Jézus, akiről mondhatjuk, hogy a megosztó.

Zsid 4,12-16 - Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk. Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

Mk 2,13-17 - Ezután megint kiment a tenger mellé. Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket. Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt, és követte őt. Mikor később asztalhoz ült ennek a házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; sokan voltak ugyanis, akik követték őt. Az írástudók és a farizeusok, azt látva, hogy a vámosokkal és bűnösökkel eszik, megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta és azt mondta nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Jézus, akiről mondhatjuk, hogy a megosztó. De ezt maga is állítja magáról. Benne, és általa válik az ember számára színtisztán egyértelművé, hogy mi a jó és mi a rossz fogalma közötti különbség. Benne válik az igen igenné, és a nem nemmé. Az emberben megjelenő Isten a világban Jézus, aki által lesz Isten az ember számára – minden ember számára (!) – elevenné, hatékonnyá, áthatóvá, hogy megérintse a szívet. Mert, ha megérinti, lehet csak képes az abban lévő gondolatokat és szándékokat megítélni. Ezzel együtt, számunkra megítélhetővé tenni mi jó és mi rossz.

Ebből az következik a számomra, hogy nincs törvény szerinti egyértelmű igazság. Az igazság nem a törvényben fogan, hanem a Lélekben, melyet Isten az ember szívébe égetett. Amit az ember, vagy tudatosít, és tudatállapotában elfogad, életévé vált; vagy elutasítva, életellenesen visszájára fordít – ami nem más, mint a gonosz szolgálatába felkínál, átenged.

Azonban az élet csodálatos adottsága az ember számára, hogy Isten az életet úgy adja az ember kezébe, hogy azzal, egész életében úgy sáfárkodhat, ahogy csak akar, szabadon. Az utolsó pillanatig megengedi, hogy felismerhessük a magunk számára a végső, és az egyetlen igazság lényegét.

Ide kívánkozik Pilinszky Jánosnak néhány „hasadékában” fellelhető kinyilatkoztatása. (Mert, hogy Pilinszkyt értsem, bele kell helyezkednem az Ő bonyolult életérzésébe. Ami sokkal inkább érzékenység, ami széthasadt személyiségéből sajátja. A hasadékaiban van lehetőségünk rácsodálkozni éleslátására, megízlelni kinyilatkoztatásainak értékeit, érdemeit, melyeket megosztani képes volt velünk.) „… minden angyal merő alázat. És Isten maga a színtiszta alázat. … Egyedül Isten az, akinek nincs szüksége senkire és semmire, s aki mégis mindennek és mindenkinek „helyet ad” – hogy egyek legyünk benne.” Elméjének józanságában halljuk meg a jobb latorban, Isten nekünk kínált lehetőségét: „Ki volt ez az ember, ez a gyilkosságért keresztre vert bűnöző, akinek Jézus maga ígérte meg szóról szóra, betűről betűre az üdvösséget? Bűnöző ember volt, aki semmit sem tudott Jézusról, aki meg se volt keresztelve és akinek fogalma se volt Jézus istenségéről és tanításáról. Még itt a kereszten is véletlenül lógott és szenvedett az Úr szomszédságában.

Mi tette mégis szentté? Két dolog. Az egyik: hogy tudta, jogosan bűnhődik. A másik, hogy elhatárolta magát szenvedése magaslatán az erkölcsöt féltő farizeusok álszent alázatától, mellyel a vallás „tisztaságát” féltették, a kárhozott lelkek jellegzetes ítélkezésre, menthetetlenül kicsinyes ítélkezésre zsugorodott poklától, jelentkezzék az a színlelésben hangsúlyozott alázat, vagy a betű szerinti magabiztosság maszkjában.

Igen, a jobb lator volt az egyetlen, aki tudta, hogy joggal agonizál, s aki a farizeusok és a bal latornak a farizeusokénál semmivel se különb szavaival szemben jó szót szólt a középső haldoklóról. S ez elég volt ahhoz, hogy ő legyen az egyháztörténet egyetlen szentje, akit maga a Megváltó avatott azzá. S ha ez igaz, mint ahogy igaz, épp korunkban nem ártana az Evangélium egészét Isten agóniájának eme haláltusa mélységű pontjáról, a megváltás pillanatának valóságos szintjén, a mélységek mélységéből kiindulva igyekeznünk megérteni és befogadni. Jézus, amikor egyesült a jobbik latorral, egyedül és fennhangon, mint senki mással, egyúttal végső kérését intézte hozzánk: legyetek, mint ez a gyilkos, jobbra tőlem.” (Két „rendhagyó” szent - részlet - Új Ember, 1980. április 6.)

Ne felejtsük el, hogy Krisztus keresztáldozata, halála óta – de mert feltámadt – a végsőkig van esélye az embernek az üdvösségre! De lehet, hogy még az után is. Hiszen akit Isten úgy szeret, ahogy, az a végsőkig remélhet. De egyet nem visel el Isten, ha szeretetét kihasználják, visszaélnek vele, illetve megpróbálják kijátszani, megcsúfolni. Aki ezzel játszik, az egy nagy hazardőr, az sem csoda, ha vesztes lesz.

Uram, Istenem, a reményedben tarts meg engem! Ámen