Várakozás és az öröm

Iz 35,1-6a.10 - Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök örvendezés lesz a fejük felett; vidámság és öröm tölti el őket, s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.

Jak 5,7-10 - Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig! Íme, a földművelő is várja a föld drága terményét, türelmesen várakozik, amíg a korai és a késői esőt megkapja. Legyetek ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak!

Mt 11,2-11 - Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot [Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1]. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” Amikor azok elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Miért mentetek ki, mit akartatok látni a pusztában? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik finom ruhákat hordanak, a királyok házaiban laknak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről írva van: „Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt, aki elkészíti előtted utadat” [Kiv 23,20; Mal 3,1]. Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.

Várakozás és az öröm, a mai vasárnap mottója a számomra.

Azt jelenti e két szó együtt, hogy a várakozás nem passzív dolog, hiszen, ha örömmel párosul, akkor az egyben készület, tevékenység, készülődéssel párosul. Tehát, teszek, igyekszem tenni valamit azért, hogy amire várakozom, abban valami beteljesüljön. Amire az örömöm ma irányul.

Mi is ez? Az evilági létem, nem nevezhető teljességnek. Élek, de tele van próbálkozással, megfeleltetéssel, alkalmazkodással. Kétséggel, bizonytalansággal, értetlenséggel. Szenvedéssel és béketűréssel. Ez az élet az, amiben folyamatosan a magam helyét keresem. Úgy tűnik, hogy amiben vagyok, ismeretlen közeg, szokatlan. Nincs összhangban önmagammal. Talán azért, mert valami más életállapotból lettem erre a létre meghívva? De talán azért, hogy ebben a létállapotomban valamilyen rám osztott feladatot ellássak, teljesítsek. Majd ennek végeztével, abba az életállapotba lehetőségem nyílik visszakerülni.

Mintha Jézus erre utalna a maga életével és szavaival: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” [Mk 1,3]. Vagy: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” [Mt 6,33]. Másutt pedig: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” [Jn 8,12]. „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” [Jn 14,6].

Mintha ezt tapasztalhatná meg az öregedő ember is magán: elcsendesedik benne a világ, és egyre hallhatóbbá válik számára az Isten országának neszezése. Amikorra már a várakozás egyre inkább a készülődés örömévé lesz. De amiről egyre kevésbé képes beszélni, mert érzi, hogy a világ úgysem érti meg. Téged akarlak Uram érteni, érezni, és érzékennyé lenni irántad, akaratod, szándékod iránt. Örömöm add Uram, hogy minden nappal erősödjön bennem, ahogy kitágul a várakozás reménye, készülete; érzékenységem a teljességed iránt! Ámen