A világ gazdagjaira, kik lélekben szegények

Jer 17,5-10 - Így szól az Úr: „Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testet tesz támaszává, de az Úrtól eltávozik szíve! Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában: nem látja, ha valami jó jön; kiaszott vidéken lakik a sivatagban, szikes és lakatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és az Úr lesz bizodalma! Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, mely a folyóhoz ereszti gyökereit: nem fél, ha jön a hőség, lombja zöldellni fog; száraz esztendőben sem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni. Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt? Én, az Úr, kikutatom a szívet, megvizsgálom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint, cselekedeteinek gyümölcse szerint.

Lk 16,19-31 - Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: „Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” Ábrahám ezt felelte neki: „Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” Erre az így szólt: „Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: „Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött:”Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”

A világ gazdagjaira, kik lélekben szegények; talán rájuk – pontosabban olykor magamra is - kell értenem Richard Rohr minősítő megjegyzését: „a nyugati emberek zöme spirituális értelemben egyszerűen lusta.” Belelustulunk a magunk népszerűségébe, önmagunk előtti népszerűségünkben. Jól megvagyunk magunkkal és magunkban, eszünk ágában sincs, hogy kimozduljunk magunk teremtette komfortérzetünkből. De az is igaz, hogy talán azért maradunk meg ebben az állapotunkban, mert nem érnek olyan ingerek a környezetünkből, melyek kimozdítanának belőle. Persze, ez úgy is igaz, hogy nem is vagyunk hajlandók olyan ingereket felvenni, melyek kimozdítani próbálnak.

Ma hajnalban, elgondolkodva jutottam arra a megfogalmazásra - de mert tegnap olyan ingerek értek, melyek elgondolkodtattak -, hogy nem egyszerű a vallásos embernek; nem biztos, hogy mindig szolgálatunkra van vallásosságunk. Ugye, azt olvassuk Pál apostolnál: „Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit.” [Gal 2,16]

Mi a vallásosságunk? Nemde egy emberi orientációnak való megfeleltetés, elvárás rendszer, törvényes keretek közé szorított közösségi forma? Amely arra kellene, hogy szolgáljon az ember számára, és az egyéneken keresztül a közösség számára is, hogy életigenlésünket és igazodásunkat, minden figyelmünket Krisztusra irányítsa? Ezzel szemben megtapadunk a vallási törvények görcsös megfeleltetésénél. Vagyis, kényszeredettségünknek, függőségünknek próbálunk megfelelni, ami tulajdonképpen az egónkat növeli, a vallási szándék ellenében.

Mit mond Pál apostol, mire próbálja irányítani a figyelmemet? Pontosan arra, hogy a vallási szigorral szemben törekedjek a hitre, mely szabadságot jelent, és pontosan a szabadság eszközével segít engem arra, hogy Krisztussal közösségre juthassak. Aki pedig semmi mást nem akar, mint – mert ez is egy veszély, leragadni Krisztusnál, és majmolni, utánozni, vagy szavait rögeszmeként ismételgetni, duruzsolni; ismételgetve, észre sem veszem, hogy megálltam, mikor Ő tovább ment, és már az Atyánál van. Én még mindig a keresztfánál, vagy még ott sem, mert elakadtam a szenvedéseimnél, a Golgota felé vezető úton toporgok, mikor Ő – mutatni az Atyához vezető utat, személyesen az én számomra.

A hit útja nem vallásosság. A hit útja ott kezdődik, ahol a vallásosságom véget ér. A vallásosságom, a számomra, eszköz a hitemhez. A hit nem a vallási közösséghez kapcsol, hanem Krisztushoz, aki az Atyához akar engem elkalauzolni. Krisztus szavaira nekem meg kell találnom a magam értelmezéseit, a magam azonosulását. Ahhoz, hogy eljuthassak az Atyához, Vele, Általa.

Ez az, amiben senki sem segíthet engem, se élő, se holt. Nekem magamnak kell az én utamat végig járni Jézussal, egészen a feltámadáson keresztül az Atya színe látásig!

Így fogom megérteni, így lesz számomra értékké Jézus azon szava, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” [Jn 14,6]

Jézusom, Te engem mindig ints, rúgj fenékbe, vagy lökjél fel, vagy vonszolj tovább az utamon, ha eltévedek, vagy megtorpanok, mond el szavaidat akár százszor, ha nem értelek meg, vagy példabeszédekkel ostromolj. Csak ne hagyd, hogy lemaradjak tőled. Én oda akarok érni, ahol Te, nekem, a boldogságomat ígérted meg. Mert én már hiszem és tudom is, hogy nálad vannak, Te ismered az igazságot és az életet. Már nem is azért esedezem, hogy bűneimtől szabadíts meg, hiszen Te azt már megtetted még mielőtt kértem volna, hanem azt kérem, hogy a Te szereteteddel szerethessem azt az Életet, amit Te annak nevezel! Ámen