Benne vagyunk egy állapotban.

Jak 1,12-18 - Boldog az a férfi, aki a kísértést kiállja, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért. Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy „Isten kísért”, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit. Mindenkit, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz. Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének.

Mk 8,14-21 - Közben elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél több nem volt náluk a hajóban. Ekkor így intette őket: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.” Azok pedig tanakodtak egymás közt, arra gondolva, hogy: „Nincsen kenyerünk.” Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: „Miért tanakodtok azon, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem tudjátok és nem értitek a dolgot? Még mindig el van vakulva a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár hulladékot szedtetek fel?” Azt felelték neki: „Tizenkettőt.” „És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték neki: „Hetet.” Erre így szólt hozzájuk: „Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?”

Benne vagyunk egy állapotban. A magunk feneketlen mélységében, melyből olyan nehezen látjuk meg a világosságot, a fényt, mely vakságunkból kivezetni próbálna bennünket. Talán szeretünk is benne lenni, ebben az állapotban, és sajnáltatni magunkat. Pontosan úgy, mint szeretünk abban az állapotban is megmaradni, amikor rádöbbenünk, hogy jé, valami van ezen a mélységen túl is. Amikor elkezdünk a fényességről ábrándozni, képzelődni. A magunk képzeletéből felépítjük azt az álomvilágot, amit mi fényességnek szeretnénk tudni. A helyett, hogy elindulnánk a fényesség felé, hogy látva lássuk, érzékeljük, és a fényesség váljon a sajátunkká.

Nehezen barátkozunk meg azzal, ami nem a sajátunk, amit nem mi dolgoztunk ki, ami nem a magunk hatalmassága. Nem szeretünk kicsik és alázatosak lenni. Sokkal többet jelent számunkra az, amivel mi kínlódunk, szenvedünk, nélkülözünk. Akkor elmondhatjuk, hogy ami számunkra hiányosság - bár nem mi mondtunk le róla -, mert kénytelenek vagyunk lemondani róla, és így elszenvedhetjük hiányát, mi áldozatot hoztunk. Azt már nehezen merjük beismerni, hogy ez az áldozat senki másért nem az, csak önmagunkért való. Én magam vagyok így áldozat és az áldozat bemutatója is. Amit elkönyvelhetek annak, hogy magamat képes vagyok megmenteni, megváltani, bűnbocsánatra méltóvá tettem magam.

Ez nagy tévedésünk, ráadásul, a hit hiánya, amit tanult, ránk aggasztott vallásosságunkkal elégítünk ki. Csak ne kelljen tenni bármit is azért, hogy hittel, személyességre jussak Istennel, aki netán szembesítene, rávilágítson önhittségemre, önimádatomra, hibáimra és még hiányosságaimra is. Isten mentsen attól, hogy azt kelljen meghallanom, hogy van még mit fejlődnöd. Én megelégedett akarok lenni magammal. Engem ebből senki se akarjon kizökkenteni, bántani, sőt, ezzel megbántani.

Már is túl sokat foglalkoztam ezzel a negatív attitűddel. Az elvakult szívűséggel, ahogy Jézus inti meg apostolait. Nekem tetszik, hogy mer ilyen közvetlen és ilyen intim lenni velük akkor, amikor bizonyos lehet abban, hogy nem hallja más. Én úgy érzem, hiszem és gondolom, hogy Isten velem, és mindegyikünknek, akivel egy csónakba szál, vagyis egészen személyes intimitásba kerülhet, ilyen bensőséges beszélgetésre szeretne kerülni, jutni. Erre megengedővé lenni, rajtam múlik, hogy hajlandó vagyok-e, vagy visszautasítom, hárítok? Ha elcsendesedek, ha álmodom, ha ébren vagyok, de Vele, akkor önmagam igazolására akarom Őt használni, vagy a magam gyógyítására, nevelésére? Arra akarom használni Jézust, hogy bele épüljek az Atya közösségébe? Engedem, hogy formáljon, alakítson, napról napra egy kicsivel beljebb kerüljek a Vele való személyes tanításba, Isten titkainak, igazságainak megértésébe?

Uram, Jézusom, Krisztus, Mennyei Atya, Szentlélek! Veled, Aki egy vagy, mégis háromszemélyű. Te érted azt, hogy mennyire megosztott vagyok, és mennyire van szükségem rá, hogy ne csak a test, ne csak a lélek, hanem az érzelmeim által is közösségre jussak Veled. Ízig, vérig, hangulataimban, izmaim rándulásaiban is, szívem dobbanásainak, lüktetésének ritmusában is, de könnyeimben és mosolyomban is, hangtalanul, és hangosan, sóhajtozva és szipogva is, kényszeredettségemen túl, késztetéseimben is akarom, vágyom, hogy Benned teljesedjek ki, általad váljak érthetővé, láthatóvá, érzékelhetővé. A világ ellenében a misztikum, a Te szentséged sugározzon át rajtam érthető ragyogásod csodájával! Ámen