Miért is válik pogánnyá Európa, és miért lesz vallásossá az Újvilág?

1Tim 1,1-2.12-14 - Pál, Istennek, a mi Üdvözítőnknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeletéből Jézus Krisztus apostola Timóteusnak, kedves fiának a hitben. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt.

Lk 6,39-42 - Hasonlatot is mondott nekik: „Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: „Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát”, a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!

Miért is válik pogánnyá Európa, és miért lesz vallásossá az Újvilág? Európa mai egyháza a klérus egyháza. Lehet, hogy már ezt is eretnekségnek tartja az egyház. De, ha mégsem, akkor is egyszerűen nem vesz róla tudomást, nem engedi magához közel e gondolatot, vagy talán képtelen rá, hogy önmagától eltávolodva, realitásában szemlélje e kérdést. Sajnos, pedig a klérus ma sokkalta inkább diplomata, hivatalnok, mint a Szentlélek megszállottja volna, vagy engedné magát azzá válni, hogy általa megszentelődhessen az egyház.

Érdemes lenne annak szentelni egy szinódust, hogy a püspökök azt a kérdést járják körül, hogy mennyiben veszik magukra a tanítvány szerepét? Mennyiben képesek a tanítványi szemléletet sugallni, hirdetni, képviselni? Hiszen, mi mind maximum tanítványaivá lehetünk Krisztusnak, bármilyen szentségi hatalommal vagyunk felszentelve, vagy talán megáldva. De, aki tanítvány, az szolgálatra legyen érdemes, vigyázva, hogy az ne hatalomként telepedjen rá, vagy teljesedjen ki a tanítványok körében. Ki áll a középpontban, kinek a hangját hallom, és kinek a hangját hallatom? Ki az, aki bizonyos lehet abban, hogy saját hangja nem nyomja el a lélek suttogását? Ki az, aki ki mondhatja szavait úgy, hogy abban ne maga fürödjön meg legelőbb? Mi legyen előbb és mi utóbb?

Pál példáját szemlélve, engedelmessé lett Istennek legelőbb, hogy engedelmességre taníthasson másokat is. Minden tanításában legelőbb bizonyosságot tesz róla, hogy szolgálatként, Krisztus nevében szól, igyekszik nem magát kifejezni, hanem azt, aki rábízott valamit, amit éppen hoznia kell: „Pál, Istennek, a mi Üdvözítőnknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeletéből Jézus Krisztus apostola. Timóteusnak, édes fiának a hitben. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól!” Áldást, és megszentelődést osztó szavak, melyek tanúskodni jönnek, és nem parancsolni, vagy követelődzni, ill. diktálni. Bizonyossága, hogy nem akar semmit senkire ráerőltetni, sem kirekeszteni, sem meghatározni, csak hirdetni azt az igazságot, melyet kapott, ajándékba, és azért, hogy megossza másokkal.

Sajnos, az én szerény véleményem az, hogy kereszténységünk nem lesz képes eljuttatni Krisztus üzenetét az emberekhez, a világhoz, és így betölteni evangelizációs feladatunkat, míg magunk, a klérussal az élen, nem képes önmagával és önmaga gyengeségeivel szembesülni. Talán éppen ezért Európában a szerzeteségre, és a rendekre vár az, hogy igaz szolgálóivá legyenek Krisztus hitének.

Nem azért hirdetem az evangéliumot, mert én jobb vagyok nálad, hanem csak azért, mert rám bízott Isten valami titkot, amit szeretnék, igyekszem megélni, ezért választom a magam számára azt az életformát, amiről úgy gondolom, hogy az segít arra, hogy megvalósítsam a tanítást, a tőlem telhető legtökéletesebben. Ha nem sikerül, akkor lehetőségem, hogy változtassak az életkörülményeimen. Ezért semmihez, ami e világból való nem ragaszkodom jobban, mint Istenhez, a mi üdvözítőnkhöz és Jézus Krisztushoz, a mi reménységünkhöz, aki elküldi Szentlelkét, hogy botladozásaimon is keresztül, de eljuttasson Isten dicsőségére. Úgy legyen! Ámen