Nem lehet kétségem a felől

2Sám 15,13-14.30; 16,5-13a - Hírmondó jött ekkor Dávidhoz és azt mondta: „Teljes szívvel követi Absalomot egész Izrael.” Azt mondta erre Dávid a szolgáinak, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Keljetek fel, meneküljünk, mert nem lesz menekvésünk Absalom színe elől; szaporán menjetek, hogy ha megérkezik, itt ne lepjen minket, s romlást ne zúdítson ránk, s kardélre ne hányja a várost.” Dávid pedig felment az Olajfák hegyére, sírva ment, mezítelen lábbal s beburkolt fejjel haladt, s az egész vele levő nép is beburkolt fővel, sírva tartott felfelé.

Amikor aztán Dávid király Bahurimig jutott, íme, kijött onnan egy ember, aki Saul házának nemzetségéből való volt, név szerint Szemei, Gera fia, s amint kijött, jártában egyre átkozta, s kövekkel hajigálta Dávidot s Dávid király minden szolgáját, pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján. Így szólt Szemei, amikor a királyt átkozta: „Eredj, eredj te vérszopó ember, Béliál fia! Megtorolta rajtad az Úr Saul házának minden vérét, hogy elfoglaltad királyságát és Absalomnak, a fiadnak a kezébe adta az Úr a királyságot, s téged íme, szorongatnak bajaid, mert vérszopó ember vagy.” Azt mondta ekkor Abizáj, Száruja fia a királynak: „Mit átkozza ez a holt eb uramat, a királyt? Elmegyek, s fejét veszem.” Ám a király azt mondta: „Mi közöm hozzátok, Száruja fiai? Hagyjátok, hadd átkozzon, hiszen az Úr parancsolta neki, hogy átkozza Dávidot, s azért ki merné kérdezni, hogy „miért cselekszik így.” Majd azt mondta a király Abizájnak s minden szolgájának: „Íme, saját fiam, aki az én ágyékomból származott, tör életemre: mennyivel inkább tehát Jemini fia? Hagyjátok, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint, hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért.” Tovább ment tehát Dávid, s vele társai az úton, Szemei pedig a hegygerinc oldalán, vele szemben haladt, s közben átkozódott, köveket hajigált és földet hányt feléje.

Mk 5,1-20 - Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Amint kilépett a bárkából, mindjárt elébe ment egy ember a sírok közül, aki a tisztátalan lélek hatalmában volt és sírboltokban lakott. Már láncokkal sem tudták megkötözni. Sokszor béklyóba és láncra verték, de elszakította a láncokat, összetörte a bilincseket, és senki sem tudta őt megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott és kövekkel roncsolta magát. Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és nagy hangon kiáltotta: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!” Ő ugyanis azt mondta neki: „Tisztátalan lélek, menj ki az emberből!” Ekkor megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így válaszolt neki: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. A démonok azt kérték tőle: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” Jézus mindjárt megengedte nekik. A tisztátalan lelkek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a kétezernyi csorda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. Akik legeltették őket, elfutottak, s hírül vitték ezt a városba és a falvakba. Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögseregtől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. A szemtanúk pedig elbeszélték nekik, hogy mi történt az ördöngössel és a disznókkal. Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból. Amikor beszállt a bárkába, az ember, aki megszállott volt, kérte őt, hogy vele mehessen. De Jézus nem engedte meg neki, hanem így szólt: „Menj haza a tieidhez, és hirdesd nekik, milyen nagy dolgot művelt veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és elkezdte hirdetni a Tízvárosban, hogy Jézus milyen nagy dolgot cselekedett vele. És mindenki csodálkozott.

Nem lehet kétségem a felől, hogy Isten megbízhatósága, kifinomult érzékenysége, ugyanakkor megbízható elszántsága, elkötelezettsége mellettem, az ember mellett, biztonságom lehet. Számára nincs reménytelenség, nincs elvesztegetett idő, nincs olyan bűn, gondatlanság, vagy bármilyen emberi értetlenség, tévedés, gátlástalanság, amit ne lehetne képes megbocsátani, eltörölni, felülírni, jóvátenni. Vagy tehetetlenségemet, csalódottságomat, kiábrándultságomat ne tudna kiigazítani, kijavítani. Mindennek egyetlen feltétele az, hogy képes legyek a segítségét kérni, belátva, hogy nélküle elveszett vagyok. Részéről ez nem gőg, vagy hatalom demonstrálás, vagy egyszerűen nevelési eszköz, hanem a végtelen türelme, megértése, amivel kiengesztelődött minden eshetőséggel. Nem várja el tőlem, hogy az Ő igazsága legyen az enyém, azonban mindent megoszt velem igazságából, és hatalmából, ha akarom igazságát követni, magamé-ként megvallani.

Addig ne keressem az életemben Istent, amíg nem hiszem, hogy én az övé vagyok, nélküle senki sem vagyok! Isten egészen az enyém akar lenni, ha én egészen az övé tudok lenni. Isten nem egy langyos szerető. Isten nem egy bizonytalan vezető. Isten nem olyan barát, aki addig vall magáénak, amíg szüksége van rám. Isten nem bratyizó, hogy kedveskedjen és kedveskedéseket várjon el tőlem.

Isten nagyon határozott, és tudatos, következetes, és elkötelezett. Engem is ilyennek teremtett - saját képére és hasonlatosságára. Őt nem képes a világ megváltoztatni, és azt szeretné, ha engem sem a világ kénye és kedve rángatna. De még sincs azzal gondja, ha ezt hagyom. De, mert tudja, mi jó a számomra, készen áll, hogy mint egy jó apa, ha szükségét érzem, hogy segítsen, ő kész segíteni nekem és rajtam.

Ádám óta így tapasztalhatom a szentírásból. Dávid esetében pontosan úgy, ahogy az ördöngös ember esetében is.

Mennyei Atyám, Te ma, a remény szavával szólítasz meg engem. Nincs mitől félnem, ha Rád tudom, merem, akarom bízni magam. Nem akarod, hogy aggódjak jövőm miatt, csak azt szeretnéd, hogy bízzak Benned. Egészen Rád bírjam bízni magam, és minden cselekvésemet. Csak azt akarod, hogy felszabadultan, a Rád hagyatkozás szabadságában váljak cselekvővé, a Te szereteted cselekvő részévé, hogy megtörténjen, hogy általam véghez bírd vinni azt, amiről tudod, hogy jó. Jó nekem, és jó azoknak, akikért cselekvővé akarsz alakítani engem.

Uram, Istenem, segíts, hogy Jézus gyógyító hatalmára tudjam bízni magam. Kigyógyulni szeretné kicsinyhitűségemből, bizalmatlanságomból, ítélkezésemből, és görcsös megfelelni akarásomból is. Egyszerűen élni akarom a Neked szentelt életet! Gátlástalanul, de szeretettel hirdethessem, "milyen nagy dolgot művelt velem az Úr, és hogyan könyörült meg rajtam!" Ámen