Jézus szavainak elmélkedéséből indulok ki

Tób 12,1-22 - ¹Miután befejeződött a menyegző, Tóbit hívta fiát, Tóbiást és ezt mondta neki: »Adjuk meg a bérét annak az embernek, aki veled ment és toldjuk is meg a bért.« ²Tóbiás így szólt hozzá: »Apám, mennyi bért adjak neki? Nem sajnálnám neki adni mindannak felét, amit hoztunk. ³Jó egészségben visszahozott, feleségemet meggyógyította, elhozta nekem a pénzt és téged is meggyógyított. Mit adhatnánk neki mindezért?« ⁴Tóbit így szólt hozzá: »Valóban, őt illeti meg fiam, a fele mindannak, amit hoztál.« ⁵Hívta Ráfaelt és ezt mondotta: »Fogadd el béredül felét mindannak, amit hoztál, és menj békében.« ⁶Akkor Ráfael félre hívta mindkettőt és ezt mondta nekik: »Dicsőítsétek Istent és valljátok meg minden élőlény előtt azért a jóért, amit velünk tett. Áldjátok és dicsőítsétek nevét. Isten tetteit hirdessétek és ne szűnjetek megvallani. ⁷A király titkát jó elrejteni, Isten tetteit azonban föl kell fedni és meg kell vallani. Tegyétek a jót és akkor a gonosz nem árthat nektek. ⁸Jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal. Többet ér a kevés igazsággal, mint a sok igazságtalansággal. Jobb alamizsnát adni, mint aranykincset gyűjteni. ⁹Az alamizsna megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, életet nyernek: ¹⁰de akik bűnt és igazságtalanságot cselekszenek, ellenségei saját maguknak. ¹¹Megmondom nektek a teljes igazságot és semmit sem titkolok el előttetek. Mondtam már nektek: A király titkát jó elrejteni, Isten tetteit azonban dicséretes fölfedni. ¹²Nos tehát, amikor imádkoztál, te és Sára, imádságtokat Isten fölséges színe elé vittem, hasonlóképpen azt is, amikor eltemetted a halottakat. ¹³Mivel nem haboztál fölkelni és otthagyni ebédedet és elmentél eltemetni a halottat, megbízást kaptam, hogy próbára tegyelek. ¹⁴Ugyanakkor elküldött Isten, hogy meggyógyítsalak téged és menyedet, Sárát. ¹⁵Én Ráfael vagyok, egy a hét szent angyal közül, akik készen állunk, hogy az Úr fönséges színe elé lépjünk.« ¹⁶Erre mindkettőjüket elfogta a félelem és arcra borultak. ¹⁷De ő így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! Békesség nektek! Istent áldjátok örökké. ¹⁸Amikor veletek voltam, nem a magam akaratából történt, hanem Isten akaratából. Ezért őt dicsőítsétek minden nap, neki énekeljetek. ¹⁹Láttátok, hogy semmit sem ettem, mert látomást láttatok. ²⁰Ezért dicsőítsétek az Urat ezen a földön és magasztaljátok Istent. Most visszatérek ahhoz, aki küldött engem. Írjatok le mindent, ami történt veletek.« Ezzel fölemelkedett. ²¹Amikor fölkeltek, már nem látták őt. ²²Magasztalták Istent dicsőítő énekkel és hálát adtak mindazokért a nagy tettekért, amelyeket cselekedett velük, mert Isten angyala jelent meg nekik.

Mk 12,38-44 - Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!” Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.”

Jézus szavainak elmélkedéséből indulok ki, azt szemlélve Tóbiás elbeszéléséből. Jézus azt mondja: „Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.” Jézus, miután már egy ideje elnézte kik jöttek arra, és kik mit dobtak be a kincstár perselyébe, vonja le e következtetését. Gábrieltől azt halljuk: „Többet ér a kevés igazsággal, mint a sok igazságtalansággal. Jobb alamizsnát adni, mint aranykincset gyűjteni. ⁹Az alamizsna megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, életet nyernek: ¹⁰de akik bűnt és igazságtalanságot cselekszenek, ellenségei saját maguknak.” Talán e gondolatra utal Jézus is. Eszembe jut Jézus másik gondolata is: „A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, Lélek és élet.” [Jn 6,63] Vagyis, arra utalok, hogy Jézus a lélekből fakadó, az igaz alamizsnálkodásra hívja fel a figyelmet. Mert van aki adni szeretne, akar, de van aki azért ad csupán, hogy pozícióját megerősítse, vagyis a maga hasznát akarja. Persze, ettől függetlenül elfogadni el kell, mert, ha elutasítom, akkor már az én bűnöm az, hogy ítélkezem felette. Az elfogadás szándékában az van, hogy én nem rendelkezem veled, nem vagyok rá méltó, hogy én kérjelek számon, mit, miért, mikor adsz.

Jézus e példabeszédében írástudókról beszél, Tóbiás királyokról. Az írástudók is válhatnak kiskirályokká, bizony. De ne siessünk még. Ráfael nem kér fizetséget, pontosabban elmagyarázza, hogy a fizetség nem neki jár, hanem annak, aki őt küldte, Istennek: „Dicsőítsétek Istent és valljátok meg minden élőlény előtt azért a jóért, amit velünk tett. Áldjátok és dicsőítsétek nevét. Isten tetteit hirdessétek, és ne szűnjetek megvallani. ⁷A király titkát jó elrejteni, Isten tetteit azonban föl kell fedni és meg kell vallani.” Feltárja küldetését, és bizonyítja, hogy Tóbiás és Sára imája nem volt hiábavaló, az sokat jelentett Isten előtt. Bátorítja is őket, hogy ezt tegyétek, lankadatlanul, szünet nélkül. Legyen bennünk bizonyosság, hogy Istent dicsőíteni és érdemüket alamizsnálkodással viszonozni, az ember javára válik: „Tegyétek a jót és akkor a gonosz nem árthat nektek. …⁹Az alamizsna megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, életet nyernek”

De mi van a királlyal? Azzal, aki királyosodik, dölyfösödik, más vagyonán élősködik? Talán azt is hirdeti, hogy neki a pénz nem számít. Mert amíg a másikét fogyassza, addig nem számít, addig cserélgeti az autóját, mindenre költ, hivatkozva, hogy az kinek lehet jó, de valójában a maga érdemét akarja növelni: „ezt megtettem, meg azt megtettem”, persze, azzal már nem törődött, hogy azoknak mi lett volna az érdekük, akikre hivatkozással tette. „Óvakodjatok az írástudóktól” – jobb nem tudni arról, hogy ők mit tesznek, és mi lesz az ítéletük – „Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!”

„Ne féljetek! Békesség nektek! Istent áldjátok örökké. … őt dicsőítsétek minden nap, neki énekeljetek. … dicsőítsétek az Urat ezen a földön és magasztaljátok Istent.” Utolsó szavai ezek voltak az angyalnak, hogy megértsük mi is: nekünk kell fontosnak lenni, hogy dicsőítsük az Istent, magasztaljuk, és áldjuk Őt mindazért, ami velünk történik. Mert imádságban telnek el napjaink!

A Lélek szavát kövessék tetteink, és ne a magunk feleslegéből szánjunk bármit is Istennek! Segítsen meg bennünket a Lélek, hogy készségesek legyünk a szükség idején! Ámen