Jézus visszaminősít bennünket, vagy …

Ter 46,1-7.28-30 - El is indult Izrael mindenével, amije volt. Amikor eljutott Beersebába, ott áldozati állatokat vágott atyja, Izsák Istenének. Hallotta, hogy Isten szólítja őt éjszakai látomásban, és azt mondja neki: „Jákob, Jákob!” Ő így felelt: „Itt vagyok!” Isten azt mondta neki: „Én vagyok Isten, atyád Istene! Ne félj, csak menj le Egyiptomba, mert ott nagy nemzetté teszlek téged! Lemegyek oda veled, és amikor majd visszatérsz, felhozlak onnan. József fogja lezárni a szemedet saját kezével.” Fölkerekedett erre Jákob Beersebából. Fiai feltették őt gyermekeikkel és feleségeikkel együtt azokra a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elhozzák rajtuk az idős embert és mindenét, amit Kánaán földjén szerzett. El is jutott Egyiptomba Jákob minden utódával: fiaival, unokáival, lányaival és egész nemzetségével együtt. Júdát közben előre küldte Józsefhez, hogy mondja meg neki, jöjjön elé Gósenbe. Amikor aztán Gósen földjére érkezett, József befogatott szekerébe, és felment apja elé Gósenbe. Amikor meglátta, a nyakába borult, átölelte. és hosszan sírt. Izrael ekkor azt mondta Józsefnek: „Mostmár örömest halok meg, mert láttam arcodat, és életben hagylak itt téged.”

Mt 10,16-23 - Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.

Jézus visszaminősít bennünket, vagy lenéz, amikor állatokhoz hasonlít? Az állat tudvalevő, hogy ösztönlény, az emberhez képest. Már legalább is, Isten teremtő akarata szerint. De valóban, az ember él azokkal a képességeivel, amelyekkel az Isten magához hasonlóvá szándékozta tenni Őt?

Mert mi fontos az ember számára? Azt mondja Anselm Grün, hogy az élet értelmére vonatkozó kérdés felvetése, már önmagában vallásos kérdés. Csakhogy Isten nem vallásos embert teremtett, hanem hívő embert. Aki legalább annyira hisz Istenében, amennyire az Istene hisz őbenne. Mégis, az emberek közötti acsarkodás, viszálykodás, békétlenség úgy tűnik, hogy arról tesz bizonyságot, hogy képtelenek vagyunk felül kerekedni ösztönös mivoltunkon. Kicsinyes önzéseinken, az egymás legyőzésében való állandó nyugtalanságban. Mert az ember akkor érzi magát – úgy tűnik – biztonságban, ha a maga igazát képes ráerőltetni a másikra. Legyőzni a másokat, uralkodni a másik felett, hatalmat szerezni mások felett. Ez minden, de nem szeretet.

Jézus pedig pontosan azt az üzenetet próbálja eljuttatni hozzánk, hogy számunkra; számomra, mint egyed, mint személy számára nincs más lehetőség arra, hogy biztonságban, békében, boldogságban lehessek, csak az, ha igényemet úgy tekintem, mint minden egyes ember személyes igényét is. Amire nekem van szükségem, arra van igénye a másiknak is. Igen, mindegyikünk boldog akar lenni, örömben, és szeretetben szeretne élni. De a baj az, hogy minden áron, bármi áron el akarjuk érni, a saját erőnkből, a saját önmagunkba vetett hitünk által. Pedig az egyetlen járható, garantált, és biztonságos út az – minden ember számára -, ha az Isten szabályrendszerébe, szeretet műve által engedem magam boldoggá tenni. Amihez nem kell semmi erőfeszítés, vagy, pontosabban, csak ahhoz kell erőfeszítés, hogy önmagam akaratát ne akarjam senkire, de még magamra sem ráerőltetni. Ne legyünk farkasokká, tolvajokká, élősdiekké, más kárán érvényesülőkké. Olyan okosnak lenni, mint a kígyó, azt jelenti, hogy, ha porban kúszó, mások képességeinél gyengébb is vagyok – vagy annak érzem magam – találjam fel magam, ne lehessen eltaposni. Tudjam érdekeimet érvényesíteni, de ne mások érvényesülése ellenében! Ne másokhoz viszonyítsam magam, aki egyedüli vagyok, és pontosan arra teremtve, amire képes vagyok. Nekem pont úgy megvan a helyem az életben, mint a másiknak. DE nekem sincs többre jogom, mint a másiknak. Ha több jutott, akkor azért, hogy én osszam meg azt, ami jutott nekem, másokkal. De nem azért, hogy kiszolgáltatottá váljon nekem, hanem azért, hogy érezze, hogy a szeretetem a számára biztonságot jelenthet, amivel nem érdemes visszaélnie, vagy kihasználni sem. A galamb egyszerűsége, talán arra akar utalni, hogy ne keressek rafinált, körmönfont, csak nekem jó megoldásokat a helyzeteimben, hanem mindig a legegyszerűbb megoldást válasszam. Ne azon törjem a fejemet, hogyan tudok a másik eszén túljárni, hogy kihasználjam, hogy ellehetetlenítsem (ha már nekem sem sikerülhet, akkor neki se sikerülhessen).

Vagyis, ne a mindenáron való megélhetésemért harcoljak, harcoljunk, a másik ellenében, ami ösztön, és nem több, hanem képessé váljak nagyvonalúan és függetlenítve élni adottságaimtól. Az életszemlélet gyökeres megváltoztatását jelenti ez. Ami nagyon nehéz bármilyen közösségnek, akik egy nagyobb közösség függőségében élnek, akiket más életfilozófia vezérel. Nem lehet teljesen, tisztán, és ideálisan megvalósítani, ezt tudni kell, nem is kell ezt hitetni. Ellenben, amennyire csak lehet meg kell kísérelni, hogy a számomra, és számunkra élhető életet éljük. Ez a krisztusi bölcsesség: ebben a világban élni, de nem ennek a világnak.

Segíts Istenem, hogy Szentlelked által képessé legyek bölcsességeddel mit kezdeni! Ámen