Figyelemre méltó

Ezd 1,1-6 - Círusznak, a perzsák királyának első esztendejében felébresztette az Úr Círusznak, a perzsák királyának lelkét, hogy beteljesedjék az Úr szava, amelyet Jeremiás szája által mondott. Erre ő egész birodalmában, írásban is, a következő rendeletet hirdette ki: „Így szól Círusz, a perzsák királya: A föld valamennyi országát kezembe adta az Úr, a mennynek Istene, és ő meghagyta nekem, hogy házat építsek neki Jeruzsálemben, amely Júdeában van. Ki való közületek az ő egész népéből? Legyen vele az ő Istene. Menjen fel Jeruzsálembe, amely Júdeában van, és építse fel az Úrnak, Izrael Istenének templomát. Ő az az Isten, aki Jeruzsálemben lakik. A megmaradtak közül mindenkit, bárhol lakjék is, segítsék meg az ő helységének emberei mindenütt ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal, azonfelül, amit önként ajánlanak fel Isten jeruzsálemi temploma javára.” Elindultak erre a családfők Júdából meg Benjaminból, és a papok meg a leviták, egyszóval mindazok, akiknek Isten arra indította lelkét, hogy felmenjenek és megépítsék az Úr templomát Jeruzsálemben. Mindazok pedig, akik körülöttük laktak, önkéntes adományaikon felül ezüst- és aranyedényekkel, felszereléssel, jószággal és egyéb holmikkal segítették őket.

Lk 8,16-18 - Senki, aki világot gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék, és napfényre ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Figyelemre méltó, hogy, ha gyertyatartóra teszik a gyertyát, hogy az világítson a sötétben, attól még a gyertyatartó sötétben marad. Nem a gyertyatartó világít, nem az a fontos, hanem amit hirdet: a világosság. A fény szavára kell figyelni. Arra, hogy mire akarja ráirányítja a világosság a figyelmemet. Nem is a fény a fontos, hanem az, hogy mit világít meg. Merre halad a fény, milyen utat mutat.

Azonban, a világosságot is lehet manipulálni, ellenfényt lehet gyújtani, vagy reflektorral olyanra rávilágítani, ami eltereli annak a figyelmét, aki belép a világosságra, valami másra, ami szubjektív, önös értelem, érdeke. „Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok!”

Mindegyikünk fényre, világosságra vágyakozik. Azonban vigyáznom kell arra, hogy a magam fényességét hirdetem-e, vagy képes vagyok követni a fényt, a világosságot úgy, hogy nem gyújtok idegen világot a világosságban.

Képesnek lenni a befogadásra, a világosság befogadására. „Uram, jó nekem ott lenni Nálad!” A másik, hogy ne akarjam a világosságot gyújtani, csak megosztani. Tudva, hogy megosztani, csak azt lehetek képes, amit egyszer már elfogadtam, befogadtam. A glóriát ne én akarjam a magam fejére felrakni.

Sose felejtsem el, hogy honnan való vagyok, és hova tartok. De abban is bizonyosságot kell lelnem, hogy úton vagyok, a világot követni akarom, miközben dolgom, hogy ne eltakarjam a világosságot mások elől, hanem a világosságra vezessem őket is. Engedjem meg, hogy a világosságot ők maguk megláthassák. Tudva, hogy ami utat én már megjártam, csak azt ismerem, csak azt ismerhetem. Ami az én utam, de amitől eltérő utat járhatnak be mások is. Attól, hogy találkozunk az úton, még nem biztos, hogy együtt kell tovább mennünk. Lehet, hogy csak keresztezzük egymás útját, mert a világosság akar mindegyikünknek világítani. Nem biztos, hogy számomra azt az utat mutatja, amit másoknak, de mások számára sem biztos, hogy azt az utat mutatja, jelöli ki, amit az én számomra. Ki lehet bizonyos abban, hogy a fényben, a fényekben nem téved e bele? Mekkora fegyelem kell arra, hogy tudjam mi az enyém, és mi az, amiről csak azt gondolom, hogy az enyém! Igen, gyarlóságommal, gyengeségemmel, tévedhetőségemmel, viszonylagosságom ismeretével kell szeretnem az életet. Amit szeretek, azt elfogadtam, amit elfogadtam, ahhoz nem ragaszkodom, mert tudom, hogy nem érdemem, hanem ajándékom! Kegyelemből vagyok, aki vagyok. Beer Miklós püspökatya mondta: „egyikünknek sem volt módja megválasztani történelmi, társadalmi, földrajzi, de még biológiai helyzetét sem, adottságunk az. Isten, osztó szereteteként tekintsünk minden adottságunkra!” Hogy képesek legyünk a világosságot hordozni, és megosztani! Segíts Uram, hogy számomra ez elég legyen! Ámen