Ez az eszköz mindenkor Isten kezében van!

Ter 37,3-4.12-13a.17b-28 - Izrael ráadásul minden fiánál jobban szerette Józsefet, mert öregségében nemzette, ezért készíttetett neki egy tarka köntöst. Amikor testvérei látták, hogy apjuk őt minden fiánál jobban szereti, meggyűlölték, és egy jó szót sem tudtak szólni hozzá. Amikor testvérei egyszer apjuk nyájait legeltetve Szíchemben tartózkodtak, Izrael azt mondta Józsefnek: „Testvéreid Szíchemben legeltetik a juhokat. Gyere, hadd küldjelek el hozzájuk!”

József elment tehát a testvérei után, és Dótainban meg is találta őket. Amikor messziről meglátták, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. Így szóltak ugyanis egymáshoz: „Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai!” Amikor azonban Rúben meghallotta ezt, azon volt, hogy kiszabadítsa a kezükből, ezért így szólt: „Ne vegyétek el az életét! Ne ontsatok vért, inkább dobjátok ebbe a pusztai vízverembe, és őrizzétek meg tisztán a kezeteket!” Ezt csak azért mondta, mert ki akarta szabadítani a kezükből, és visszaadni atyjának. Így tehát, amikor odaért testvéreihez, azok tüstént lehúzták róla a tarka, bokáig érő köntöst, őt pedig beledobták a régi vízverembe, amelyben nem volt víz. Amikor aztán leültek enni, és föltekintve látták, hogy izmaelita vándorkereskedők jönnek arrafelé Gileádból, és fűszert, gyantát és mirhazsengét visznek tevéiken Egyiptomba. Júda ekkor azt mondta a testvéreinek: „Mi hasznunk, ha megöljük testvérünket, és a vérét eltitkoljuk? Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak, és nem szennyezzük be a kezünket. Hiszen testünk és vérünk ő!” Testvérei hallgattak szavára, és amikor odaértek a mádiánita kereskedők, kihúzták a vízveremből, és eladták az izmaelitáknak húsz ezüstért. Azok elvitték Egyiptomba.

Mt 21,33-43.45-46 - Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: „A fiamat majd tiszteletben tartják.” De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: „Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.” Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?” Azt felelték neki: „A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.” Jézus ekkor azt mondta nekik: „Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben”? [Zsolt 118,22-23] Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit. Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt.

Ez az eszköz mindenkor Isten kezében van! „elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit” De, hogy ez pontosan ma, a sede vacante kezdetén hangzik el! És nagyböjtben, amikor újra kellene értékelnem a hitemet, kapcsolatomat Istennel. Képes vagyok ráépíteni, Krisztusra? Építő vagyok, és épülő? Mennyire érzem, tudom, hiszem Krisztust, mint szegletkövet, alapot? Vak hittel hagyatkozom a Szentlélekre, vagy szabad akaratom tudatos igenlésével, ami mellett elvégzem a magam dolgát, hogy társává legyek Isten szándékának? Vagy értékesítem aranykészletemet?

Amire Jézus itt figyelmeztet, az az, hogy nem elég az, hogy dolgozom Isten országáért, akár csak önigazolásomra. Jézus Isten akarataként, azt akarja megértetni, hogy Isten számára kell gyümölcsözővé lenni. Vadhajtásaimat lenyesegetni minden tavasszal, hogy frissen termő ágak hajthassanak ki, melyek bőséges terméssel örvendeztetik meg a Gazdát nyár végére. Szüretre éhesen cselekedni. A betakarításért tüsténkedni.

Ne olyan szőlőtő legyek, ami ágas – bogas, kócos, hanem olyan, melyből új élet serkenhet. Amit érdemes metszeni, és majd gondozni, permetezni, stb. mert bizonyos lehet benne Jézus, a vincellér, hogy bőséges termést várhat tőlem.

Észreveszem, milyen gondoskodással van irántam, hogy bőséges termésre lehessek képes? Mit jelent, hogy megmetsz, kapálgat, vagy permetez? Hagyom, vagy elhajolok, kitérek gondoskodó szeretete elől? Kérdéseim nem de, szándékából azok? Megengedi számomra, hogy kérdezzek, de azért, hogy feleletet keressek rá. Keresem, akarok változni, merek változni, tudok változni, hogy bőségesen termővé váljak? Mit kezdek azzal, hogy rám süti napját, éltető melegét? Hogy öntözget langyos esővel, hogy viharos széllel kelteget rosszul viselt álmaimból?

Jézus terében élni! Jelenemben találkozásom van a vincellérrel, aki megújító szeretetével már szájában ízleli zamatomat, megváltásomat. Megváltottá, minden évben újra, meg újra – a nagyböjtöt megélve – megtérővé, megmetszetté, megfiatalítottá vagyok képes válni, az Ő terében élek?

Hitemmel le bírom győzni gőgömet, kishitűségemet, vagy okoskodásomat, melyek elhajlásaim a gondoskodó és megújító szeretete elől? Ki kell használnom, javamra kell, hogy váljon oltó kése, metszőollója, ásója, permetezése.

Bírni akarom Istenem szeretetedet, mely termővé akar formálni, alakítani ezen a tavaszon is! Nem utasítalak el, elfogadom megújító, lelkesítő, bátorító, felvilágosító kegyelmeidet! Nem szeretnék tűzre kerülni, csak azért, mert értelmetlennek tartod rám áldozott fáradozásaidat. Ámen