Ma is, beszéljünk a szeretetről.

1Jn 4,11-18 - Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy „Jézus az Isten Fia”, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz reményünk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben.

Mk 6,45-52 - Ezután mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előre a túlpartra, Betszaidába, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elküldte őket, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő meg egymaga a szárazon. Látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenkező szelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren járva, majd el akart mellettük haladni. Azok pedig látva őt, amint a tengeren jár, kísértetnek nézték és fölkiáltottak, mert mindnyájan látták őt, és zavarba estek. De ő mindjárt megszólította őket, és azt mondta nekik: „Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt. Ők erre még jobban álmélkodtak magukban. Nem okultak ugyanis a kenyerekből, s a szívük még érzéketlen volt.

Ma is, beszéljünk a szeretetről. Ahogy folytathatjuk erről elmélkedésünket János levele nyomán.

Miért mer János a 11. versben ilyen határozott állítást közölni velünk?  Arra alapozza kijelentését, hogy mi Istennek ember felett álló szeretetében vagyunk, ami okot ad rá, hogy mi is szeretettel legyünk egymás iránt. De ez vajon csupán egy ok, vagy annál többről van szó? Ha okként definiálnánk, akkor sem csak egy ok sok más ok közül, hanem az ok. De még ez is, számomra túl elméleti, és nem is hat elég meggyőzően. Ennél mélyebben van a kút feneke, vélem, ahonnan forrásozik János bölcsessége. Amit a következő versekben kifejt, kijelentésének alátámasztására, abban találhatjuk meg szavainak biztonságát, vagy, még inkább bizonyosságát.

Igazat kell adnunk neki, hogy Istent nem látta senki, de ennek ellenére bizonyosságunk van, melyre a hitünk szolgál érvvel. Hitünkből van tapasztalásunk: "Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk." Innen ered mindenhez való viszonyulásunk kettőssége: amit Pál úgy fogalmaz, hogy a jóra vagyok képes, de a rosszat teszem (l.: Róm 7,16-19). Isten lelke a szeretetre, és szeretetből a jóra serkent, de emberi, e világi létem a jó ellen, vagy legalább is valamilyen alacsonyabb rendű, töredékes jóra tesz csupán alkalmassá. János levelében valahol írja, hogy az egész világ a gonosz hatalmában van. De, amin át kell verekedni magunkat, hogy eljuthassunk, szabad akaratunkkal, és a bennünk lakó Lélek erejével arra a tisztaságra, ami maga az Isten. Bizony, az ember eljuthat Isten megismerésére, látására. De ahhoz a bűnt, a gonoszságot le kell győznie, a világot maga mögé kell utasítania. Lemondás, tudatos elutasítása mindannak, ami csábít arra, hogy beleszeressünk ebbe a világba, Isten ajánlata ellenében. Erre vonatkozik Jézus imája, kitörő felismerése: „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.” [Lk 10,21]. Ez az Isten szerinti okosan élni gondolata, hogy a világba teremtett jóból azt használom csupán, ami javamra válik, ami üdvösségemet szolgálja, és nem többet, és nem azért, hogy ebbe a világba beletöppedjek, elfelejtsem mi utána vár rám. Isten ezért sem mutatkozik meg e világ szemében, mert – egyrészt úgy sem hinnénk el, hogy van olyan tökéletesség, hiszen e világ be sem képes fogadni Isten teljességét, másrészt pedig nem akar bennünket érzelmeinkkel, tudatosságunkkal befolyásolni. Ő a szabad akaratunkon keresztül, a hit, remény és szeretet kötelékén vezetve akar megnyerni bennünket. Mert a szeretet nem erőszakos, nem kényszerítő erő, és nem fondorlatos.  

De honnan tudhatok minderről, miből meríthetek hitem megerősítéséhez táplálékot? Ez az a személy, akit Jézusként ismerhet a világ, mert emberként egy lett közülünk, de Krisztus, mert Ő az, Aki kinyilatkoztatja számunkra azt, amit az Atya magáról és a hozzá való viszonyunkról, lehetőségeinkről közölni akar, el akar juttatni hozzánk. Személyesen hozzám, ahogy személyesen mindegyik emberhez. Nincs más rajta kívül! (l.: Jn 14,6)

Így van ez: „Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket”! És ez kegyelem, ajándék, már most, itt a földön. Hogy nem vágyunk semmi másra jobban, mint arra, és mindent e világon csak azért hajtunk, hogy eljuthassunk arra a dicsőségre, melyet az Atya dicsőségében készít a számunkra!

Ezért nincs bennünk félelem, hanem a remény éltet, mely kitart bennünk az ítéletig! Ha e világban megengedjük, hogy a félelem töltsön el bennünket a világ dolgai miatt, akkor az arra bizonyosság, hogy még nem jutottunk el arra a hitre, mely a reménységgel legyőzi félelmünket. Vagyis, az Isten szeretete még nem lett úrrá rajtunk. Ezért ne szűnjünk meg keresni Jézussal azt a személyes barátságot, mely elvezethet Istenbe, az Atyába vetett bizalomra. Egészen belé roskadhatunk ölébe, átengedve magunkat Neki, hogy e világ rontása ne vehessen erőt rajtunk.

Atyám, taníts engem a Lelkeddel élni; és bennünket, kik óhajtjuk a Veled való közösséget! Mert hittel valljuk, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, akit elküldtél, hogy a szereteted megtartson bennünket reményünkben. Ámen