"Alázattal vidd végbe tetteidet"!

Sir 3,19-21.30-31 - Fiam! Végezd dolgaidat alázatosan, akkor emberi dicsőségnél is jobban szeretnek. Minél nagyobb vagy, annál inkább alázkodjál mindenben, akkor kegyet találsz Istennél, mert egyedül Istennek nagy a hatalma, és őt dicsérik az alázatosak.

A dölyfösök gyülekezete számára nincs gyógyulás, mert bűnös sarj vert gyökeret bennük, és nem veszik észre. A bölcs szív megérti a bölcsek mondásait, s a figyelmes fül kész örömmel fogadja be a bölcsességet.

Zsid 12,18-19.22-24a - Ti ugyanis nem érinthető hegyhez járultatok, nem lángoló tűzhöz és forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez, harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige [Kiv 19,16-19; MTörv 4,11], Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sokezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált, mint Ábelé.

Lk 14,1.7-14 - Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: „Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: „Add át a helyedet!” És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: „Barátom! Menj följebb!” Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.” Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat és gazdag szomszédaidat, akik majd téged is meghívnak és viszonozzák neked. Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják azt viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.

"Alázattal vidd végbe tetteidet"! Ez a figyelmeztetés is egy olyan, amire utalva mondom én, hogy a Szentírás az ember használati utasítása, Istentől, az élet urától, az ember számára.
Az az alázat, ha az Írást ilyen módon vagyok képes forgatni. Hiszen ez bizonyítja azt, hogy belátom, megértem azt, hogy a magam ismerete, a világról szerzett benyomásaim töredékesek, részlegesek. Képtelen vagyok átfogó, összefogó összefüggéseket megismerni, amikor se múlt, se jövendő bennem nem egyesül, csupán érzékeléseit, feltételezéseit tudom nyugtázni. A "mi van ha?" kérdéseit próbálom megválaszolni, mert viszonylatok között mozgok, látok, és érzékelek. Ha ezt fel is, és be is ismerem, akkor nem tolakszom előre, hiszen bennem működni fog a felfedező, az érdeklődő nyitottság kérdése: "mi van akkor, ha?" Igen, mernem kell a viszonyaimat mérlegelnem, és belátnom, hogy az én viszonyom másokhoz, pontosan olyan bizonytalansági tényező, mint mindegyikünk viszonya Istenhez. Egy állandó változó tényező ez, amiben ott lappang a kétség. De sokkal inkább az, hogy a magam életről alkotott véleményeim változók, alakulóban vannak. Mert értelmezésem zavara az emberi viszonyaimnak is függvénye. De mennyire függvénye az Istenhez való viszonyom miatt is? Ez az örökös nagy dilemmám. És ez normális, azt mondja Jézus. Helyes, ha bizonytalanságomat belátom, egészen addig, míg bizonyosságomra, nyugvópontomra el nem érek. De azt nem ebben az életben kell keresnem. Hivatkozom Szent Ágostonra, aki ilyen gyönyörűen fogalmaz: „Isten maga biztat minket maga dicséreteire, de ehhez hit kell, meg igyekezet.

Uram, te nagy és minden dicséretre igen méltó vagy; erős hatalmadnak, bölcs mivoltodnak sem vége, sem határa. S íme, teremtett világod aprósága: ember akar dicsérni téged. Nyakán a halál igája, lelkében bűne tüskéje s az a bizonyosság, hogy a kevélyeknek ellent állsz, s mégis ez a porszem kezed alkotása között: az ember dicsérni akar téged.

A te indításod az bennünk, hogy gyönyörűség dicsérnünk téged, mert magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned.” (Szent Ágoston vallomásai I,1,1) Ámen