Szent Pál soraiból ma két szót emelnék ki: „akik általa”.

Zsid 7,25 - 8,6 - Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon. Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút [Zsolt 2,7; 110,4]. Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben [Zsolt 110,1], mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített [Szám 24,6G]. Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat. Ha ő a földön volna, nem is volna pap, mert ezek a törvény szerint mutatnak be áldozatokat, az égi dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten Mózesnek megmondta, mikor a sátrat készítette: „Nézd - mondta -, készíts mindent arra a mintára, amelyet neked a hegyen megmutattam!” [Kiv 25,40] Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul.

Mk 3,7-12 - Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia.” Ő azonban keményen rájuk parancsolt, hogy ne árulják el őt.

Szent Pál soraiból ma két szót emelnék ki: „akik általa”. E két szóban megfogalmazódik, meghatározásra kerül az ember és Jézus Krisztus viszonya. Mely viszonyt, mindkettő Isten központúsága teszi világossá, értelmezhetővé.

Itt áll elém Jézus főpapi imája: „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk … Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek” [Jn 17,21-23].

Egyik – az ember –, aki bűnös, töredékes, gyenge gyarló teremtett milyenségében folyamatosan eltávolodik attól a jótól, ami számára elkészítve van a kezdetektől. Akiről már Isten látja, hogy, ha nem tesz valamit érte, akkor elveszik, mert magától képtelen és kétségbeejtően lehetetlen a jóra; képes mindent félre érteni és félremagyarázni. Isten birtokában azonban ott van az emberről készített őskép, a „prototípus”, aki egészen Isten hasonlatosságára lett alkotva, ősi tisztaságában. Isten akaratából a teste, és egészen őszintén, sápadt fehéren, mely áttetszőn azonosult lelkileg magával az Istennel, Ő Jézus, az igaz lélek-ember. Akit Isten bevon a teremtésébe, beleállítja az idő tengelyébe, jubileumot teremt általa, vele: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” [Lk 4,18-19]. Vagyis, hogy visszaállítja a romlás előtti állapotot. Amit nagyon sajátságosan old meg. Nem katarzist, vagy botrányt teremt, nem felforgat mindent, hogy majd újra építse azt, ami rossz lett, hanem elküldi azt, akire, ha hallgat az ember, akkor jobb lehet! Tehát, Jézusban is az Ember cselekvő jó szándékára építi a megújulást. Isten még mindig bízik az emberben, hogy képes megérteni, mi az ami a javára van, mi az ami nem. Az Isten továbbra sem húzza ki a talajt az ember alól, továbbra is megtartja szavát, a teremtésben az embernek adott szabad akaratára bízza önmaga sorsát. De! Jézusban kiengesztelődik az emberrel. Azaz, hogy kijelenti, hogy új lappal kezdheted, elfelejtek neked mindent, ha elhiszed, és elfogadod azt, hogy szeretlek, és minden amid van az én szeretetemből van.

Ez az ember nagy drámája: képes-e hinni a „megérzésében”. Abban, hogy van része benne, ami egészen Istenből a rész, ami a jóra inspirálja. Lehet, hogy az a jó, amire önmagam nem is gondolok, hogy az a jó nekem. De azért lehetséges ez, mert szellememben, gondolataimban, érzéseimben más irányt vettem, mint Akinek teremtett az, Aki teremtéséből vagyok! Aki akaratából Valaki lehetek, lehetnék. És még mindig nem késő, hogy ezen változtassak, ezt belássam! Bele tartozom azok közé, „akik általa Istenhez közelednek”? Akarok, szeretnék, vágyom rá! Ámen