Azt a tudatos embert kutatom, akiben a logika nem nélkülözi az alázatot

ApCsel 5,34-42 - Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, felállt a főtanácsban és rövid időre kiküldte az embereket. Azután beszédet intézett hozzájuk: „Izraelita férfiak, vigyázzatok magatokra, mit tesztek ezekkel az emberekkel! Mert a közelmúltban fellépett Teudás, azt mondta önmagáról, hogy ő nagy valaki, és szám szerint mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. Őt megölték, azokat pedig, akik hittek neki, mind szétszórták és semmivé lettek. Őutána az összeírás napjaiban fellépett Galileai Júdás, és magához csábította a népet. Ő is elpusztult, s akik egyetértettek vele, azokat mind szétszórták. Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok.” Igazat adtak neki. Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Nem is szűntek meg naponta a templomban és házaknál tanítani és hirdetni Krisztus Jézust.

Jn 6,1-15 - Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.” A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?” Jézus erre azt mondta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: „Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!” Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Azt a tudatos embert kutatom, akiben a logika nem nélkülözi az alázatot, a szemlélődő szelídséget, mely megengedi látni a láthatatlant mindenben.

Hamvas Béla mondja: "" A hagyományban lévő tudás őskori kinyilatkozás. Ez az őskori kinyilatkoztatás végtelenül világos és egyszerű: az ember eredete isteni, és az emberi élet egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát megőrizze. Az emberi életnek más feladata nincs. A hagyomány pedig, az emberi és isteni világ közti kapcsolat állandóságát tartja fenn. … A látás, amelyet a tudás fejleszt, akkor reális, ha az ember a kinyilatkoztatást látja, és egyre jobban látja. Mikor már nem lát egyebet, csak ezt az egyetlen ősvalóságot, akkor az éberségre megérik. Az éberség intenzív érzékenység, amely nem csak az érzékekké és a léleké, hanem az intellektusé, az ösztöné, a szellemé is. A legmagasabb éberség azonban: a legintenzívebb érzékenység ennél több. Isten ébersége nem érzéki és nem lelki és nem szellemi, hanem ez: a szeretet. Lao-ce mondja: "Akit az ég meg akar óvni, azt szeretettel őrizteti." Isten a világot szeretettel óvja és szeretettel őrzi. Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet." (idézet a Sciencia Sacra-ból)

„mindenki tudja, hogy a világban semmi sem valódi, és azt, ami itt van, meg kell ismernie, mint tőle távol fekvő és vele meg nem egyező mást.” (Scientia Sacra II. rész – 1. fejezet)

Ha az ember elvonatkoztatni próbálja magát attól, ami benne isteni, akkor halálra ítéli önmagát. Erről tanúskodik a mai ApCsel idézet is, amikor leírja Teudás és Júdás sorsát is. Ami persze, nem zárja ki azt, hogy a történelem részei ezek is. Azonban mind ez azt igazolja, hogy Isten van minden emberi önértékelés, és félreértés birtokában is, vagyis képességgel bír, hogy minden gőg és önzés ellenére is ura maradjon a teremtésnek, és még a rosszat is képes legyen az ember javára fordítani. Azonban az egyén, illetve, akikkel az egyén közösséget képes alkotni, az isteni ellenében, annak a tragédiája nem kerülhető el.

Amikor a megváltás művéről beszélünk, akkor nem társadalmat, és nem közösséget próbálunk megszólítani, hanem csak és kizárólagosan a személyt, akiért felelősséggel tartozik minden krisztushívő. Mert üdvösségünk nem kelepce, hanem remény, de, mely a személyesség viszonyában válhat csak értékké, és reménnyé. Az apostolok, és általuk mi mind, ezt a feladatot hordozzuk, Krisztus örökségeként.

Istenünk, Te legyél a Szentlélek kegyelmei által kézvezetőnk, hogy Veled együtt lehessünk képesek tudást, hitet, és érzékelést birtokolni! Ámen