Az ösztön és tudat minőségi különbséget jelent

Ez 47,1-2.8-9.12 - Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: „Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.

vagy

1Kor 3,9c-11; 16-17 - Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat.

Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.

Jn 2,13-22 - Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban ökör-, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: „Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: „Emészt engem a buzgóság házadért” [Zsolt 69,10]. A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: „Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. Amikor föltámadt halottaiból, tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott.

Az ösztön és tudat minőségi különbséget jelent. Isten pontosan ezért teremtette az ember tudatosnak, hogy megértse e páli gondolatot. Mely sokkalta inkább Isten értelmezése – a kinyilatkoztatásról -, mint Pál bölcsessége, vagy tudatossága. Pál annyiban volt tudatos, hogy ezt a gondolatot, tanítást, mi itt elhangzik tőle, azt élte: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.” A lélek által vagyunk felszentelt templomok. De, mert a lélek, az Isten Lelke. Amit úgy kell magamévá tennem, elfogadni, megélnem, hogy testem csupán egy kövület, anyag, romlandó mű, mely e világi alakzat, ám benne van az, ami megszenteli. A misztérium, a szent titok, amit – de sokkalta inkább Akit - felismernem, szolgálnom, megjelenítenem kell. Az, hogy elviselem, viselem, az kevés, az nem jellemzi emberi méltóságomat, mert nem képviseli tudatosságomat.

Igen, Isten Szent Lelke szerinti életet kell összeegyeztetnem, összefésülnöm azzal, hogy anyagi, testi vagyok. De nem az anyagért, a házáért van a szent tartalom, hanem a ház, az építmény akarja kifejezni a benne lakó szentséget, hatalmat, ami misztérium, titok. Ezt valahogy úgy képzelném el, ahogy viszonyomat ahhoz az emberhez, aki nem szószátyár, nem felületes, nem avatkozik bele minden kicsinyes felületességbe. Tudja dolgát, azzal törődik, nem beszél feleslegesen; egyszóval: zárkózottabb, belül élő, óvatos, türelmes és tiszteletet követelő. Aki van, de mindig azt sugallja, hogy távolságtartó, a hétköznapi dolgoktól, a könnyelműségtől, az ügyeskedéstől, stb. Az ilyen emberre felnézek, tisztelem, becsülöm, kerülöm a vele való beszélgetésben, hogy megbántsam, vagy olyant tegyek, amivel akár csak véletlenül is megbánthatnám.

Hasonlóan, a templomot nem azért tartom karban, mert az enyém, hanem azért, mert annak, akit tisztelek, becsülök, értékén, és méltóságán, misztériumában, annak ad otthont. Én pedig meg akarom teremteni számára azt a környezetet, ami annak kifejezője, ami a közöttünk lévő viszonyból Neki kijár. Így élek, így használom a testemet, és így viselkedek, hogy mások is tisztelhessék a bennem lakozó Isten Lelkét?

Bizony nem, szégyellem is. Az otthonteremtő kegyetlensége ez: méltatlan vagyok rá, hogy Isten temploma legyek. De, az növeli iránta való tiszteletemet, szeretetemet, hajlandóságomat rá, hogy mégis próbáljak e tisztemnek megfelelni, hogy látom, és tudom, hogy méltatlanságomban mégis tisztel, szeret, nem fordít hátat nekem. Hisz bennem, bízik bennem, reméli, hogy változom, akarok jobban megfelelni a feladatomnak. Talán holnapra jobban megértem, hogy mivel lehetek alkalmasabb, Isten Lelkének szolgálatára.

Kegyességét, irgalmát, kiengesztelődésre készségét, a belém vetett és megmásíthatatlan bizalmát akarom, próbálom hálával, köszönettel elfogadni. Ahol az elfogadás azt jelenti, hogy szeretnék megfelelni Neki, szeretnék minél alázatosabb szolgálójává lenni, kiszolgálójává. Megengedni, hogy szentsége érvényesülhessen, és átragyoghasson falaimon. Hogy szépsége, jósága, igazsága, nyitottsága, életre vágyakozása az lehessen. Kérlek, fogadj el Istenem képtelenségemben, és ne hagyj megnyugodni mai önmagamban. Segíts, hogy miden nappal, egyre jobban hasonulhassak a Te szentségedre, Aki bennem vagy, és aki Te akarsz, lehetsz lenni általam! Ámen