Tulajdonképpen az ember rém nehéz helyzetben van

Iz 40,1-5.9-11 - Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! Egy hang kiált: „Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.” Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: „Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.”

Tit 2,11-14; 3,4-7 - Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélelemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé [Ez 37,23; Kiv 19,5].

Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága által, a Szentlélek újjáteremtő és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.

Lk 3,15-16.21-22 - A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Történt pedig, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek, s ez a szózat hangzott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” [Iz 42,1].

Tulajdonképpen az ember rém nehéz helyzetben van, mióta a világra született. És ezt úgy értem, hogy mindegyikünk, személyében van nehéz helyzetben.

E világ anyagi dimenziói közé születtünk, a gravitáció, a Föld középpontjának vonzásába. Azonban a Teremtő az embert mégis szellemi, sőt lelki lénynek teremtette – szándékolva, hogy azzá legyen. Vagyis, kezdettől ezt a kettősséget viseljük magunkon, vívódunk vele. Pál így fogalmaz: „éljünk józanul, igazként, istenfélelemmel” – bár ezen a világon kell ezt megélni, ami az ellenkezőjére ösztönöz. Mindeközben várjunk – folyamatosan valami jobbra, igazabbra, ami csupán reményünk lehet, amit úgy nevez, hogy Istenünk dicsőségének elérkezésére. Ami nem más, mint az örök élet reménysége, számunkra.

Jogosan érezhetjük úgy, hogy állandóan rángatnak bennünket: mikor a föld vonzása, a világ kedveskedése – anyagi állapotának, hozzánk való viszonyának engedünk, eközben eltávolodunk Istentől. Aki magához tartozónak tekint, és nem akarja, hogy megelégedjünk jelenvalóságunkkal, amit tulajdonképpen a számunkra készített, de csupán azért, hogy amíg itt tartózkodunk, addig jól érezzük magunkat, és ez az érzés, ez az állapot, elővételezze számunkra, hogy milyen csoda vár ránk az örök életben, Istennel közösségben. De, amire hogy eljussunk, eljuthassunk. E világi létünket, annak a létnek reményében kell eltölteni. Azaz, hogy ne használjunk ki minden lehetőséget ebből a kínálatból öncélúan, önmagunkért, hogy, nehogy a reménység elcsituljon bennünk. Nehogy elfelejtsük azt, hogy minden csak kezdet, átmenet, készület, tanulmányi út az örökkévalóságra.

Felmerül a kérdés: lehetséges így élni? Ennél a kérdésnél lép be az ember életébe a Fiú, hogy segítsen a válasz megfogalmazásában. Lenullázza az órát, a történelem óráját, és a tervezést, a képlet felállítását újra értelmezi, új alapokra helyezi. Azt mondja, hogy abból a megfontolásból állítsuk fel a képletet, hogy lehet így élni az embernek, lehet élete az embernek; ne abból induljunk ki, van élete. A jelen nem kiindulási pont, hanem a lehetőségek halmaza. Arra, hogy az ember képletben gondolkodhat, hogy számolhat, tervezheti a maga jövőjét.

Tehát, az nem történet, hogy vagyok. A történet kezdetét próbáljuk rekonstruálni, meghatározni, hogy a létezésünk történetté formálódhasson.

Az ember létformája nem a jelenlegi, az csak része, töredéke a létezésének. A jelenlétünk a lehetőségeinket hordozza magában, ami minden meggondolatlanságon, és elgondolhatón túli, mert elgondolhatatlan, felmérhetetlen az ember számára. Egy végtelen tág, szabad lehetőség arra, hogy minden lehessen, és mindenre lehessen, mi szellemi, lelki valóságának kielégültségét, a teljességet jelentheti. Ami, az az állapot, amit ma nem képes megélni, vagyis, amit ma képtelen megélni. Mert amikor ma, az ember, valami elképzelését, vágyát, célját, tervét, úgy érzi, hogy elérte, teljesítette, akkor mégis, mindenkor ott van benne a hiánynak az érzése. Nem jut el arra a teljes, gondtalan, felhőtlen örömre, amire vágyott. Mindig ott marad az a „de”, meg a „mi van akkor, ha”. Teljesedettségünk, rá kell jönnünk, hogy ebben a világban soha nem valósulhat meg, csak abban a más világban! Ezért kérem tőled Istenem, hogy segíts, és vezess engem az alázatra, a szelídségre, és a türelemre! Ámen