Nem de, Pállal mondhatom, és mondhatjuk, mi mind

Iz 60,1-6 - Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.

Ef 3,2-3a.5-6 - Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén.

Mt 2,1-12 - Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (…) S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

Nem de, Pállal mondhatom, és mondhatjuk, mi mind, kik keresztségünkben Krisztusnak lettünk lefoglalva, „Isten kegyelmi adományáról, a ti javatokra részesültem”?!

„Magatok vagytok a tanúim – mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Előttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha.” [Iz 43,10]

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. [...]Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.” [Jn 15,16;19]

„Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz.” [Ef 1, 3-11]

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” [1Pt 2,9]

Isten magának választott ki bennünket. Megtisztítva bennünket a víz, és felkenve a Szentlelke által. De, ki az Isten? Ha nem Ő, Aki minden teremtett valóságban látható annak számára, ki teremtménye. Különösen pedig azok számára, kiket hasonlatosságára teremtett: tudást adva tudásából, értelmet értelméből, szabadságot a szabadságából, hatalmat hatalmából, és szeretetet szeretetéből. Bizalmat szavazva így az embernek, hogy titkaiban részesítve őt társa legyen továbbá mindenben. Ne csak szolgálja, hanem örököse lehessen a gyermek jogán! Lám: az Isten a maga méltóságára hívja, és rendeli az embert, nem felhánytorgatva neki bűnét, és képtelenségét az Isten bizalmára. Pontosan ellenkezőleg, kiengesztelődik töredékességével, nem féltve isteni méltóságát, teljességének megfosztásától azt a gazdagságot, melyet teremtettségében tisztelettel képtelen felfogni, felérni az ember.

Jézus Krisztus által kifejezi Isten, hogy az embertől nem fél, nem félti a világmindenség feletti hatalmát. Ellenkezőleg: megossza, beavatja titkaiba az embert! Oly nagy szeretettel – bizalommal - viseltetik Isten teremtménye iránt, hogy rábízza a továbbiakban a teremtés művét. Napjainkban Isten a teremtésből semmit sem hajlandó megvalósítani az ember közreműködése nélkül! Így értem, és veszem magamra Pál szavait: „Isten kegyelmi adományáról, a ti javatokra részesültem”!

A nagy kérdés a számomra, és minden ember számára az, hogy képes vagyok-e valóban mindenek javára élni Isten kegyelmével? Az bizonyosság kell legyen, hogy képes lehetek rá, hiszen Isten bizalmát élvezem. Azonban, az egyedül az emberen, a személyen múlik, hogy alázattal, szelídséggel, önmaga iránti tisztelettel, hittel és Istenbe vetett bizalommal, a szeretet megélésének isteni magasságára eljutni hajlandó-e. Ami azt jelenti egyszerűbben megfogalmazva, hogy megengedő e az ember arra, hogy Isten valósággá lehessen általa! Amint Jézus, emberi mivoltában elénk élte a maga életét. Mert Jézus emberi mivoltában azért lehetett az Isten teljességének része, amiért megengedő volt arra, amire Isten szánta Őt.

Isten, minden keresztényt krisztusivá teremt. Az ember „nagy kudarca az”, hogy még eddig egyetlen szent sem volt képes arra az emberi teljességre, tökéletességre, amire Jézus eljutott.

Nem bújhatunk el Krisztus mögé! Bennünket, keresztényeket, Isten nem azért választott ki, hogy magunk elé toljuk Krisztust: Ő az aki feláldozta magát a világ bűneiért, legyen elég az Ő áldozata. Tévedés, ha így gondoljuk. Nekünk, mindegyikünknek a maga áldozatát meg kell hoznunk azokért, akik hite kevés ahhoz, hogy Jézusra feltakarjanak. Nekünk Krisztus a példa emberként arra, hogy mit akar kezdeni velünk Isten, az Atya, aki mindeneknek Atyja akar lenni az által, hogy mi hirdetjük, megvalljuk, és megéljük Isten atyai jóságát.

Számunkra Krisztus nem az áldozati főpap. Számunkra a Nagy Testvér, Aki példával áll előttünk, akit követhetünk, aki példát mutat, aki elmondja mindazt, amit tud az Atyáról, Aki felnevelte Őt azért, hogy rá hasonlókká válhassunk. Igenis, mi rácsodálkozhatunk, eltűnődhetünk Jézus emberi nagyságán. De úgy, mint akik felismerjük magunkon is azokat a jegyeket, melyek Őt képessé tették Isten nagyságára, az Istennel való azonosságra.

Mi arra készülünk, hogy színről színre láthassuk az Atyát. Jézus pedig az a Testvér, aki már színről színre látja az Atyát, vagyis már egy lett az Atyával, az Isten háromságos Szent Egységében. Mi Krisztussal lehetünk örökösei az Atyának! Mi Krisztussal egyekké lehetünk! Mi Krisztusi örökségre vagyunk meghívva, az Atya által, amire Jézus közvetít ki a számunkra. „Visszajövök értetek!” Ezzel búcsúzott el a világtól. Jézusnak szüksége van ránk, velünk akar egységre kerülni az Atyánál. Mi is az Ige teljességévé lehetünk, ha követni merjük, és követni hajlandók leszünk Jézust! Képesek vagyunk rá, mert képessé tett bennünket rá az Isten, az Atya!

Próbáljuk ki, a teremtésre alkalmasságunkat, hittel, reménnyel, bizalommal és szeretettel. Azzal a szeretettel, ami bennünk életre akar kelni az Atya akaratából, az Atya részeként.

Igen, ehhez el kell távolodnunk a világtól. El kell engednünk evilági ragaszkodásainkat. Nem baj, ha ezért a világ gyűlöl bennünket. Ugyanis nem képes mást tenni, mást kezdeni velünk, akik nem e világból valók vagyunk. Csak végre döntésre kell jutnunk: Mi az, amihez ragaszkodom, és mi az, amihez többé nem?! Kinek adom az életem? Mihez ragaszkodom?

Mennyien halnak ma is vértanúhalált Krisztus nevéért, Krisztus követéséért? Ez így a normális. Krisztus halála tudjuk azt, hogy hány embert engesztelt ki az Atyával? Nem a dolgunk azt tudni. De az sem a dolgunk, hogy tudjuk, hogy minden egyes vértanú hány embert engesztel ki Istennel. Megbékíteni a világot Istennel! Ez mindannyiunknak a dolga, feladata, küldetése. Igen, bizony, van, akinek életét elveszik, és van, aki életét odaadja. Kinek a javára részesültem kegyelemben? Ne kérdezzem, csak legyek képes magamat adni, egészen elégő áldozatul annak, akitől kaptam!

Segíts engem Istenem, hogy Jézus Krisztus által, és Vele, testvéreként, képessé lehessek magam is, és kiket kiválasztani méltóztattál, arra a tökéletességre, amire rendeltél. Add, hogy a keresztség műve beérjen bennem! Ámen