A "másik világ" fogalma

2Mak 7,1-2.9-14 - Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket. Ekkor közülük az első így szólt: „Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.” Azután halálraváltan így szólt: „Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat csúfították el. Ez, mihelyt felszólították, mindjárt kidugta a nyelvét, bátran odanyújtotta a kezét, és bizalommal eltelve így szólt: „Az égből kaptam ezeket. Ezért Isten törvényeiért lemondok róluk, mert bízom benne, hogy úgyis visszakapom ezeket Tőle.” A király pedig és az övéi megcsodálták az ifjú lelkierejét, hogy szinte semmibevette a kínzásokat. Ennek elhunyta után a negyediket kínozták meg hasonló módon. Ez, amikor már halálán volt, így szólt: „Vigasztalás azok számára, akik az emberek által halnak meg, hogy bízván bízhatnak Istenben, aki újra feltámasztja majd őket. Neked azonban nem lesz feltámadásod az életre.”

2Tessz 2,15 - 3,5 - Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!

Lk 20,27-38 - Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt: „Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének [MTörv 25,5-6; Ter 38,8]. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Előbb a második, majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt felelte nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat „Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének” [Kiv 3,6] mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”

A "másik világ" fogalma. Amit Jézus annak tükrében említ, hogy annak megismerése méltóság függvénye. Nem érdem, és nem is a magunk dolga annak eldöntése, de, életünk, élethez való viszonyunk alapján kerül megítélésre. Ott, mintha nem volna már ember és ember közötti viszonyulás, mely direkt kapcsolat. Abban a másik világban az Istennel lesz direkt viszonyunk, és csupán azon keresztül kerülünk egymással kapcsolatba. De mert, "többé már meg sem halhatnak" azok, azért lesz ez így. Ez lesz az a gondolat, ami elárulja az egyszer volt lehetőségünket arra, hogy életünk Isten létével válhasson - a feltámadás után - közösségre. Van erre hitem? Amiről Pál így vélekedik: "a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól." A hit nélküliség - azaz, hogy az Istenbe vetett hit nélküliség - a gonosszal való szövetség, közösség.

Nem keresem, nem kívánom. Ellenben az Istennel való közösségemet óhajtom, akarom, vágyom. Mennyire tudatosság ez számomra? Úgy ítélem meg, hogy semennyire, nem én akarom, de én elfogadom ezt a bennem való vágyakozást, igényt. Azonosulok a bennem felgerjedő vággyal.  Talán, mert Isten lelke indít meg erre. Hiszem. Hitem, hogy Istenben van reményem arra, hogy amit élek minősíthetővé lesz Isten számára, és a Vele való közösségre! Istenem, Te formálj, hogy ne tévedhessek tanításodban! Ámen