Jézus szájából elhangzik az, ami bizonyítéka talán

Iz 49,1-6 - Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” De én azt mondtam: „Hasztalan fáradoztam, hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet! De igazságom az Úrnál van, és munkám jutalma Istenemnél.” Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”

Jn 13,21-33.36-38 - Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: „Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.” A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keble felé hajolva foglalt helyet. Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: „Ki az, akiről beszél?” Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az?” Jézus azt felelte: „Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.” Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: „Amit teszel, tedd meg gyorsan!” Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: „Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!”, vagy, hogy a szegényeknek adjon valamit. Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Miután kiment, Jézus így szólt: „Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Ekkor Simon Péter megszólalt: „Uram, hová mégy?” Jézus azt felelte: „Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később majd követni fogsz engem.” Péter megkérdezte: „Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet is odaadnám érted!” Jézus azt felelte: „Életedet adnád értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.

Jézus szájából elhangzik az, ami bizonyítéka talán annak, hogy mennyire egy, elválaszthatatlanul egy Ő az Atyával, míg testében – itt még – egy az emberrel, és az emberen keresztül a világgal: „Jézus pedig azt mondta neki: „Amit teszel, tedd meg gyorsan!” … Miután kiment, Jézus így szólt: „Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti.”

Az ember vonatkozásában azt mondjuk: meghasonlott lélek. Jézus vonatkozásában, hogy teljes mértékben ember, de teljes mértékben Isten is. Jézusban a test és a lélek egy időben, egyszerre van jelen.

Júdás megszólítása úgy hangzik, mintha Jézus bátorítaná őt, hogy tegye meg tettét. De, mert Jézus tudja, hogy ennek meg kell történnie. Ő már ezt a dolgot elrendezte az Atyával, vállalja; tudva és engedelmeskedve egész emberségét átengedve az Atya akaratának. Végig gondolva a tettét: bizony, ha emberként nem is látom, hogy mi vár rám, csak tudom, hogy az borzalmas a számomra, viszolygok attól, hogy elfogadjam. De Jézus pontosan tudta, látta azt, hogy mi mindent jelent az amit vállal, és így mondott igent az Atyának. Ezért, ezzel a józansággal mondja ki azt, hogy „Most dicsőült meg az Emberfia”. Mai szavakkal, emberi szóval mintha azt mondta volna, hogy „emberként most mondtam ki azt, hogy legyen Atyám a Te akaratod szerint, képes voltam rá, megtettem”! Jézus itt lépte át a küszöböt e világból, a dicsőség fényébe. Gondolatának a többi része, az már mind ennek a természetes következménye: Ha az ember képes igent mondani Isten vele való szándékára, akkor az emberben megdicsőülhet az Isten. Ami azt jelenti, hogy e világ egy piciny darabja istenül meg a személy által, a megszemélyesült anyagi világban. Általam, a személyem által válhat szentebbé a világ, egy picivel nagyobbá Isten világa, országa már itt a földön. Amivel én Isten szándékát képes vagyok szolgálni, azért Isten nem marad adós! Igen, azért Isten megdicsőíti önmagában a személyt. Így vannak a szentek, akikről egyértelművé lesz számunkra, hogy Isten elfogadta az Ő igenjüket, ill. bennük találkozott az ember cselekvő alázata az Isten szándékával.

Erre vonatkozik a Leviták könyvében elhangzó isteni tanítás: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!” [Lev 19,2], amire később Péter is figyelmeztet (l.: 1Pét 1,16). De Páltól is felhangzik a tanítás (l.: 1Tessz 4,3). Rám is vonatkozik, nem áll meg Isten tanítása az Új szövetség küszöbén, Jézus által is erre szólít fel minden nemzetet: ’a nemzetek világosságává tette (Jézust), hogy eljusson (az Isten) üdvössége a föld végéig.’

Ha ilyen világosan látom szavad, és hallani engeded hangod, akkor segíts meg, hogy követe, tanúja bírjak lenni szavadnak! Ámen