Jézus nagyon világosan látja

Róm15,14-21 - Meg vagyok róla győződve, testvéreim, hogy tele vagytok jóindulattal, s bővelkedtek minden tudással, hogy egymást figyelmeztessétek. Helyenként merészebben írtam nektek, hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentől kapott kegyelem alapján. Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell ellátnom, hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek. Ezzel tehát dicsekedhetem Jézus Krisztusban Isten előtt. Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével. Így jártam be az egész vidéket Jeruzsálemtől Illíriáig, és hirdettem Krisztus evangéliumát. De önérzetbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus nevét már ismerték, s ne a mások rakta alapra építsek, hanem ahogy írva van: Akiknek nem hirdették, majd meglátják, s megértik majd, akik hírét sem hallották.

Lk 16,1-8 - A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: „Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!” Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: „Mennyivel tartozol uramnak?” Az így felelt: „Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!” Azután megkérdezte a másikat: „Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszolt: „Száz véka búzával.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!” Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Jézus nagyon világosan látja, hogy mi, mennyire bele vagyunk áporodva e világba. Gondolkodásunk, tetteink, gyengeségeink, gyarlóságaink egyúttal a mi bűnünk. Úgy gondolom, hogy ezért állít példát elénk egy olyan esettel, ami számunkra ismerős. Úgy sikerüljön megalázkodnunk, ahogy magunkat megalázzuk a bűneink által. Ugyanakkor megcsúfoljuk Őt, akire hivatkozunk, miközben bűnösek gondolatunk, és tetteink is.

Nemde így vagyunk? Amikor már a magunk okoskodásával arra jutunk, mert olyannyira eltávolodtunk az isteni mércétől, hogy már el sem hisszük, hogy Krisztus irgalmasságával számolhatunk, akkor e világban keresünk barátokat, társakat? Akik a mi igazunkat igazolják? Kedveskedünk nekik, náluk próbálunk szerezni jó pontot. Megnyugtatva magunkat, és bírálva egyházat, papokat, püspököket, stb.

A magunk módján próbálunk okosak lenni? De hát mi a mi igazodásunk? A hitünk, vagy evilági bölcselkedésünk? A világ, vagy a világosság fiainak tartjuk magunkat? Nem mindegy! Jézus erről beszél a példabeszédében, hogy kinek tartjátok magatokat? Kihez tartozónak tartjuk magunkat?

Tegnap, a szentségimádás idején valaki úgy imádkozott, hogy milyen borzasztó az, hogy ennyi bűn, ennyi gonoszság vesz körül bennünket. Belém vágott Isten villámló szava: hogy nem a bűn, a gonoszság sok a világban, hanem Isten szeretete kevés. Mert mi, akik keresztényeknek valljuk magunkat, nem hordozzuk, nem éljük az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységének és közösségének szeretetét! Nem vagyunk kovászai a világnak, és nem vagyunk ízes sója a világnak. Pedig Isten szeretete nem azért árad ki ránk, énrám, hogy engem, aki ugyanolyan bűnöse vagyok e világnak, mint bárki más, megérdemlem, hanem azért szeret, hogy szeretetre bírjon engem, és minket. Nem tud Isten végtelen jósága érvényesülni ebben az anyagi világban, csak úgy, ha az általa választottak, az általa a keresztségben felkentek viselik, hordozzák, és terjesztik a szeretet terhét. Ahogy Jézus szeretettel elhordozza bűneink terhét a kereszten, de feltámadt. Úgy kell Isten szeretete által kilábalnunk, hinni abban, hogy bűnös létünk ellenére képesek vagyunk a ránk kiáradó végtelen szeretet által megszentelőkké lenni. Áldást osztókká kell lennünk, öröm hordozóivá. Hogy általam, és általunk, akiknek nem hirdették, majd meglássák, és megértsék majd, akik hírét sem hallották. Ámen