Hogy ne váljunk olyanokká.

1Tessz 2,9-13 - Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek. Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket úgy intettünk és vigasztaltunk, s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket. Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek.

Mt 23,27-32 - Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.” De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!

Hogy ne váljunk olyanokká. Régebben, amit csak hallomásból tudok, a családoknak, a tradícióknak, a bevett szokásoknak nagyobb tiszteletük volt. De, talán ebből a korszakból ered az a vicc is, hogy a leány megkérdezi az édesanyját, hogy amikor berakja a sütőbe a halat, akkor miért vág le az elejéből és a végéből is egy-egy darabot? Mire az édesanya azt válaszolja, kérdezd meg tőle, hiszen én is a nagyitól tanultam. A leány megkérdezi a nagyit, aki azt válaszolja: hát, mert nem fért bele a sütőbe. Ez a tradíció, ami valójában nem tisztelet, a tradíció iránt, hanem vallás. Mert a személyhez kötődik, és nem a cselekvés értelméhez. Amikor a tartalom elválik, lemarad a tradíciótól, a szokástól. Ezért kell minden kornak a szokásokat újra meg újra felülvizsgálni, és megtölteni a saját tartalmával. Az ok és okozat közötti összefüggésnek nem szabad elvélni egymástól, mert a kettő közötti kapcsolat hiánya mindkettőt elértékteleníti. Talán a hitbuzgalom mai korban észlelhető kiapadása is valami ilyen dolognak a következménye. Az embernek kell, és mernie kell önmagát mindig újra fogalmazni. Feltenni a kérdést: én milyen kapcsoltban vagyok az én Istenemmel.

Manapság élénken foglalkoztat kisgyermekkori emlékem, amikor édesapám elvitt magával Mária Besnyőre, ahol sok férfi találkozott egy szentmise keretében majd utána. De amit akkor nem értettem, hogy mi ennek a lényege. Ma már tudom, hogy a Mária kongregáció találkozóhelye volt az az alkalom. Ennek okán is – de ez csak az érzelmi oldala, hiszen nem ezen a nyomon indultam el – keresem a kapcsolatot a kongregáció utódjával, a KÉK-el, illetve próbálom a magam számára élhetővé tenni a Szentignáci lelkiséget. A magam oka, ehhez a lelkiséghez közeledni, hogy közelebb vigyen Krisztushoz, illetve Krisztus barátságán keresztül Istenhez. Mindenben felismerni Istent, ez már eddig is sajátom volt. Hálát adni a kék ég, a napsütés, a virágos rét, a szomorú reggel, az eső, vagy a szárazság kapcsán is, hogy: Te tudod Istenem, mikor mire van szükségünk, hogy életünk lehessen Benned, örömünk az életben, és távol tartsd tőlem az aggódást a miatt, hogy mi lesz holnap. Mert Te Istenem, számon tartod minden szükségemet, és minden hiányomat, tereled vágyaimat, mert Te sokkal jobban aggódsz azért, hogy elérkezhessen majd a mi személyes találkozásunk, üdvösségem. Amit vágyom, éhezem, és akarok. De nem jobban, mint azt, hogy ott szeretteim is elérjenek a maguk boldogságára, mert Veled lehetnek! Ámen