A tudás hatalmára hívja fel a figyelmemet János

1Jn 2,18-21 - Fiacskáim, itt az utolsó óra! És amint hallottátok, hogy jön az Antikrisztus, már most is sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók. Ha közülünk valók lettek volna, bizonyára velünk maradtak volna; de ki kellett derülnie annak, hogy nem mindnyájan közülünk valók. Ti azonban fel vagytok kenve a Szent által, és mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem mint olyanoknak, akik ismerik, és azt is, hogy semmi hazugság nem származik az igazságból.

Jn 1,1-18 - Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: „Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

A tudás hatalmára hívja fel a figyelmemet János: „fel vagytok kenve a Szent által, és mindent tudtok”. Lehet, hogy nem is hatomnak kellene neveznem, hanem méltóságnak, azt, ami a kenet erejében részünkké lett. De, ez a méltóság távol áll hiúságtól, gőgtől, vagy bármilyen magasabb rendű életérzéstől. Ez életállapotban jelent mást, kell, hogy jelentsen mást, a számunkra, amiben bene van a másokért vállalt, vállalható felelősség is. Mely nem mentesíti a másikat az önmagáért való felelőssége alól!

Az evangéliumban pedig, azt írja János, hogy „akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”. Nos, ez már tudás, hogy bár biológiai létemet, anyagi valóságomat kézzelfoghatóan szüleimnek köszönhetem, mégis ráismerhetek arra a titokra, ami az Ő igenjükben a misztérium: az a titok, melyhez Isten is hozzáteszi a maga igazságát, melyben az Ige megtestesülése történik. Mindegyikünk világra jöttében, Isten önmagát kívánja közölni a világgal. Ezt jelenti az, hogy Isten gyermekeivé lettünk. Amit előbb kell hittel elfogadnom, hogy utána minden ebből az alapállapotból válhasson tudásommá. Istenről szóló, megnyilvánuló tudásommá.

Igen, ahogy Jézus, úgy mi is dicsőségre vagyunk teremtve. Azonban előbb nekem kell megdicsőítenem az Atyát a világban, hogy majd annak a dicsőségnek a részesévé lehessek. Isten erre a közösségre teremti az embert, minden embert!

Az óév lezárásaként ebben kell elhatározásra jutnom: merre tovább? Hova tartok? Abban biztos lehetek, ha a világosság mellett döntök, Isten kegyelme, igazsága, és így irgalmas szeretete nem fog magamra hagyni.

Istenem, Aki Jézusban, a hozzám hasonló emberben kész vagy mindent magadról velem megosztani, csak azért, mert szeretetedben osztozni akarsz velem, örökre; Aki méltatlanságom ellenére is, most is, ebben az órában is szeretsz, feltétel nélkül, határtalanul, végtelen természetességgel; tarts meg szeretetedben, és segíts, hogy valamennyit képes legyek visszatükrözni belőled a világ számára! Bocsásd meg nekem, hogy azt a tudást, amivel megajándékoztál az elmúló évben, azt ilyen hitetlenül, erőtlenül, kishitűen használtam. Növeld bennem a hitet! Ámen