Akit Krisztusba oltottak, azt Krisztus papságába is beleoltották.
Zsid 7,1-3.15-17 - Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor az a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve először is azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya [Ter 14,17-20], azaz a békesség királya; apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg; mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten Fiához, és pap marad mindörökké [Zsolt 110,4]. Ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkizedekhez hasonlóan más pap támad, aki nem a testi parancs törvénye szerint lett azzá, hanem az örök élet ereje szerint. Mert így szól a tanúságtétel: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt 110,4].
Mk 3,1-6 - Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: „Állj középre.” Aztán megkérdezte tőlük: „Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.
Akit Krisztusba oltottak, azt Krisztus papságába is beleoltották.
>>Az Úr Jézus, akit "az Atya megszentelt és a világba küldött" (Jn 10,36), a Lélek kenetében, mely őt fölkente, egész titokzatos testét is részesíti: benne ugyanis a hívők valamennyien szent és királyi papsággá lesznek, Jézus Krisztus által lelki áldozatokat mutatnak be Istennek, és annak erőit hirdetik, aki a sötétségből meghívta őket csodálatos világosságára. Nincs tehát olyan tag, akinek ne volna része az egész test küldetésében, hanem mindegyiknek szentül kell tisztelnie szívében Jézust, s prófétai lelkülettel kell tanúságot tennie Jézusról.
Ugyanaz az Úr azonban a hívők között, hogy egy testté szerveződjenek, amelyben "más a szerepe minden tagnak" (Róm 12,4) egyeseket szolgává tett, hogy a hívők közösségében felszentelésük folytán hatalmuk legyen áldozatot bemutatni és bűnöket megbocsátani, s hogy Krisztus nevében az emberek javára nyilvánosan is gyakorolják a papi hivatalt. Így tehát, miután elküldte apostolait, amint az Atya küldte őt, Krisztus az apostolok által saját felszentelésének és küldetésének részeseivé tette ezek utódait, a püspököket, kiknek szolgálati feladata alárendelt fokon átszállt a papokra, hogy a papi rendbe kerülve a Krisztustól kapott apostoli küldetés teljesítésére, a püspöki rend munkatársai legyenek.<< (PO – Zsinati dokumentum 2.)
Miként a keresztség, úgy a papi szolgálat is eltörölhetetlen jellegű. Legyen az akár királyi, akár felszentelt szolgálat.
Nekünk, királyi papságnak, mely Krisztus szent nemzetéhez tartozók lettünk, mindegyikünknek küldetése Istentől, hogy hirdessük örömhírét, azt, hogy „Isten a Szeretet.” [Jn 4,8]. Aki mindenekelőtt szeretett (l.: 1Jn 4,19). Nem is azt kéri, hogy ezért szeressük, csupán azt, hogy fogadjuk el a szeretetét, engedjük meg, hogy szeressen engem, személyesen! Isten kiválasztott magának. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.” [Jn 15,16] Ezek Jézus szavai, aki arra hív, arra rendel engem, bennünket, hogy evangelizáljunk. A papságra szóló hivatásunk, hogy hirdessük az örömhírt, evangelizáljunk. Az újkori felismerés az, hogy bizony a kor társadalmi fejlődésével párhuzamosan nem fejlődött a mi evangelizálásra való képességünk. Evangelizálni csak az válhat alkalmassá, aki személyes élményeivel megtapasztalta már Isten végtelen szeretetét, vagyis akinek a hite az a hit, amit úgy hívunk, hogy saját tapasztalat útján a sajátja. Ezek a megtérők, akik megdöbbennek, és megdöbbenésükben képesek kimondani, hogy Isten szeretete valóság, megtapasztaltam, hogy megajándékozott vagyok. Úgy válhatok evangelizátorrá, evangelizálásra alkalmassá, ha már rádöbbentem, hogy Isten az a szeretet, aki feltétlenül, minden feltétel nélküli módon szeret. Nem azért, mert én bármilyen is vagyok, megütöttem azt a szintet, hogy szerethessen. Hanem azért szeret, mert én az övé vagyok: „Most pedig így szól az Úr,a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael:"Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy.” [Iz 43,1] Szeretetéből, és a szeretetében vagyok! Ezért semmit sem kell tennem. De, ha valóban megélem az Ő szeretetét magamon, már nem vagyok képes semmit sem tenni Érte, Aki szeret. Ahogy azok, akikkel Jézus csodát tett, és hiába mondta nekik, hogy ne szólj semmit, csak menj és mutasd meg magadat a papoknak, azok azonban nem tudták befogni a szájukat, mert hittem Benne, Krisztusban, aki velük csodát tett. AZ Krisztus népe, aki magán felismeri Krisztus tetteit! El kell tudnunk mondani magunkról, hogy én már az Ő része vagyok, mert megváltott engem. Rajtam már teljesült a csoda: megtapasztalom, hogy üdvösségem, Isten országa nem eljövendő, hanem már benne élek, mert Krisztus él bennem!
