Jézusnak nincs rá ideje, de szüksége sem

Zsid 2,14-18 - Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel [Iz 41,8-9]. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez [Zsolt 22,23], hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.

Mk 1,29-39 - Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres.” Azt felelte: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Jézusnak nincs rá ideje, de szüksége sem, hogy emberek dicsőítsék. Mondhatnánk, talán számon kérhetnénk, vagy kritikával illethetnénk, hogy nem volt képes a személyes emberi kapcsolatokat megélni, szemébe nézni a másik embernek, aki talán igényelte volna, hogy kiöntse neki lelkét, panaszkodhasson, és tanácsait kérje. Egyszóval: nem vállalt személyes lelkivezetést. Szabad ezt annyival elintézni, hogy nem ez volt a dolga?

A Szentírás nem tartalmaz olyan eseményt Jézus életéből, ahol valakivel hosszasan elbeszélget, ellátja tanácsaival, majd folytatja útját? De volt egy eset Nikodémussal (l.: Jn3), és egy másik a Szamariai asszonnyal (l.: Jn 4), ezek talán ilyenek lehettek.

De hiszen ott vannak az apostolok, a hetvenkettő, és az ötszáz tanítvány. Bizonyos vagyok benne, hogy ők voltak azok, akikkel személyes kapcsolatban állt, akikkel volt olyan kapcsolata, ami személyes, akiket szó szerint, személyesen vezetett, nevelt, tanított, hogy személyiségükben alakuljanak hozzá és Istenhez. Persze, hogy azokat, akiket személyesen nem ismert, akik személyesen nem ismerték őt (!), azokkal nem volt hajlandó olyan beszélgetésbe keveredni, ami kétséges kimenetelű lehetett volna. Jézus nagyon határozott és tudatos ember volt, Aki egyetlen olyan helyzetbe sem ment bele, ami félmegoldásokkal zárult volna, vagy zárulhatott volna. Legalább is ilyent nem tudunk. Jézus nyíltsága, őszintesége, egyenessége, határozottsága abban a személyes, az Atyával megélt imaéletben volt valóságos, átélt, és bizonyságokkal megerősített, ami minden emberi vonatkozását meghatározta, és befolyásolta. A „mindenben” hasonlósága a testvéreihez itt történt idézésé Páltól, azt jellemzi, hogy ismerte Az Ember minden képességét és képtelenségét, amivel ennek ellenére nem élt vissza, de nem is játszott rá, viszont, ki is tért az elől, ami benne Isten tisztaságát, egyértelmű megnyilvánulását akár csak megkérdőjelezte volna, vagyis egyetlen kísértésnek sem engedett! Amiért jött, azért élt, nem engedett meg magának olyan dolgot, ami ember mivoltában felülkerekedett volna az Atya akaratán, melyet Benne akart teljesíteni. Az ima élete, és élete teljes összhangban volt. Biztos, hogy nem feledkezett volna a TV, vagy a számítógép előtt, csak mert kedve úgy tartotta, hogy ott „kipihenje” a vasárnapi szentmise, vagy istentisztelet fáradalmait. Istenem, Uram, Szentlelked által segíts meg engem, hogy képes legyek minden nappal, amivel Te ajándékozol meg engem, hasonlatosabbá válni Jézushoz! Ámen