Még jelen van a múlt, de már jelen van a jövő is.

1Sám 15,16-23 - Azt mondta erre Sámuel Saulnak: „Engedd, hadd közöljem veled, mit mondott nekem az Úr ez éjszaka.” Ő így szólt: „Beszélj!” Azt mondta erre Sámuel: „Nemde, noha kicsiny is voltál a magad szemében, Izrael törzseinek fejévé lettél, és az Úr Izrael királyává kent fel téged. Aztán elküldött az Úr téged erre az útra és azt mondta: „Eredj, s pusztítsd el a vétkes amalekitákat, s hadakozz ellenük, amíg meg nem semmisülnek.” Miért nem hallgattál tehát az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért cselekedted azt, ami gonosz az Úr előtt?” Azt mondta erre Saul Sámuelnek: „Hiszen én hallgattam az Úr szavára, s elmentem arra az útra, amelyre az Úr küldött, s elhoztam Agágot, az amalekiták királyát, s megöltem az amalekitákat. A nép pedig azért vett el a zsákmányból aprójószágot és marhát, hogy a megölt jószág zsengéjeként áldozatul mutassa be az Úrnak, Istenének Gilgálban.” Azt mondta erre Sámuel: „Vajon egészen elégő áldozatokat s véresáldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véresáldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király.”

Mk 2,18-22 - János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: „Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”

Még jelen van a múlt, de már jelen van a jövő is. A kettő közös nevezője a jelen idő. János és Jézus találkozása zavart ejt azokban, akik kettőjük közé szorulnak, megrekednek.

Nincs jelen, mi múlttá ne lenne. De pontosan az a jelen reménye, érdeme, hogy van jövő! Múltunkat tudnunk kell elengednünk, hogy lehessen jövőnk.  Ami nem zárja ki azt, hogy ne ünnepeljük meg azt, ami megtörténhetett velünk. Azonban engednünk kell, még akkor is, ha örömünket leljük múltunkban, hogy megtörténhessen bennünk az, ami a jövőnkké lehet. Hogy tennünk is kell érte valamit, a jelenben? Az csak az, ami örömtelivé teheti a jövőnket.

De, lehet egyszer olyan jövőnk is, ami nem fog múlttá válni?

Ha ez félelemmel tölt el bennünket, akkor talán túlságosan ragaszkodunk a jelenünkhöz, és talán a múltunkhoz is. Hol a hit és a remény, mely bizonyosságot ad rá, hogy a szeretetben állandósulhat majd a jövőnk? Abban a szeretetben, mit minduntalan megpróbálunk leképezni, elképzelni, megtapasztalni. Mert bennünk fellelhető annak lenyomata, ám az életünk sietve kitakarni igyekszik belőlünk. De, amihez Jézus pontosan az, aki megpróbál visszavezetni minket. A világ fiait az Emberfia az, aki Istenültté próbál alakítani. Kinyilatkoztatásaival, életével. Hogy megtapasztalhassuk, hogy gondolataink, szavaink és cselekedeteink lehetnek, illetve nyerhetnek olyan értelmet is, mely túlmutat e világi létformánkon. Vagyis örökérvényesülésre érdemesek, képesek, lehetőséget adhatnak a számunkra. De ezen túl, általunk, mások számára is, akiket – akkor is, ha arról nem veszünk, nem szerzünk tudomást – a Szentlélek ránk bízott, körünkbe rendelt.

Akikről egyszer csak azt vesszük észre, hogy követnek, mintaként szolgálunk nekik, talán elgondolkodtatjuk azzal, amiként élünk, vélekedünk, vagy beszélünk. De, ha számukra úttalan utakká válunk, akkor el fognak tévedni. Igen, ezért kell, hogy mi úton legyünk, megengedjük, hogy vezessen bennünket az a kegyelem, az a Gondviselő irgalom, Aki maga az Isten. Hogy értünk legyen Izajás jövendölése: „Amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.” [Iz 62,5]

Vezess Uram teljességedre, hogy dicsőségedben örömödet leljed bennem és általam a Te teremtésed csodájában! Ámen