Mindennek következménye a szolgálatom, az evangelizálásom.
„Az új evangelizációnak három alapvető síkja van – amely összecseng az egyház négy alapfunkciójával –, ez pedig: a prófétai, papi és királyi evangelizáció:
A prófétai evangelizáció (martyria) az evangélium szóval való továbbadása. Azért nevezzük prófétainak, mert Istent küldötteiként, az Ő nevében szólunk és magáról Istenről. Két alapvető szakaszból áll: a kérügma első hirdetéséből és a katekézisből.
A papi evangelizáció (leiturgia) középpontjában az Istennel való személyes találkozás létrejötte áll, amely egy közvetítő, „pap” segítségével jön létre: aki pontifex, azaz hídverő. Voltaképpen hídverés ember és Isten között, Isten meghívására és megbízatásából. A papi evangelizáció eszköze az imádság: közbenjárói ima, az Isten jelenlétét megtapasztaló imák, Isten szeretetének jelei (gyógyulások), a találkozások Isten és ember között, a szentségek. A papi evangelizációt az általános és a felszentelt papság végzi, ki-ki saját hatalmának megfelelően.
A királyi evangelizáció (diakonia) az evangélium tettekkel való bemutatása, mely jel a világban, kontraszt és vonzó. Parafrázisban mondva: élj, úgy, hogy mindenki úgy kívánjon élni, ahogy te; vagyis, mint egy király.
Ez nem azt jelenti, hogy az evangelizációnak három útja lenne, amit be lehetne külön-külön járni.
A prófétai, papi és királyi evangelizáció együtt létezik, együtt hatékony és csak együtt valódi. Igaz ez egyéni, közösségi, plébániai, egyházmegyei szinten is: minden evangelizációs tevékenységünkben benne kell legyen mindhárom.” (Gyuris Gellért)
A farizeusok ebben hibáztak a ma olvasott evangéliumban. Talán azért, mert túlságosan a törvény merevségében éltek, és nem az Istenbe vetett hit volt a szeretetük mércéje. Amikor a mai evangéliumot olvasom, akkor miattuk ez a három szó jut az eszembe: irigység, féltékenység, álnokság. Mintha törvényszerű lenne, hogy az a mentalitás, amit ez a három szó jellemez, az okvetlenül összekapcsolódna. Persze nem zárható ki az sem, hogy ebben a dologban közrejátszott a meg nem értés, és ezzel az emberi együgyűség is. Azonban mindenesetre az elmondható erről, hogy mind ez úgy válhat meghatározóvá az emberben, ha a szeretet hiányzik. Pontosan az a szeretet, ami abból táplálkozhat, hogy engem szeret az Isten, aki szeretetében nem megosztott, és nem személyválogató, ellenben személyes, és „nem hagy el soha”.[Iz 54,10]. Pedig ezt, már nekik is ismerniük, tudniuk kellett.
>>… Kérjük a keresztényeket és minden evangelizálót, fontolja meg imádságban a mondottakat: hogy az emberek ugyan üdvözülhetnek Isten irgalmas kegyelméből egyéb utakon is, ha mi magunk nem is hirdetjük nekik az evangéliumot; – de vajon mi magunk üdvözülhetünk-e, ha az evangéliumot nem hirdetjük: hanyagságból, félelemből, szégyenkezésből. … Isten ugyanis azt akarja, hogy az evangélium magvát ember hintse el embertársa lelkébe. Rajtunk áll, hogy e mag fává terebélyesedik-e és gyümölcsöt terem-e. …<< (EN 80)
Istenem, Urunk, Jézus Krisztus, tegyél képessé műved szolgálatára! Ámen