Az első találkozás meghatározó

Jel 21,9b-14 - Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt [Lev 26,21G], és így szólt hozzám: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre [Ez 40,2], és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet [Iz 52,1], amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei [Ez 48,31; Kiv 28,21]. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu [Ez 48,31-35]. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Jn 1,45-51 - Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: „Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: „Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: „Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: „Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Az első találkozás meghatározó, és sorsdöntő élménye. Volt ilyen élményem személlyel? És Istennel?

Ha vissza próbálom idézni magamban a számomra sorsdöntő találkozásokat, … De biztos vagyok benne, hogy olyan is volt, ami azért veszett a feledés homályába, mert én nem mertem jelentőséget tulajdonítani annak. Ennek okának azt tartom, hogy nem voltam rá felkészülve, hogy jelentőségét felismerjem, fel merjem ismerni. Arra gondolok, hogy Natanaelt látva, Jézus azt mondja: „Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Vagyis: az igaz izraelita kifejezés mögött ott van annak a kifejezése, hogy vallásának törvényességébe nem volt beleáporodva. Amikor az emberben a hit gyenge, akkor számára törvény – melyeket megtanulhatott, és számára szavak és félelmetes kategóriák halmaza csupán – fontosabb, mint annak tartalma, mely őt szabaddá, és szeretetre képessé teheti.

Natanael válasza erre bizonyíték. Hiszen kétség nélkül, bizonyossággal képes kimondani: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Ami hasonlóan hangzik Péter szavaihoz, mikor Jézus megkérdezi tanítványait: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” - és - „Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.” [Mt 16, 15-17]

Isten meghívása elhangzik, mindegyikünk életében, ebben bizonyos vagyok. A kérdés az, hogy mikor jut el ez a kérdés a szívünkig? Majd az, hogy mikor vagyunk képesek erre a megszólításra válaszolni, a kegyelem megtestesülésében? Erre fel kell nőnünk, és tudnunk kell, hogy nem hagy nyugtot nekünk Isten, mert vágyakozza a válaszunkat, a mi személyes befogadó válaszunkat! Szerintem, életünk során, ha már eljutott szívünkig a meghívása, többször próbáljuk, vissza visszatérőn kifejezni válaszunkat, ízlelgetjük, míg végül a kegyelem beérik bennünk, befogadjuk Isten kegyelmi ajándékait, és ráérzünk, hogy igen, ez az én válaszom. Amit nem magamtól mondok, nem erőből, és nem a magam eszével, de zamata olyan, amire vágyakoztam előtte már oly sokszor, hogy képes szeretnék lenni rá. Csak ne szűnjünk meg keresni, mélyre ásni, míg a magunk válaszát meg nem találjuk. Nem szabad magunkkal sem türelmetleneknek lennünk, ahogy Istennel sem, és másokkal sem.

Nem vagyunk mindannyian Natanaelek, már időben igazak, de igazakká válhatunk, ha legalább annyira hiszünk, hogy Isten szeretete beérhet bennünk. Amit szabadságunk munkálásában kiművelhetünk, hogy álnokság nélkül élhessük meg a hitünket. Segíts, lehessek elég türelmes Uram magamhoz! Ámen