Bőségben, nagyvonalúsággal ajándékozza meg Isten az embert

Iz 25,6-10a - Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. Bizony, az Úr szólott! Ezt mondják majd azon a napon: „Íme, a mi Istenünk ő, benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, benne reméltünk, ujjongjunk és örvendezzünk szabadításán! Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen.” Eltapossák Moábot a lakóhelyén, mint ahogy eltapossák a szalmát a trágyalében;

Mt 15,29-37 - Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.” A tanítványok ezt felelték neki: „Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét, és néhány apró halunk.” Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral.

Bőségben, nagyvonalúsággal ajándékozza meg Isten az embert, Jézus által, és Jézusban. „Valamennyiüket meggyógyította”, majd oly bőséggel adott nekik enni, hogy „hét tele kosárral” szedték össze azt, ami megmaradt, miután „mindannyian jóllaktak”. Isten jósága ez: valamennyiünket, és mindannyiunkat bőségben akar látni, nem szenvedésben és nem szükségben!

A kérdés az, hogy hitünket adjuk-e hozzá! Követni, ahogy a tömeg követte őt, fel a hegyre, és magunkkal visszük-e azokat, akik hiányt szenvednek a segítségben? Majd ott, az Úrral, Rá figyelve, kibírunk-e legalább három napot? Hogy végül megkapjunk tőle mindent, miben hiányt szenvedünk? Jézus nem akarja, hogy ellankadjunk, szomjazzunk, és éhen vesszünk. De, ahhoz szomjaznunk, és éheznünk kell Őt! Szenvedünk-e bármiben is hiányt? Mi az, amit nem szerzünk meg magunknak, amiben megengedjük Istenek, hogy Ő viselje gondunkat? Bizony, a mai ember, legalább is itt körünkben a bőségtől szenved. Olyan erősen, hogy már a hitre sincs szüksége. Már nem éhezi, és nem szomjúhozza Isten hiányát, mert nem engedem meg magamnak, hogy rábízzam magam Istenre!

Nincs szüksége a civilizált társadalomnak Istenre! És Isten nem tolakszik oda, ahol nem éhezik, nem szomjúhozzák, nem szenvedik hiányát! Isten nem kényszeríti rá magát az emberre! De, ha megvan mindenem, mi életfeltételem, eszembe jut az, hogy rádöbbenjek arra, hogy életem bőségben van? Eljut odáig, hogy ami bőségem, azt megosszam azzal, aki hiányt szenved bármiben is? Én hajlandó vagyok Jézus nyomába szegődni, és a hiányban szenvedőt, Krisztus társaként szolgálni. Hogy mondja az evangélium? Hallgassam csak: „fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek”. Talán, Jézus, amit nekem megad, hogy nálam legyen, azért adja, hogy azt megosszam azokkal, akiknek nincs. Nem azért adja a tanítványainak, hogy nekik legyen, és azt eladják, hanem, hogy a tömeggel megosszák! Nagylelkűségre, pazarló nagylelkűségre tanítja tanítványait Jézus! Nem gyárt molinókat, csak jót tesz. És erre a jótettekre akar engem is rábírni! Kinek hiányzik a Krisztusi szeretet, vagy ki az, aki nélkülözik, és nélkülözésében nem talál menedékre? Uram, Istenem segíts nekem, hogy észrevegyem a nélkülözőt, és hozzá hajolni merjek, bírjak! Ámen