Jogosultak lettünk a világ életére

Jób 19,1.23-27a - És felelt Jób, és ezt mondta: Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

vagy

Róm 5,5-11 - a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

Jn 6,37-40 - Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.”

Jogosultak lettünk a világ életére, mely az örök élet záloga. Mi az örök élet? Jób mondja meg: „saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más!” Nem a Fiú mutatja meg nekem, akkor majd! Ahogy most. Aki vezetni akar, addig; és mindazokat, akik hiszik, hogy Rá bízta az Atya!

Igen, merek dicsekedni abban, hogy életem el van rejtve Jézusban. Ezt a titkot őrizni, szeretni úgy, mint reményemet, ami biztonságot ad ehhez az élethez.

Hibázhatok, engedhetek a csábításnak, a félrevezetéstől nem kell félnem. De, mert biztos lehetek abban, hogy nem engedi el kezem. Mert nem akarom a rosszat, még ha tudom is azt, hogy képtelen vagyok a jót tenni, mert össze van bennem gubancolódva a jó és a rossz. Azonban utólag felismerhetem, hogy rosszul döntöttem, és akkor ott van velem, készen a kiengesztelődésre, a megbocsátásra, az irgalomra. Isten szeretetében megbocsátást nyerek! Elnyerhetem Isten kegyelmét, hogy újra abban a szent közösségben találhassam magam, amire vágyom, amit kívánok. Erre a bölcsességre találok rá Pál szavaiban ma: „a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” Ezért, büszkén és boldogan éneklem, és hívom: „Jöjj, Szentlélek, szállj le rám, /reményt hozó Fénysugár! /Vezesd életem a szűk ösvényen, /Segítsd levetni régi ruhám!” Jézus hitével elnyerni a hit bizonyosságát, hogy „Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.” Jöjjön el Uram a Te akaratod rajtam is! Ámen