Tűnődjünk, gondolkodjunk el rajta

Iz 52,7-10 - Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz, aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz, aki szabadulást hirdet; aki azt mondja Sionnak: „Királyként uralkodik Istened!” Hallgasd! Őreid felemelték hangjukat, együtt ujjonganak, mert szemtől szemben látják, amikor visszatér az Úr Sionra. Örvendjetek, ujjongjatok együtt, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet. Felfedte szent karját az Úr, minden nemzet szeme láttára; és meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.

Zs 97 - Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Zsid 1,1-6 - Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki - mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével -, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban [Zsolt 110,1]. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: „Fiam vagy te, én ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]? És ismét: „Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?” [2 Sám 7,14] Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: „És imádja őt Isten minden angyala!” [MTörv 32,43G]

Jn 1,1-18 - Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: „Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Tűnődjünk, gondolkodjunk el rajta, hogy a világ a születéstől éli meg a változást, a kezdetet. De valójában a fogantatás pillanatától indul el a változás, ott van a kezdet. Igaz, hogy ezt csak az érzi meg, akiben ott van a fogantatás. Akiben megfogan az élet, az éltető szikra, az ismeri fel a világosság jelentőségét. Hiába beszélek annak a világosságról, aki csak a sötétséget ismeri. Ha így gondolok érzékszerveimre, hogy általuk valami csodálatos új ismeretekre nyílik lehetőségem, ami mind gazdagítani akar engem, felvilágosítani a fényességről, akkor előbb, vagy utóbb eljutok arra a kérdésre, hogy mi kell, hogy ebből értékké váljon bennem, és mit kell kezdenem ezekkel az értékekkel, hogy ne legyek, ne tűnjek, minderre érdemtelennek, méltatlannak? Mert hiszen, „mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet”! Látva látókká, hallva hallókká, szeretve szeretőkké tett bennünket Isten! Érdemtelenül, érdemessé tett … De mire is? Életünk van, beleavatkozhatunk, beleszólhatunk az élet alakulásába. Sorsunk vagy sorstalan, vagy, … Isten akaratából való, vele való azonosulás. Akkor mi és ki az Isten? Nem vagy, hiszen minden, ami az embert ujjongásra, optimizmusra, örömre, boldogságra akarja juttatni. Bár úgy fogalmazok, mintha a cél lenne mindez, mégis úgy értendő, hogy folyamatában lehet az: megelégedettség abban, hogy Istenben létezésünk biztonság, és bizonyosság abban, hogy életünk és létezésünk kiiktasson minden bizonytalanságot, elbizonytalanodást, elégedetlenséget, csak azért, mert magunk semmit sem tudunk a jövőnkről. Ami amúgy is lehetetlenség. Mert minden teremtmény jelenidejüségében az, teremtmény. Vagyis a teremtettségünkben állandóan változók vagyunk, állandósult állapotunkat ezen dimenziók között nem tapasztalhatjuk meg, mert időbe és térbe vagyunk belerekedve. Ebből kitörni pedig, egyedül Isten akaratából, Isten koordinátáinak megfeleltetéséből lehetünk „képesek”. De e képességünkre magunktól szert nem vagyunk képesek tenni, kevesek vagyunk hozzá, önmagunkban, de még egymás által is. Vagyis, ahhoz, hogy arra a szintre eljuthassunk, mely már Isten dimenzióit jelenti, csak Isten erejéből, vagy más szóval kegyelméből van lehetőségünk, amihez a Szentírásban számunkra szóló tanítás értékét legelőbb is elhinnünk kell, majd megtanulnunk, és végül életünkké váltani. Erre való az élet: ember indulj el Isten felé, próbálj meg istenültté válni, kezdetleges állapotodból, mit alapként kaptál, és ajándékként, amiből képessé lehetsz valamire jutni, hogy végül a végső ajándékaimból Velem, Isteneddel eggyé válhassál. Ez a Karácsony: esélyteremtés az ember számára, Isten szándékából, az üdvösségre, a megváltottságra! Tessék ember, mit kezdesz magaddal? Mit vagy képes kezdeni az „életeddel”, magaddal, Velem? Mert én Vagyok, de Te, ki vagy hajlandó lenni? Ki akarsz lenni? Ki tudsz lenni? Mit értesz meg belőlem, és mindabból, amit Neked adok? Hol vagy Ember? Hová indulsz? Merre vagy? Én hívlak, és várlak, hogy Hozzám térj! Csak magadat hallod, látod, érzed, vagy engem is magadban?

Tapinthassalak, érezhesselek, hallhassalak, érthesselek – magamban , add meg nekem Istenem! Ámen