A nagy egymásra találás, a nagy egymásra hagyatkozás.

MTörv 26,16-19 - Ma az Úr, a te Istened azt parancsolja neked, hogy tedd meg mindezeket a parancsokat és rendeleteket: tartsd meg tehát és teljesítsd őket teljes szívedből és teljes lelkedből. Te ma az Urat választottad, hogy Istened legyen, hogy az ő útjain járj, megtartsd szertartásait, parancsait s rendeléseit, s az ő szavának engedelmeskedj. Az Úr pedig ma téged választott, hogy tulajdon népe légy, amint szólt neked, s megtartsd minden parancsát, s fennköltebbé tegyen téged minden nemzetnél, amelyet teremtett, a maga dicséretére, hírnevére és dicsőségére, hogy szent népe légy az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta.”

Mt 5,43-48 - Hallottátok, hogy azt mondták: „Szeresd felebarátodat [Lev 19,18] és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.

A nagy egymásra találás, a nagy egymásra hagyatkozás. „Te ma az Urat választottad”, „az Úr pedig ma téged választott”.

Abból a szempontból vizsgálódom most, hogy nem az a fontos, hogy én szeretem Istent, hanem az, hogy Ő szeret engem. Szeretete okán tulajdon népének vagyok a tagja. Így kell hallgatnom figyelmeztetését, aminek megtartása Hozzá tesz engem illőbbé, és fennköltebbé (méltóságteljesebb, fenségesebb). Aki nagyobb nálam; de nagyobb mindennél, mit teremtett valóságomban ismerhetek! De, csak akkor vagyok képes erről így vélekedni, ha nyitott vagyok a világra, és szeretettel tekintek mindenre, ami a világ megismerése által az enyém lehet. Megismerést említek és nem birtoklást. Ha birtoklást említenék, akkor azt demonstrálnám, hogy nem hiszek az örök életben. No, mert ebben az éleben, és ehhez az élethez való ragaszkodás jelenti azt, hogy amit ebből a világból megkaparinthatok, ahhoz ragaszkodom. „Amit nem engedek el magamtól, azt úgyis kitekeri a kezemből az Isten!” Mert ellenére, semmihez sem ragaszkodhatom. Igazából akkor vagyok bajban, ha már Isten nem harcol értem, mert az azt jelenti, hogy véglegesen lemondott rólam. Nem lát esélyt rá, hogy megmenthet.

Vagyis, jelenvalómnál, jelenlétemnél, már nem válhatok fennköltebbé! Ami nem fejlődik már tovább, az elhal. Akkor tehát halott ember vagyok, már életemben. Elképzelni is rossz, hogy nincs jövőm, esélyem, lehetőségem az élet megtartására.

Ha semmit sem akarok birtokolni, akkor lehetek képessé arra, hogy mindent és mindenkit elfogadjak, megértővé legyek mások töredékességével szemben is, és jóra való képességében higgyek. Nem mondhatok le senkiről, vagyis lehetőséget kell adnom a számára, hogy jobbá lehessen, ha akar. Ez a megbocsátás, és az ítélkezéstől való távolmaradás. Erről a tőről fakad az a mentalitásbéli eltérés is, hogy nem lopok azért, mert mindenki lop; nem csalok azért, mert mindenki csal. Ellenben kész vagyok dolgozni más helyett is, jót tenni azokkal is, akik velem rosszat tesznek. Talán azért, hogy segítsek neki, hogy ki tudja mondani, hogy bocsánat.

Érző szívet, a Te szeretetből táplálkozó szívet adj nekem Istenem! Ámen