.

Rád bízom magam Uram, vezess el engem, a magam életszentségére, a Veled való közösségre! Ámen