Üldözőből üldözött.

ApCsel 7,51 - 8,1a - Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amint atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok.” Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.” Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörögött: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban. Saul pedig egyetértett azzal, hogy megöljék őt. Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen, s az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában.

Jn 6,30-35 - Erre megkérdezték tőle: „Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: „Égi kenyeret adott enni nekik” [Kiv 16,4]. Jézus ezt válaszolta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.

Üldözőből üldözött. Az tudja igazán, mit jelent, hogy „mennyből szállott kenyér”! Melyért a halál, a test szenvedése, mely mások szemében áldozat, önmagában megváltás.

Vallom, hogy az A kenyér, mely életet ad a világnak, csak akkor képes adni - életet - ha az a test - mely magához veszi -, befogadóvá lesz számára. Vagyis: önmagának meghalni képes! Az ember misztériuma itt kezdődik, ebben a tudati állapotban kezd el kibontakozni arra az újjászületésre, amit Jézus mond Nikodémusznak (l.: Jn 3,7). Minden egyes szentáldozás, az embernek önmaga számára való egy-egy kis halálát kellene, hogy jelentse. Képessé lenni meghalni a világnak, hogy Istennek éljek!

Szentlélekből újjá születni az ember számára ez a megengedés művészete.

Megengedni magamnak, hogy többé ne én éljek! Mégis, benne élni ebben a világban, hogy a világ változni lehessen képes Krisztus által! Élni, miközben látom magam kívülről, megszentelődve. Istenülni, de mégis emberként létezni.

Istenem, Atyám! Jézus Krisztus által, kérlek, vidd végbe rajtam, bennem ezt a csodát! Hogy ne én éljek, hanem élőként életté lehessek számodra e világban! Ámen