Isten paradoxonja: Úgy tűnik, hogy mindent kockáztat

Iz 7,10-14 - Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: „Nem kérek, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

Zsid 10,4-10 - Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért mondta, amikor a világba jött: „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megteszem, Istenem, a te akaratodat.” Először azt mondja: az „áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked”, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Aztán azt mondta: „Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat” [Zsolt 40,7-9G]. Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.

Lk 1,26-38 - Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni [Iz 7,14]. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” [2 Sám 7,13; Iz 9,6]. Mária erre megkérdezte az angyaltól: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen” [Ter 18,14; Jób 42,2]. Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

Isten paradoxonja: Úgy tűnik, hogy mindent kockáztat, és ugyanakkor valójában semmit sem.

Nem feszítheti szét az idő a teret!? A tér időtlen teljesség, a maga változásával is – mely az idő terhe!

Bizonyos vagyok benne, hogy a tér az Istené, és Istentől való elrendelés – minden, ami változó – a változók befogadására, állandósult változásával is. De mert a változás, valójában a teremtett létező – a valóság, Istentől rendelt szabadságának bizonyítéka. Azonban Isten akaratából arra való a szabadság, a szabadságot megjelenítő változás, hogy a változás, a szabadságával kiszoríthassa a térből az időt. Melyben Isten még a gonosznak is megengedi a maga szabadságát! Ugyanakkor Isten ura a térnek. De, mert önmaga időtlen, örök, és állandósult.

Az Isten által uralt térbe helyezkedik bele, illetve, magára véve az ember minőségét. De, tudva, és ismerve, hogy ezzel önmagát átminősíti, megalázza. Pontosan azért, mert ebben a térben, ami már az idő korlátai közötti, szabad mozgása van a gonosz léleknek is. Isten önmagát kiteszi a kísértésnek. Már akkor, amikor Máriára bízza a kegyelem állapotát. Arra a zsidó asszonyra, aki már felkészült a jövendölések beteljesedésére. Aki ismerte az Írásokat, és bele tudta helyezni magát Isten kinyilatkoztatásaiba. „De van Isten az égben, aki feltárja a titkokat és tudtára adja Nebukadnezár királynak, mi fog történni az utolsó időkben. Ez az álom, amelyet fekvőhelyeden elméd látott: Arról gondolkodtál, ó király, fekvőhelyeden, hogy mi fog történni. Nos, aki feltárja a titkokat, az megmutatja neked, mi fog történni. Én elnyertem e titok kinyilatkoztatását, nem mintha bölcsebb volnék, mint bármely más élőlény, hanem azért, hogy a megfejtésről tudomást szerezzen a király, vagyis hogy megértsd elméd gondolatait.” [Dán 2,28-30] Mária azonosulni tudott azzal, hogy Ő is lehet király, Istentől rendelt, Isten előtt olyan személyesség, aki nem kevesebb egy földi királynál. Így lehetünk mi mindnyájan Isten terében, az idő szorításában is már szentekké. Ha megértjük az Írás ránk vonatkozó szavait. Ha el hisszük, hogy az írásban a mi sorsunk, a mi elrendeltetésünk is benne van. Meg kell találnunk, mit bíz ránk az Isten kinyilatkoztatásából. Hova helyezett el engem az Ő terében. Ebben a teremtett valóságában, melyből kialakulhat az én saját időtlenségem, azonosulásom az Isten időtlen, örök, és állandósult valóságával.

Isten föl akarja tárni az Ő titkait, előttem, számomra, a pont nekem szánt titkát, de ahhoz vissza kell térnem bűn nélküli állapotomba. Tudnom kell elengednem a bűneimet, átengedni Istennek, megbocsátottá kell lennem, kiengesztelődését elfogadni, szeplőtelenné kell lennem újra. Kegyelmi állapotomat kell megélnem. Misztikussá kell lennem. Már időnként bele-bele kóstolhatok ebbe az állapotba. Add meg Uram, hogy egyre többet, és egyre inkább válhassak misztikussá, Veled azonosulttá! Ámen